Kísérletnek szánt átalakulás

Orbán János Dénes író, költő, az Irodalmi Jelen szerkesztője az Erdélyi Vándoregyetemen tartott irodalmi esten beharangozta a lap nyomtatott formájának megszűnését. Böszörményi Zoltán író, költő, üzletember, kiadó- és laptulajdonos azonban a Krónikának cáfolta a hírt: Irodalmi Jelen ezután is lesz, csak októbertől egy négyoldalas irodalmi ajánló jelenik majd meg ezen a néven.

A csalódott mecénás

„Kísérletnek szánom ezt az átalakítást. Ma már kevés családban nincs számítógép, az internetet a telefonnal és a kábeltelevízióval együtt ajánlják a szolgáltatók, és úgy gondolom, hogy ebből adódóan a nyomtatott sajtó fokozatosan kiszorul a piacról. Éppen ezért az Irodalmi Jelen elektronikus változatát fogjuk továbbfejleszteni, nyomtatásban csak egy négyoldalas melléklet fog megjelenni, amely a digitális változat egyféle ajánlója és ízelítője lesz. Ha valakinek nincs internet-hozzáférése, az is látja majd, hogy mik jelentek meg, és ha valami érdekli, megkéri a szomszédot, hogy nyomtassa ki” – magyarázta a laptulajdonos. A havilap épp októberben ünnepelné hetedik születésnapját, olyan irodalmi nevek, mint Faludy György és Méhes György halálukig a folyóirat munkatársaiként dolgoztak. Böszörményi Zoltán laptulajdonos, főszerkesztő mellett többek között Szőcs Géza író, költő, Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap szerkesztője szerepelnek az impresszumban. „Amikor elkezdtem, az volt a dőre gondolatom és reményem, hogy majd egy olyan lapot csinálok, amit sikerül felfuttatni, és olyan munkatársakat tudok gyűjteni magam mellé, akikkel egy értékes irodalomformáló lapot hozunk létre. Voltak erre próbálkozások, de soha nem sikerült ezt teljesen véghezvinni. Főként azért, mert a szerkesztők nem főállásban dolgoztak, hanem mindenki másod- vagy harmadállásban volt – ugyanazok csinálták, mint a többi irodalmi lapot, és nem ennek volt prioritása. Ezt valahol be kell fejezni, át kell értékelni, mint minden vállalkozást, hiszen az irodalom is egy vállalkozás” – vélekedett a laptulajdonos, aki keserű szájízzel gondol az egykori tervekre. „Egy nap feltettem magamban a kérdést, hogy miért csináljam én ezt tovább? Nincs nekem elég gondom-bajom? Azon rágódjam, hogy ezt a lapot nem tudom úgy megszerkesztetni és előállítani, ahogy szeretném? És ezért még fizetek is, és megvetnek, és kibeszélnek? Tudom, hogy ez valahol egy diktatórikus döntés volt, de csalódott vagyok, mert ahogy Elek Tibor megjegyezte: Zoltán, te lelkileg pártoltál el a laptól. Igen, ez a lelki eltávolodás, és nem az anyagi vonzata volt az, ami miatt megfogalmazódott bennem a döntés” – ismertette a változások miértjét a legnagyobb magyar irodalmi mecénások között számon tartott irodalmár-üzletember. Azt is elárulta, hogy 25-26 millió forint volt a havilap éves költségvetése, és ugyanennyi volt a vesztesége is, hiszen a szabad árusításból származó bevétel elment a remitenda visszaszerzésére, ugyanis nem zúzatták be, hanem könyvtárakban és iskolákban osztották szét a megmaradt példányokat. Böszörményi, ha nem is ilyen mértékben, de ezután is megmarad mecénásnak: működteti az Irodalmi Jelen Könyvek kiadóját, biztosítja a Nyugati Jelen napilap megjelenését, és mint mondta, az átalakult havilap és elektronikus folyóirat is évi 6-7 millió forintot fog felemészteni. „A Nyugati Jelen napilapot vállalom, mert a szórványban nem szüntethetem meg, nagy felelősséggel jár: ott kiemelt fontosságú a magyar szó jelenléte a napi sajtóban” – vélekedett Böszörményi.

 „Az emberek szeretnék elmondani a véleményüket”

A tény, hogy az Irodalmi Jelen ezután nyolcszor kevesebb oldalszámmal jelenik meg, természetesen a szerkesztőgárda létszámcsökkenését is eredményezi. „A szerkesztőségi tagok közül Bege Magda marad lapszerkesztőnek, Szőcs Géza próza és versszerkesztőnek, Weiner Senynyey Tibor pedig a fiatalokkal fog foglalkozni – főként vers, próza és esszé műfajban. Könyvismertetőket is kérünk majd a fiataloktól. Nem azt szeretnénk, hogy a már befutott kritikusok hallassák a szavukat, hanem egy olyan fórumot létesítünk, ahol mindenki szóhoz juthat. Nekem ne handabandázzon valaki Esterházyról, Nádas Péterről vagy mit tudom én kiről, hanem a fiatalok írják meg, ki és mi érdekli őket” – mondta a tulajdonos. Az elektronikus változatban nem lesz kimondottan kritika rovat, holott a főszerkesztő szerint is ez volt az Irodalmi Jelen egyik erőssége, hiszen Pécsi Györgyi, Elek Tibor és Tarján Tamás rendszeresen véleményeztek a lap hasábjain. Bár az internet térhódításával érvelt Böszörményi a változások mellett, mégis úgy véli, hogy még nem elég hangsúlyos az elektronikus sajtó és a digitális Irodalmi Jelen szerepe, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a figyelemfelkeltő kritikákat inkább fiatalok könyvismertetőire cseréli. „Azt tapasztalom, hogy az on-line változatot nem olvassák az irodalmárok, csak a lap nyomtatott formáját, és gyakran még azt sem... Tágabb teret szeretnék biztosítani mindazoknak, akik szervezett formában hozzá akarnak szólni az irodalomhoz. Rá kell vezetni őket, hogy hogyan lehet ütköztetni szempontokat és véleményeket, az értelmi, érzelmi és erkölcsi álláspontokat. Nem beszélve arról, hogy van-e társadalomkritika a szövegekben, mert ez hiányzik ma az irodalomból – ma már meddő szövegeket írnak. Ebben az irodalomban nincs élet, az olvasó nem ismer önmagára benne. Pedig ez az irodalom szükséges, és a fiatalok tudják ezt. Én vitafórumot akarok biztosítani számukra, mert az emberek szeretnék elmondani a véleményüket. Ne mondja meg nekik senki, hogy mit érezzenek, mit gondoljanak – nemcsak az irodalmat, hanem a gazdaságot, a társadalmat illetően sem” – magyarázta a főszerkesztő, aki az átalakulással nem akarja a lap színvonalát csökkenteni, sőt ígérete szerint még kritikusabbak lesznek. Böszörményi szerint korábban is voltak viták a szövegek minőségét illetően: „Őszintén megvallva, eddig sok gyenge anyag is megjelent a lapban, mert nem tudtam mindig kézben tartani és ellenőrizni, hogy mi történik. Előfordult, hogy a tudtom nélkül cseréltek ki szövegeket. Lehet persze vitatkozni, hogy melyik szöveg jobb, de végül úgyis az olvasó maga dönti el, hogy mi az érdekes. Nem túl gyakran, de voltak vitáink Orbán János Dénestől kezdve Szőcs Gézáig és Elek Tiborig mindenkivel, amelynek a végén – nem túl kollegiálisan – azt mondtam, hogy a lap az enyém, én döntök, és kész.”