
Grindeanu: Kína Románia fontos gazdasági partnere volt és marad (archív felvétel)
Fotó: Rostás Szabolcs
Adrian Năstase és Viorica Dăncilă részvétele a pekingi katonai parádén a két volt miniszterelnök személyes döntése volt, és a Kínai Népköztársaság elnökének meghívására történt – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.
2025. szeptember 04., 15:562025. szeptember 04., 15:56
Bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a két politikus már nem tagja a PSD-nek, ezért nem is konzultáltak vele sem a kínai útjuk előtt, sem utána. Hangsúlyozta, hogy a képviselőház elnökeként kötelességének érzi ennek tisztázását, elkerülendő azt, hogy a két volt szociáldemokrata kormányfő kínai látogatását Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak ellentmondó üzenetként lehessen értelmezni.
Remélem, hogy a kapcsolataink közép- és hosszú távon is fejlődni fognak” – írta Grindeanu.
A PSD ügyvivő elnöke szerint a román külügyminisztériumnak pragmatikus módon aktívabb gazdasági diplomáciát kellene folytatnia. „Ahhoz, hogy ebben a nehéz geopolitikai helyzetben hatékonyan érvényesíthessük jogos érdekeinket, mindenekelőtt józan elemzésre (...) van szükség. A külpolitikában nincs helye a pártretorikán alapuló érzelmi szempontoknak” – fogalmazott a bejegyzésében.
Adrian Năstase és Viorica Dăncilă szerdán részt vettek a pekingi katonai parádén, és a rendezvényen Hszi Csin-ping kínai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető társaságában készültek róluk felvételek.

Adrian Năstase és Viorica Dăncilă nem a román állam nevében vettek részt a pekingi katonai parádén – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
1 hozzászólás