
Fotó: Tiff.ro
Nagy árat fizet maszkellenes kolozsvári kijelentéseiért Cristi Puiu: a román rendező már nem tagja az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének, jelentették be a szervezők.
2020. augusztus 25., 18:462020. augusztus 25., 18:46
A G4Media hírportál beszámolója szerint a rangos olaszországi fesztivál szervezői nem indokolják, hogy a korábbi bejelentéssel ellentétben miért nem vesz részt az ítészek között a román rendező, csupán annyit közölnek, hogy Cristi Puiu helyét Matt Dillon amerikai színész veszi át a zsűriben.

Cristi Puiu román filmrendező is tagja a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének.
Fotó: Tiff.ro
A szervezők ellenben megköszönik a román rendező „érzékenységét”, és azt, hogy „a váratlan nehézségek ellenére” megpróbált eleget tenni korábbi vállalásának.
A román média szerint Cristi Puiu távolmaradása összefügghet a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) tanúsított maszkellenes megnyilvánulásával, és azzal, hogy megtagadta az arcvédő viselését. A védőmaszk viselete a velencei fesztiválon is kötelező.

Sokkolta kolozsvári közönségét Cristi Puiu román rendező, akinek új filmje, a Malmkrog vetítésén kellett köszöntenie a publikumot a TIFF-en, ehelyett hevesen bírálta a hatóságokat a járványügyi intézkedések miatt.
Mint arról beszámoltunk, Cristi Puiu új filmje, a Malmkrog bemutatóján sokkolta kolozsvári közönségét a TIFF-en, megtagadta a maszkviselést és a publikum köszöntése helyett hevesen bírálta a hatóságokat a járványügyi intézkedések miatt. Ugyanakkor felszólította a nézőket, hogy amikor úgy érzik, hagyják el a vetítés helyszínét, egy 200 perces filmet ugyanis embertelen maszkban végignézni.
A román filmgyártás fenegyerekének tekintett rendező később úgy nyilatkozott, hogy nagyon haragos volt a kolozsvári vetítés előtt: a hideg, a szúnyogok és a beléptetésnél való félórás várakoztatás dühítette fel.

Nem tervezte kolozsvári „beszédét” Cristi Puiu neves román rendező, aki bevallása szerint új filmjének bemutatóján nagyon dühös volt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!