Király László új könyvét ismertették Kolozsváron

A felütéssel ellentétben ez a kötet új verseket tartalmaz, ezt azért is fontos megjegyezni, mert a költőnek idén már megjelent egy versválogatása a Székely Könyvtár sorozatban, az évé vége felé pedig a 70. születésnapja alkalmából a kolozsvári Kriterion Könyvkiadónál is megjelenik egy terjedelmes válogatás. A találkozón Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztőjének kérdésére a szerző felidézte a kötet címadó versének történetét. Király László többekkel egyetemben részt vett 1992-ben a 2. Finnugor világtalálkozón, amelyet az éppen a sarki télbe burkolózó Komi Köztársaságban szerveztek meg. Itt a szervezők elvitték a delegációt Pazsgába, egy kis erdei faluba, hogy megnézzék a legszebb komi embert, aki történetesen egy idős ágszobrász volt. „Beléptünk a kis házba, amely tele volt csodálatosabbnál csodálatosabb ágszobrokkal, és a szoba közepén kézvonóval a kezében megpillantottam a saját nagyapámat. A fejformája, az orra, mindene olyan volt, mint az én nagyapámé” – mesélte a költő, visszaemlékezve, hogy a lilás fényben a helyiek borjúnyi kutyákkal közlekedtek az utcán, hogy védekezni tudjanak a medvék ellen. Király több más költeménnyel együtt a címadó verset is felolvasta a közönségnek a könyvismertetőn.

A „garasletevő” versek háttérbe szorulása

Karácsonyi Zsolt felidézte: Király László első versét éppen ötven esztendeje közölte az Utunk, amelynek később évtizedekig szerkesztője is volt. Az első közölt vers egyébként Király szerint alkalmi vers volt: május 1-jén, az ifjúság napján jelent meg. „Annak idején ahhoz, hogy közölhess a két magyar irodalmi lap egyikében (a kolozsvári Utunk, illetve a marosvásárhelyi Igaz szó), elvárták, hogy letedd a garast a rendszer mellett” – fogalmazott Király, kifejtve, hogy akkoriban egy verseskötet három részből állt: az elsőben a párt és a haza, a másodikban a család témaköre kellett, hogy szerepeljen, és a kötet végén „megengedtek néhány borongós költeményt”. Ez a szerkezet az 1960-as évek végére – amikor generációja, a második Forrás-nemzedéknek is nevezett (az irodalomtörténeti meghatározás a Kriterion kiadó elsőkötetesek számára indított Forrás-sorozatára utal – a szerk. megj.) ifjú társaság kötetekkel debütált – szerencsére megváltozott: a „garasletevő versek” már a kötetek végére kerülhettek.

Szabad nemzedék

A kötet címlapján – mint számos korábbi kötete esetében – Árkossy István képzőművész műve, ezúttal az Üstökös című kép szerepel. Karácsonyi kérdésére Király László kitért arra, hogy indulásuk idején az irodalommal és a képzőművészettel foglalkozó pályakezdő fiatalok között valóban szoros kapcsolat volt, hasonló elképzeléseik voltak a művészetről, az 1960-as évek külső történései (mint a párizsi diákmegmozdulások, a prágai tavasz) is hasonlóan befolyásolták a világnézetüket, ez pedig későbbi műveik frissességén is érzékelhető volt. Generációjának antológiáját a Vitorlaéneket és számos további kötetet olyan neves grafikusok illusztráltak, mint Plugor Sándor, Bardócz Lajos, Árkossy, Tóth László, vagy Cseh Gusztáv, akik illusztrációikkal a kor könyvkiadásában is fontos szerepet játszottak, az Utunk is rendszeresen foglalkoztatta őket. Ugyanakkor a második Forrás-nemzedék tagjaiból, és az őket körülvevő, főleg művészeti érdeklődésű fiatalokból Király szavaival élve „pimaszul áradt a szabadság”, amely a költő szerint főleg annak volt köszönhető, hogy a társaság tagjai nagyrészt székely városokból, kisebb településekről érkeztek Kolozsvárra, így nem vetettek számot a „figyelő emberekkel”. „Csak akkor vettünk erről tudomást, amikor már késő volt – szerencsére. Ha az elején megijedtünk volna, se irodalmi kört nem szervezünk (a Gaál Gábor kör), sem az évek óta betiltott magyar színjátszó kört nem élesztjük fel” – fogalmazott Király. Mint mondta, a költészet ma is a szabadságot jelképezi számára: amikor verset ír, nincs nála szabadabb ember.