
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület több mint két évtizede csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezéséhez, és azóta minden novemberben megtartják a tudomány ünnepét
Fotó: Tóth Orsolya/EME/archív
Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett fórum a tudomány és a közösség szolgálatát, valamint az erdélyi magyar tudományosság két évszázados örökségét állítja középpontba.
2025. november 10., 21:292025. november 10., 21:29
A tudomány és a közösség szolgálatában eltelt kétszáz év előtt tiszteleg idén a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat, amelyet november 20–22. között szervez meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az esemény az MTA 200 jubileumi évéhez kapcsolódik, és immár huszonnegyedik alkalommal kínál fórumot az erdélyi és magyarországi kutatók találkozására, eszmecseréjére és a tudományos eredmények bemutatására.
a rendezvény fővédnöke a hagyományokhoz híven Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
Az ünnepség november 20-án, csütörtökön veszi kezdetét Kolozsváron, ahol 17 órától két kiállítás nyílik meg: Portrék az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori gyűjteményéből és Az erdélyi magyar akadémikusok arcképcsarnoka.
Másnap, november 21-én, pénteken 9 órakor tartják a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 24. fórumának ünnepi megnyitóját a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A rendezvényen az MTA és az EME vezetőinek köszöntői után egy rövidfilm emlékezik meg az erdélyi magyar akadémikusokról, majd az Akadémia neves kutatói tartanak plenáris előadásokat a tudomány társadalmi szerepéről és jövőbeli kihívásairól.
A délutáni szekciókban fiatal erdélyi kutatók mutatják be tudományos munkájukat.
A szakosztályi és fiókegyesületi rendezvényekre a nyitóünnepség másnapján, november 22-én vagy a hónap más időpontjaiban kerül sor.
A fórum részletes programja itt érhető el.

Közös tudományünnepi rendezvény tartott az EME és a KAB. Az ünnepi alkalom a kolozsvári Protestáns Teológia Intézet dísztermében köszöntésekkel és megemlékezéssel kezdődött.
Piaci árusok, cselédek és művészek sorsából rajzolódik ki a régi Bánság a temesvári tárlaton. A nemesség és a polgárság után a társadalom többsége kerül előtérbe: családi emlékek tárják fel a munka, a kultúra és a kivándorlás összefonódó történeteit.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
szóljon hozzá!