Könyvespolc: A „híres város” újabb híre

A nagyváradi Prolog Kiadó kötete, a 2009-ben Nagyszalonta népköltészeti hagyományaiból címen összeállított antológia mintha ezen az aranyi kizárólagosságon akarna némi kis fogást venni, hogy ne mondjam: rést ütni. Nem másért, csak mementóként: nem kellene elfelednünk azt, amit egy tizenegy-tizenkét esztendős gyermek jól tud: a Kisfaludy Társaság pályázatára Arany nem választotta volna a Toldi-témát, ha nem Szalontán születik és éli le gyermekkorát. Ezeken a történeteken nőtt fel. A szöveggyűjtemény megjelentetésének ötletgazdája és kiadásának elősegítője, Tódor Albert, illetve a szerkesztő és az eligazító szövegeket író Dánielisz Endre munkáját dicsérő antológia egy kötetben mutatja be azokat a folklórtermékeket, melyekkel már Arany is találkozhatott, azokat, melyeket Kodály jegyzett le, illetve a későbbieket, melyek jórészt a Fábián Imre meghirdette pályázatok gyűjtőmunkájának köszönhetően kerültek nyilvánosság elé. Magyarán: ezzel a kötettel újabb híre kelt a „híres városnak”.

„A népdal megvolt mindig a népnél, mert ha két század óta lényege így nem változott, bizonyosan még néhány századdal feljebb is mehetnék, s a népdalt lényegében hasonlónak találnók. Sőt minél feljebb megyünk a történelemben, legalább a honszerző harcokig, annál több okunk van föltenni, hogy e neme a költészetének mind tárgyaira nézve gazdagabb, mind formáira változatosabb volt” – mondta Arany János, Kodály Zoltán pedig, a második gyűjtőútja után örömmel jelenthette, „hogy második szalontai utam az elsőnél eredményesebb volt: a fontosabb epikai darabok dallamai megvannak. Egyéb szövegekből pedig elég sok. Összesen együtt van kb. 450 dallamjegyzés, 77 beénekelt hengeren… Én csak olyat írtam le, amit fülemmel hallottam énekelni. Nyomozásom olyan szövegeket is felszínre vetett, amelyek még nem voltak meg… Főképp öregeket kerestem. Szerencsém volt néhány öreg pásztoremberrel, közöttük a 84 éves Erdős Ferenccel, régi pásztordalok és bordalok tudójával.”

Szerénytelenség volna még bármivel is megtoldanom Arany János és Kodály szavait? Annyit azért csak hozzá szeretnék tenni, hogy külön öröm a népköltészeti gyűjteményekből általában hiányzó ragadvány-, illetve helyi földrajzi nevek besorolása. Jelen kötetben olyan fejezetcímen, hogy A nyelvészet s a népköltészet határán Nyelvjárás és szalontai szavak, valamint Ragadványnevek alfejezetek szerepelnek, a Földrajzi s egyéb nevek fejezetben pedig Városunk és negyedeink elnevezése, Szőlőskertek, Útszéli csárdák, városi kocsmák, Legelők és csordakutak, A város határrészeinek, dűlőinek elnevezése, Tanyák és lakói.

Köszönet és dicséret ezért a kötetért Dánielisz Endrének, aki szerint „a hagyományok iránt felelősséget érző kutatók a szólás szerinti huszonharmadik órában fogtak a népi alkotások gyűjtéséhez, a beszélt nyelv által terjedők hozzáértő lejegyzéséhez”, valamint Tódor Albertnek, aki bevezetőjében nem titkolja, miszerint „közös szándékunk, hogy e kiadvánnyal próbálunk átmenteni egyet-mást abból a szellemi értékből, amit a hajdúutódok teremtettek dolgos napjaikban.”

Nagyszalonta népköltészeti hagyományaiból, Prolog Kiadó, Nagyvárad, 2009.