Feketemunka, a kibeszéletlen magyar történet: Lövétei Lázár László költő „riportversei” az erdélyiek munkaerő-vándorlásáról

Harmadsorban: úgy éreztem, hogy még mindig nincs kibeszélve rendesen ez a közös (erdélyi és anyaországi) magyar történet – főleg a vers nyelvén nincs kibeszélve. Ferenczes István évtizedekkel ezelőtt megírta például egészen remek, Didergés című hosszúversét (feltétlenül ajánlom mindenkinek elolvasásra), de a kortárs magyar líra mintha nem akarna tudomást venni erről az egészről, mintha szégyellné ezt a történetet. A szociológusok sokkal érzékenyebben reagáltak a témára, de nehogy már ők kaparják ki nekünk a gesztenyét! Hát ezért lett a Feketemunka, ezért lett ilyen a Feketemunka.

– Az egyik verssor szerint: „Világnak viszont ez is egyfajta világ”, vagyis megvan a saját külön tengelye, sajátos törvények szerint működik. Ha a feketemunka világát le lehet bontani néhány olyan fontos alkotóelemére, ami pár évtized távlatából nézve is „üzen a mának”, mit mondanál, melyek ezek?

– Hadd meséljek el egy történetet: amikor Balatonszárszón dolgoztam, volt olyan eset, hogy a főnök két-három napra is ott felejtett minket a munkaponton. Étel, víz és cigaretta nélkül. Négyen voltunk melósok: egyik lövétei szomszédom, két nyárádmenti cigány és jómagam. Engem otthonról „feltarisznyáltak” 5000 forinttal (édesapám is dolgozott feketén Magyarországon, tudta, hogy nem árt, ha van valamennyi pénz az embernél), szóval én mentem az 5000 forintommal az ABC-be egy-egy veknit, egy kis parizert-miegyebet vásárolni. Nem szépítem a dolgot: nagyon féltem. Ha például igazoltattak volna, nehezen tudtam volna elhitetni – munkaruhában, tetőtől talpig koszosan – a rendőrökkel, hogy turistaként érkeztem Balatonszárszóra, a József Attila Emlékházat meglátogatandó.

Szavak, nyilatkozatok szintjén mindenki szeretne pontot tenni az ilyen történetek végére, de ehelyett a történetek folyton újratermelik magukat, mint megannyi gennyes tályog.

Észak-Erdély visszacsatolása után, amikor a románok átdobták a határon a székely melósokat, szülőfalumtól néhány kilométernyire, Oklánd határában menekülttábort kellett felállítani az itthon már gyökértelen székelyek számára. Nagyon izgalmas téma (ez is)...

– „Jó irodalom az, amelyik levisz a pokol szurkos fenekére” – mondtad a Feketemunka őszi kolozsvári bemutatóján. A kötetben ábrázolt világban mi a „pokol szurkos feneke”? És ha ki kellene emelned, teszem azt, három jellemzőt, mit mondanál, ezenkívül még mik a jó irodalom ismérvei?

– A „pokol szurkos feneke” nem túl eredeti ötlet: már József Attila is egy poklos pásztortánc szövegét választotta mottónak Medvetánc című kötetéhez: „Aki dudás akar lenni, / Pokolra kell annak menni” stb. Meg aztán: ahány költő, annyi ars poetica. A bűbájos Szilágyi Domokos például Hogyan írjunk verset? címmel kegyetlenül szarkasztikus hosszúverset írt ez ügyben: színvonalas legyen a vers – mondja Szilágyi –, és „Európai! és ázsiai, és afrikai, amerikai, ausztráliai, antarktiszi”. „Ja igen, és ne csak európai stb., hanem csíkszentjehovai is legyen” – mondja még Szilágyi.

Nemrég olvastam el Nikosz Kazantzakisz Jelentés Grecónak című, nagyon izgalmas önéletírását. Ilyeneket mond – egyebek mellett – a híres görög író: „...írásaimmal nem a szépséget akarom elérni, hanem a megváltást. Nem vagyok igazi, vérbeli író, akit boldoggá tesz egy-egy szép körmondat, egy hibátlan rím; ember vagyok én is, aki szenved és küszködik, és megváltást szomjúhozik.” Ugye milyen szép, amit Kazantzakisz mond (és ahogy mondja)? De mivel néhány hete ismét megszületett a Kisjézus, a megváltást én inkább Krisztus urunkra bíznám! Illetve idézném – ha már ennyire belejöttem az idézésbe! – Orbán Ottó A tigris bajusza című versének két sorát: „Versünk ha vers egy tigris bajuszát cibálja / Másképp írni nem érdemes”.

Egyáltalán nem bánom, ha az olvasó fintorogni-utálkozni fog a Feketemunka olvasása közben, csak ne maradjon közömbös. Kassákkal együtt hiszem, hogy a válaszadás nem a költészet dolga (erre ott vannak a költőnél sokkal okosabb emberek), a versnek inkább érvényes kérdéseket kellene föltennie. Kevés szomorúbb dolog van a közömbös versnél. Kismilliónyi szép (vers)szöveg íródik manapság is, aztán néhány perc múlva már tova is libegnek az érdektelenség vizein...