Közelkép – A gátlástalanság diadala

A Wall Street farkasa, amely a címszereplő Jordan Belfort önéletrajzi regénye alapján született, a tőzsdei alkuszok világát mutatja be, olyan karaktereket tárva a néző elé, amelyekhez képest Gordon Gekko, a Tőzsdecápák legendás főgonosz brókere az üdvhadsereg adománygyűjtő önkéntese.

A fekete humorral és öniróniával gazdagon fűszerezett film főhőse egyes szám első személyben meséli el élettörténetét, amely a legkevésbé sem nevezhető szokványosnak: a New Yorkba fölkerült fiatal bróker a semmiből építi fel alkuszcégét, amely annyira sikeres, hogy szinte pillanatok alatt és szemtelenül fiatalon válik kőgazdaggá. Igaz, hogy mindezt részben törvénytelen ügyletek révén éri el, de ez mellékes: nem az erkölcs számít, hanem az, hogy elég pénz legyen a luxusvillákra és -autókra, a nőkre és a kábítószerre.

Belfort ugyanis kezdő brókerként megfogadta egykori főnöke, Mark Hanna (Matthew McConaughey zseniális epizódszerepe) tanácsát, miszerint a pénz minden, az az életforma pedig, amelyet ők választottak maguknak, drogok nélkül nem működik. Minden megy, mint a karikacsapás, a kilencvenes évek közepére összejön a hófehér Ferrari, a világszép feleség, valamint a saját kastély és jacht, orgia orgiát ér, dől a pénz. Ekkorra azonban az FBI figyelmét is fölkeltik az illegális ügyletek, és a nyomozással megbízott ügynök nem nyugszik, amíg le nem leplezi Belfort ügyleteit.

A film sok tekintetben egy másik, szintén önéletrajzi regényből született, hasonló tematikájú mozit idéz, a James Dearden rendezte, Ewan McGregor főszereplésével forgatott Csődtömeget, amely azt meséli el, hogyan döntötte be a főszereplő egymaga a Barings bankot. Emellett az utóbbi évek egyik legjobb tőzsdei témájú filmjét, a Krízispontot is idézi – ez volt az a mozi, amely a lehető legélethűbben, gyomorszorítóan feszes történetszövéssel és kitűnő színészi alakítások révén mutatta be, miért is tört ki a 2008-as gazdasági világválság, és milyen magatartás vezetett a csődhöz.

A Wall Street farkasa is pontosan ezt a témát járja körül: hogyan öli ki a töméntelen, viszonylag könnyen, az ügyfelek átverése révén megszerezhető pénz az erkölcs utolsó morzsáit is azokból, akik a világ első számú pénzügyi központjának működéséért felelnek. Mindezt a Krízisponthoz hasonlóan sokkal hitelesebben és mélyebben teszi, mint Oliver Stone harmatgyenge 2010-es Tőzsdecápák-folytatása, a Tőzsdecápák 2 – A pénz nem alszik.

Már csak azért is, mert nem fullad olcsó moralizálásba: hiába omlik össze minden Belfort körül, és hiába kerül pár évre börtönbe, nehéz azt állítani, hogy elnyerte méltó büntetését. Hiszen vagyona miatt a börtönben is kiemelt elbánásban részesül, a zárás pedig azt sejteti, hogy nem kell aggódni: ismét mindent elölről kezdve is képes lesz újra vagyont szerezni. (Csupán a regény megfilmesítési jogáért egymillió dollárt kapott.)

A film Leonardo DiCaprio újabb kitűnő alakítása miatt is figyelemre méltó, az egyre érettebbé váló színész játéka nyomán a meglehetősen hosszú játékidő sem tűnik elviselhetetlennek – az egyik legjobb rész az a hosszú jelenet, amelyben mély beleéléssel olyan, hadvezérektől megszokott, lelkesítő beszédet tart munkatársainak, hogy az egyébként kiváló szónokként ismert néhai Patton tábornok is elismerően csettintett volna, ha hallhatja.

Mindent öszszevetve, A Wall Street farkasával a Scorsese–DiCaprio-duó újabb figyelemre méltó alkotást tett le az asztalra, amelyre a háromórás játékidő ellenére is érdemes jegyet váltani.

A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street. Amerikai életrajzi dráma, 179 perc, 2013). Rendezte: Martin Scorsese. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Jonah Hill, Matthew McConaughey, Jon Favreau, Matgot Robbie, Jon Bernthal, Kyle Chandler. Írta: Terence Winter. Kép: Rodrigo Prieto. Zene: Howard Shore.

Értékelés az 1-10-es skálán: 9