Hirdetés

Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja a gyergyói Figura Stúdió Színház

A gyergyói színház társulata a stúdióban az idei évad zárásakor •  Fotó: Figura Stúdió Színház

A gyergyói színház társulata a stúdióban az idei évad zárásakor

Fotó: Figura Stúdió Színház

Költözés, átalakítások miatt egyik legnehezebb évadát zárja június 30-án a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkaközössége, ennek ellenére sikeres színházi idényt tudhatnak maguk mögött – közölte a társulat.

Krónika

2023. június 30., 16:062023. június 30., 16:06

2023. június 30., 16:062023. június 30., 16:06

A 2022-23-as évad során a társulat kiköltözött a Művelődési Ház épületéből, majd irodahelyiségeket, raktárakat, próbatermet, illetve stúdiótermet alakítottak ki a régi Öntöde irodaépületében.

A költözés miatt, illetve próba- és játszótermek hiányában átalakult a színház működése, viszont a munka nem állt meg, ugyanis a nehézségek ellenére a színházi év során a Figura nyolc, különböző műfajú előadást mutatott be, valamint egy színházi late-night show-val is színesítette repertoárját.

Hirdetés

Amint a színház összegzett, szám szerint 16 településen, 35 játszóhelyen és színpadon játszottak 160 előadást, összesen több mint 15 000 néző előtt.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata a stúdióban az év elején •  Fotó: Figura Stúdió Színház Galéria

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata a stúdióban az év elején

Fotó: Figura Stúdió Színház

A társulat több színházi és zenei-kulturális fesztiválon is képviseltette magát:

dráMA, Lurkó Fesztivál, 10. Interetnikai Színházi Fesztivál, Synergy Festival (Újvidék, Szerbia), NyárON Szereda, 10. Színházi Olimpia (Budapest, Szombathely).

A fesztiválmeghívások mellett az ország több nagyvárosában, valamint a Gyergyói-medence településein is megfordult a csapat a Színházon kívül program keretében.

Az évad során két új színésszel bővült a társulat Barti Lehel-András és Pascu Tamara személyében,

Bartis Ernő pedig műszaki munkatársként csatlakozott a munkaközösséghez. Sosovicza Anna színésszel utolsó alkalommal a június 30-án sorra kerülő Behívó színházi late-night show keretében találkozhatnak a nézők. A nyári időszakban sem ül tétlenül a társulat, július 31-én a Gyulai Várszínház nyári évadában látható a Portugál című előadás. Az augusztus 3–6. közötti Egyfeszt összművészeti fesztivál Színház- és könyvudvarában tevékenykedik a Figura.

Kezdetét vette a jövő évad első premierjének próbafolyamata, a Nézőművészeti Kft. munkatársaival közösen dolgoznak egy produkción: szeptember elején mutatják be a Figura készülő tantermi előadását.

Október 18–31. között a XIV. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot szervezik meg három városban: Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.


2022-2023-as évad bemutatói

• Fellegkuckó (babaszínházi előadás)

• Mi... mi vagyunk! Biorobot 2. (felolvasószínházi előadás)

• Portugál (kocsmaszínházi előadás)

• Az ember tragédiája (tantermi előadás)

• A kis herceg (gyermekelőadás)

• A dzsungel könyve (élőzenés musical)

• Veszélyes kanyar (egyéni stúdióelőadás)

• A két Korea újraegyesítése (stúdiótermi előadás)

• Behívó (színházi late-night show)

korábban írtuk

Májusi programkínálat a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál
Májusi programkínálat a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál

Eseménydús május elé néz a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata, bemutató, turné, előadások és late-night show is van a májusi program terítékén.

korábban írtuk

Az Öntöde az új Figura
Az Öntöde az új Figura

Közel egy év szünet után ismét van játéktere Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színháznak. Az Öntöde stúdióteremben pénteken játszották az első előadásukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban

Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?

Júlia nászágya, a „vad” gróf és a szerelmes költő nyomában: emlékünnep kuriózumokkal a koltói Teleki-kastélyban
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok

Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.

Rendhagyó családtörténetekbe is beavat a nagyváradi Zsidó Kulturális Napok
2026. szeptember 02., szerda

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története

A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.

Roma kultúra ihlette filmek fesztiválja Erdélyben, fókuszban a cigány származású Robert Plant története
2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
Hirdetés