Közelkép: korrekt, kultuszmentes folytatás

A nyolcvanas években kultuszfilmmé vált Ragadozó című filmet illetően, most egy magyar direktor kapott rá lehetőséget, hogy túlszárnyalja az eddigi három próbálkozást – amiből kettő a másik alap sci-fi, az Alien-sorozat és a Ragadozó közötti ötvözet, azaz az Alien vs. Predator sorozat részét képezi, de ezek a leggyengébbek –, és kijelenthetjük: ha nem is sikerült túlszárnyalnia az 1987-es alapművet, vagy fölnőnie hozzá, az összes addigi próbálkozás közül mégis ez képes a leginkább megragadni az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült, akkor még az újdonság erejével ható alkotás hangulatát.

Mindezt talán már a történet helyszíne is erősíti, hiszen akárcsak az eredeti, ez is dzsungelben játszódik. Csak éppen a felállás fordított: ezúttal nem az intergalaktikus vadászklán tagjai látogatnak a Földre, hanem az embereket rabolják el, és engedik szabadon saját bolygójuk őserdejében, hogy aztán könnyed hajtóvadászat keretében végezzenek velük.

Persze a ragadozóknál mindig számít, hogy az űzött vad méltó ellenfél legyen, ezért nem nyeszlett gyógyegereket, hanem valódi földi „ragadozókat” importálnak: a válogatott nemzetközi csapat – amelyben több náció képviselője is megtalálható, az amerikai katonától a mexikói bérgyilkosig és a japán jakuzától az orosz tengerészgyalogosig – egy kivétellel mindegyik tagja maga is félelmetes gyilkológép. Közülük a legkeményebb a hallgatag, de kemény katona, Royce, aki azonnal a csapat vezérévé válik.

Ő az, aki rájön, hogy már nem a Földön vannak, és kitalálja, hogy ebben a játékban rájuk az áldozat szerepét osztották, de azt is ő mondja ki először, hogy ehhez a szerepkörhöz a legkevésbé sem fűlik a foga.

Bár ez a történet messze áll attól, hogy az eredetihez hasonlóan alapművé váljon – még akkor is, ha az alapötlet a producerséget is vállaló Robert Rodrigueztől (Alkonyattól pirkadatig, Desperado, Sin City, Grindhouse) származik –, Antal Nimród tulajdonképpen egész jó munkát végzett. Szó nincs a Kontrollhoz hasonló, mélyebb gondolatiságot is sugárzó szerzői filmről, ez egy ízig-vérig hollywoodi rendező mozija (ami nem is csoda, hiszen Antal Los Angelesben született, és az otthoni korszak után ide tért vissza, hogy egyre ismertebb sztárokkal dolgozzon együtt).

A Ragadozók klasszikus akciófilm, amelyben a Jók küzdenek a Rosszak ellen, és néhány látványos csatajelenet, valamint robbanás után remélhetőleg a Jók győznek. Ezen a sémán belül azonban korrekt végterméket tett le az asztalra, mivel lényegesen jobban sikerült elkapnia a téma lényegét, mint az 1990-es Ragadozó 2-nek. Persze előfordulhat, hogy valóban csak az eredetihez hasonló helyszín teszi, de valahogy mégis olyan, mintha ez lenne az igazi folytatás. Ezt az érzést erősíti, hogy sikerült eltalálni azt is, milyen lehet az a bolygó, amely a kegyetlen ragadozókat szülte. A veszélyes, mérgező növények és a csupa szarv-csupa fog „vadászebek” szervesen illeszkednek abba a képbe, amelyet egy ilyen vérszomjas faj „családi” körülményeiről elképzelünk.

A látvány amúgy is erőssége a filmnek – Pados Gyula operatőr ismét csak a magyar szakemberek hírnevét öregbíti –, és akad néhány kimondottan erős jelenet is. Az egyik legjobban sikerült epizód a jakuza és az egyik ragadozó éjszakai párbaja, amelyet katanával, illetve csuklópengével vívnak.
A film jellegénél fogva nem az az alkotás, amely falrengető színészi teljesítményekről szólna, ennek ellenére a kezdeti furcsállkodás után – vajon mit keres a mindig szívszorongatóan szomorú tekintetű zongorista az emberi trófeákra vadászó űrlények között – már megszokjuk, hogy az ügyeletes kemény legény ezúttal Adrien Brody, aki Roman Polanski holokausztdrámájának főszereplőjeként alapozta meg ismertségét, de azért azóta sem zárkózott be az örökös áldozat karakterébe (lásd a King Kong néhány évvel ezelőtti remake-jét).

Összességében megállapítható, hogy nem a Ragadozók lesz az a film, amely az elkövetkező húsz évben etalonként szolgál majd a sci-fi műfaj alkotói számára, de azért Antal Nimród kihozta azt, amit ebből a sztoriból ki lehetett. A zárójelenet alapján pedig nagyjából egyértelmű, hogy a folytatásban ismét lehet próbálkozni.