Keletre, nyugatra figyelni filmkultúrák metszéspontján – Jakab-Benke Nándor főszerkesztő a húsz éve alapított Filmtettről

akik közül persze sokan Magyarországon teljesednek ki filmesként – de ez egy másik beszélgetés témája.

–Az elején a Filmtett „Budapest–Kolozsvár–Bukarest-tengelyen, magyarországi, erdélyi és román filmkultúrák metszéspontján” találta magát. Ez ma is így van? Milyen arányban összpontosít a nagyvilágban zajló, illetve a magyarországi, romániai filmes történésekre?

–Ez ma is teljesen így van, a nagyvilág legfontosabb történéseire (Cannes, Berlin, Velence, Oscar stb.) is ugyanúgy figyelünk, mint a magyar és a román filmtermésre. Egyébként mindkettő robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy lassan nehéz is lépést tartani velük. Előbbi az Andy Vajna nevével fémjelzett Filmalap korszaka miatt stabilizálódott, utóbbi pedig a román új hullám alkotóinak középkorúvá érésével és egy régi-új, műfajfilmesebb igény (újra)megjelenésével konszolidálódott. Röviden: igen, figyelünk keletre is, nyugatra is, otthonra is, itthonra is.

– Meg lehet-e rajzolni a Filmtett olvasójának, fogyasztójának „fantomképét”? Ha lehet ilyen szétválasztást tenni: mennyiben szól a szigorúbban vett szakmának és mennyiben a „laikus” filmkedvelőnek?

– Nem egyszerű feladat efféle fantomképet rajzolni, de mindenképpen próbálunk egy nívósabb diskurzust kialakítani, túllépni az alkalmi, bármilyen más sajtótermékben olvasható egyszerű filmajánlók nyelvezetén (nem mintha azoknak nem lenne meg a jól meghatározott szerepe és fontossága). Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Filmtett hűségesebb olvasója az, aki már eleve picit tájékozottabb a filmtörténetben, úgymond „hardcore” filmrajongó, mélyíteni szeretné az ismereteit, és ütköztetni kritikai látásmódját másokéval. Persze mindig vannak „alkalmibb” olvasóink is, akiket ugyanúgy szeretünk, de lehet hogy nem kattintanak ránk mindennap, csak arra kíváncsiak, hogy mit nézzenek meg péntek este a moziban vagy a streamingszolgáltatón.

– Mi az az irány, amit követni szeretne a portál a jövőben, és mi az, amit még nem ért el, de célul tűz ki maga elé?

– A nyomtatott Filmtett egyik erőssége a tematikus lapszámok jelenléte volt, ez a „onlineosítással” kissé háttérbe szorult, most dolgozunk azon – a visszajelzések alapján úgy látom, némi sikerrel –, hogy ez ismét megerősödjön. A rovatsokszínűség is folyamatosan fejlesztést kíván, ezenkívül gyártunk időnként videós tartalmat is, ezt is jobb lenne rendszeresíteni, illetve épp a koronavírus előtt akartunk egy vadiúj műfajt, a podcastet kipróbálni, de érthető okokból abbamaradt az igyekezet. Idén nyáron újból nekifutunk, amint két ember ismét le tud majd ülni maszk és feszengés nélkül egymással szemben.

– Milyen az erdélyi magyar filmkritika helyzete? Van-e, mutatkozik-e utánpótlás a fiatalok körében?

– Ez egy olyan dolog, ami ideális esetben egyszerre jön alulról és felülről is. Tehát mi hiába szervezünk például kritikaíró versenyt vagy műhelyt, ha nincs érdeklődő; és hiába van érdeklődő, ha nem lel fórumra, visszajelzésre, fejlődési lehetőségre. Hála istennek eddig kisebb-nagyobb eltérésekkel, de működött a dolog alulról is, felülről is: mindig voltak fiatal, tehetséges erdélyiek, akik – a filmkészítés helyett vagy mellett, vagy attól függetlenül – szeretnek filmről gondolkozni, írni, véleményt ütköztetni, mi pedig ennek teret és gondozást biztosítottunk. Ettől függetlenül a szerzőgárdánk – mint ahogy az olvasóinké is – vegyes, magyarországi és erdélyi egyaránt van benne.

A Filmtettnek mindazonáltal kiemelten fontos az utánpótlásképzés, még akkor is, ha érthető okokból ebből nem lehet full time karriert csinálni Erdélyben. Nagyon büszke vagyok olyan, részben a Filmtett által „kinevelt” személyiségekre, mint pl. Németh Előd Marosvásárhelyen, aki az ottani filmes élet egyik oszlopos tagja lett, de szinte bármelyik erdélyi szerzőnket említhetném: tapintható az íráskészségükben, kritikai szemléletmódjukban való fejlődés.