Hetvenéveseket jutalmazott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány

Fekete Vince költő, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztő-helyettese Farkas Árpádról, a költőről beszélt, aki már kezdőként is kész fegyverzetben állt az olvasók elé. „Ha valaki a székelység megtartó erejét, a hagyományokhoz való ragaszkodást kereste a honi lírában, az Farkas Árpád korai, a hatvanas-hetvenes években megjelent verseiben megtalálhatta ezt a fajta ragaszkodást; versei biztos támpontot jelentettek a szocializmusban is, amikor alig lehetett ilyesmiről beszélni” – mondta Fekete Vince.

Az ünnepelt rövid beszédében elmondta, hogy általános iskolásként éppen a szomszédságban levő, ma Tompa László nevét viselő iskolában követhette a Művelődési Ház felépülését, amelyben a szombati ünnepség zajlott, és később – középiskolás korában – már a kész kultúrházban, gyakran éppen a koncertteremben lehetett részese annak a „projektnek”, annak az „udvarhelyiségnek”, amelytől Tomcsa Sándor is csak ideig-óráig volt képes szabadulni, míg a segesvári állomásról a következő vonattal vissza nem tért az „anyavárosba”. Mint mondta, a mai napig udvarhelyinek tartja magát, még akkor is, ha több mint négy évtizede él Sepsiszentgyörgyön.

„Minden nap ajándék”

A csíkszeredai Ferenczes István, a Székelyföld folyóirat egyik alapítója kulákcsaládból származik, akit katolikus pap nagybátyjai alaposan felkészítettek az életre. Az ötvenes években az ilyen „kizsákmányoló” és „klerikális” közegből származó fiatalok csak nagy nehézségek árán tanulhattak tovább.

Húsz kötete jelent meg ez idáig, líra, próza, riport egyaránt található ezek között. Bár a Székelyföld főszerkesztőjeként nyugdíjba vonult, manapság is aktívan jelen van az irodalmi életben, sőt publicistaként is. „Minden nap ajándék. Úgy éreztem, amikor hatvanéves lettem, hogy itt a vég. Ma, hetvenévesen nem vágyom nagy dolgokra, csak még egy újabb napra, újabb hétre, még egy évszakra, talán egy évre. Az élet apró örömeinek örvendek, annak is, hogy a kutyámmal ülve nézzük a felhőket és a naplementét” – fogalmazott a díjazott.

Oláh István Marosvásárhelyen született, Kolozsváron és Jászváson járt egyetemre. Történelemszakos ugyan, de leszámítva kétéves tanári tevékenységét, diplomaszerzés után azonnal a Hargita című napilaphoz szegődött, majd az Előre Hargita megyei tudósítója volt. Újságírói munkásságát egy kényszerű szünet után 1990-től is folytatja a Romániai Magyar Szónál, illetve az Udvarhelyi Híradónál.

Balázs Imre József foglalta össze röviden a költői pályarajzot, amelyet távollétében Lőrincz György olvasott fel – mondván, hogy a szerző már Forrás-kötetében is úgy érintette a saját problémáinkat, hogy azokat a nagyvilág, ha tetszik, a teljes univerzum kontextusába helyezte.

A korondi születésű Tófalvi Zoltán első kötete irodalmi igénnyel megírt riportsorozat a Sóvidék kisvárosáról és falvairól. Később a közelmúltat, a szocializmus évtizedeinek levéltári dokumentumait kutatva, több ezer oldalas köteteteket tett közzé, amelyek élethű beszámolók a kommunista „boszorkánykonyhák” működéséről.

Történészként az erdélyiség eszméjéről kíván egy nagyobb lélegzetű kötetet megírni, hiszen az eszmetörténet eme részéről – magyar, román és szász szemszögből – összefoglaló munka még nem született. Szépíróként is van elképzelése, nagyapja és nagyanyja első világháborús – német és magyar nyelvű – levelezését szeretné feldolgozni. Tófalvi személyesen nem lehetett jelen Székelyudvarhelyen, ugyanis Lakiteleken a Tőkés László Alapítvány kitüntetését kellett átvennie.

Hídverő-díj a meg- és elismertetésért

Az EMIA Hídverő Díját a budapesti születésű Gömöri György kapta idén, aki az 1956-os események után Nyugatra távozott. Amerikai és angliai egyetemeken egészítette ki a tanulmányait, majd kelet-európai irodalmak szakértőjeként oktatott a Harvard és a Cambridge Egyetemen, a Bécsi Napló és az Erdélyi Napló szerkesztőségi munkatársa volt.

Lengyel, angol és magyar nyelvű publikációival nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar irodalom külföldi megismerése és elismertetése érdekében. Személyesen nem tudott jelen lenni, a díszoklevelet október végén veszi majd át Kántor Lajostól egy kolozsvári ünnepség alkalmával.

Az ünnepségen Pomogáts Béla irodalomtörténészt is köszöntötték, majd Káli-Király István, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetője egy kis emlékkönyvet nyújtott át a 80. életévét október 22-én betöltő irodalmárnak, amelyet Lőrincz Györggyel közösen szerkesztettek titokban.