Közelkép: nagydíjas film hitről és vértanúságról

Ebből az alaptörténetből akár rendkívül látványos akciófilmet is lehetne forgatni, amelyben az alkotók a lehető legtöbb lövöldözés és robbanás közepette megmutatják, menynyire gonoszak és primitívek a terroristák – és persze az őslakosok is csupán egy fokkal jobbak náluk –, miközben az európai civilizáció képviselői ismét bizonyságot tehettek volna kulturális felsőbbrendűségükről.

Xavier Beauvois és Etienne Comar azonban nem trendi akciófilmet akartak készíteni, hanem olyan művet, amely megpróbálja az emberi lélek működését feltérképezni, utánajárni annak, mi késztethet arra néhány európai embert – még akkor is, ha mélyen hívő szerzetesekről van szó –, hogy a menekülés helyett a biztos halált válasszák.

A 2010-es cannes-i filmfesztivál nagydíját elnyerő Emberek és istenek című film – amelynek címe a Zsoltárok könyvéből való bibliai szöveget idéz – meglehetősen hitelesen göngyölíti fel a dilemmát, ebben teológiai szakemberek mellett a szerzetesek közül kettőnek a fennmaradt feljegyzései, elmélkedései segítettek az alkotóknak.

A film ennek következtében korántsem a civilizációk közötti véres és elkerülhetetlen összecsapásként láttatja a tizenöt évvel ezelőtti algériai eseményeket, sőt. A nyomasztó szegénység ellenére szinte elképzelhetetlenül idillikus, harmonikus a viszony a szerzetesek és a kolostor melletti kicsiny arab falu lakói között. A barátok orvosa látja el a helybélieket, ha betegek, de ha szükséges, vadonatúj tornacsukákat is szerez nekik, a szerzetesek pedig a falubeliekkel együtt árulják a piacon a saját kaptáraikból származó mézet. A kapcsolatok azonban nem merülnek ki ennyiben, egymás kultúráját is kölcsönösen tisztelik – a házfőnök, Christian asztalán Szent Benedek regulái és Szent Ferenc elmélkedései mellett a Korán is elfér, és a muzulmán falubeliek vallási szertartásain is részt vesznek. Ebbe a már-már bukolikus idillbe rondít bele a terror – először csak érintőlegesen, de aztán egyre közvetlenebbé és kézzelfoghatóbbá válik a veszély, míg a szerzetesek – saját elhatározásukból – vértanúsorsra jutnak.

A film mindemellett nem a pörgésével vagy a terror explicit képi ábrázolásával próbál feszültséget teremteni – az alkotás meglehetősen lassú mederben folyik, ám épp ez a nyugodtság, lassúság teremti meg azt a torokszorító atmoszférát, amely előhírnöke a film végére bekövetkező tragédiának. Tartózkodik az erőszak explicit ábrázolásától – kivéve a terroristák első felbukkanását, de ennek is funkciója van: hogy éles kontrasztot teremtsen a köztük és a szerzetesek között lezajlott első közvetlen találkozás eseményei között. Az Emberek és istenek tagolása sajátos eszközökkel történik: a szerzetesek életét meghatározó ceremóniák, zsolozsmák csendülnek fel bizonyos időközönként – közben pedig egyszer egy muzulmán szertartás imája is –, miközben a történet lassan halad a tragikus végkifejlet felé.

Közben pedig nem csupán a szerzetesek lelkivilágával ismerkedünk meg, de a muzulmánokéval is – kiderül, hogy például a rettegett terroristák is képesek tiszteletben tartani a keresztény ünnepeket, ugyanakkor az algériai kormányerők képviselői sem feltétlenül makulátlan Grál-lovagok. Ezzel az alkotók arra a feltevésre utalnak, amely szerint a szerzetesek valójában nem a terroristák áldozatául estek, hanem a kiszabadításukra küldött katonák akciója sült el balul.

Az alkotók a téma miatt nem tudták kihagyni a bibliai utalásokat – kezdve attól, hogy Christian Jézushoz hasonlóan a „pusztába” megy elmélkedni, elmeneküljenek, vagy sem egészen addig, amíg a film csúcspontján a sorsukat tudatosan felvállaló szerzetesek az utolsó vacsorához hasonlatos lakomát csapnak. Ez a jelenet ugyanakkor a kelleténél talán jóval érzelgősebbre és giccsesebbre sikeredett – egy kicsivel kevesebb közvetlen utalás a bibliai előképre talán nem ártott volna. Mindemellett a film nem csupán megrázó, de egyben elgondolkodtató élmény is, hiszen olyan, manapság talán nem annyira divatos fogalmakról való elgondolkodásra készteti a nézőt, mint az elkötelezettség, a moralitás és a hit.

Emberek és istenek (Des hommes et des dieux) Francia filmdráma, 122 perc, 2010. Rendezte: Xavier Beauvois. Producer: Etienne Comar. Szereplők: Lambert Wilson, Michael Lonsdale, Olivier Rabourdin, Philippe Laudenbach, Jacques Herlin. Írta: Xavier Beuvois, Etienne Comar. Kép: Caroline Champetier. Értékelés az 1–10-es skálán: 9