A Páncélba zárt szellem sajátos képi világával és hangulatával olyan mű, amelyhez egyszerűen fölösleges hozzányúlni, saját értékkel bíró, meghatározó jelentőségű alkotás – a Mátrix és a Westworld is sokat merített belőle –, amelyhez a folytatás is teljesen fölöslegesnek bizonyult.

Nem beszélve a most moziba került, hol­lywoodi filmes remake-ről. Nagy kérdés, mi indokolhatta a Rupert Sanders rendezte moziváltozatot, már azon kívül, hogy ő és csapata is ki akarta hasítani a maga hasznát egy kultuszfilmmé vált, bejáratott brandből. Csakhogy a filmes verzió nem több sokadrangú, alig élvezhető másolatnál, amelyből épp csak az alapmű lényegét hagyták ki.

Mamoru Oshii rajzfilmje ugyanis azt a kérdést boncolgatja, hol húzódik, és van-e egyáltalán határ emberi és mesterséges intelligencia között, amikor az emberek gépi implantátumok beépítésével javítják fel saját szerveiket, illetve gond nélkül képesek rá csatlakozni a számítógépes hálózatokra. A főszereplő a 9-es számú különleges egység tagja, Kuszanagi őrnagy, aki száz százalékban robot, bár külseje alapján ez nehezen mondható meg, nem csupán a titokzatos, Bábosként ismert hackert üldözi, hanem egyúttal arra is megpróbál választ keresni, ki is ő valójában, mennyire gépi és mennyire emberi. Mint ahogy a „főgonosz\" is, akiről kiderül, hogy valójában egy öntudatra ébredt számítógépes program.

Nos mindebből az amerikai filmes változatban gyakorlatilag semmi sem maradt meg. A Scarlett Johansson játszotta főhős a nevét is elvesztette – egyszerűen csak őrnagyként emlegetik, és tudjuk róla, hogy egy baleset nyomán kapott az emberi helyett robottestet, miután agyát átültették az új páncélba. Az őrnagynak itt egy Kuze nevű sorozatgyilkos nyomába kell erednie, aki – a számítógépes hálózatokat is felhasználva – sorra gyilkolja a legnagyobb robotikai cég kutatóit.

Miközben az eredeti mű a jövőt boncolgatja, és arra keresi a választ, hogy képes-e a mesterséges intelligencia az embertől függetlenül fejlődni, addig a filmes változat a múltba réved, és ezer műből ismert panelekből építkezve elcsépelt detektívfilmmé válik, amely nem több gyenge utánérzésnél, olyan, mintha Az emlékmás és a Robotzsaru házasítása nyomán készült volna. A filmet az sem menti meg, hogy egyes jeleneteket egy az egyben átmásoltak a rajzfilmből, sőt – ez csak még inkább rávilágít a két alkotás közötti szakadékra.

A főszereplő, Scarlett Jo­hansson sem tesz hozzá sokat a filmhez, bár ebben vajmi kevés szerepet játszik, hogy a karaktert nem japán szereplő alakítja – mint ahogy azt egyesek „whitewashingot\" kiáltva felpanaszolták –, hiszen a karakter a rajzfilmben is egyértelműen európai vonásokat mutat.
Van persze japán szereplő is, bár az nem egészen egyértelmű, hogy a 9-es részleg vezetőjét játszó Takeshi Kitano miért kizárólag japánul beszél végig. Emellett összefércelt, kidolgozatlan, illetve elcsépelt és hiteltelen szituációk is bőven akadnak – így aztán a néző nehezen szabadul a gondolattól, hogy a hollywoodi alkotók nyereségvágyból egyszerűen meghekkelték az eredeti művet. Az eredmény pedig egy hideg páncél – mindenféle szellem nélkül.

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) – Amerikai sci-fi akció-thriller, 120 perc, 2017. Rendezte: Rupert Sanders. Szereplők: Scarlett Johansson, Pilou Asbaek, Takeshi Kitano, Michael Pitt, Juliette Binoche, Michael Wincott. Írta: Jamie Moss. Kép: Jess Hall.

Értékelés az 1-10-es skálán: 6