Hagyománymentés a művész vásznán

Könyvbemutatóval egybekötött tárlatnyitóval kezdődött kedden az idei művelődési rendezvények sora a marosvásárhelyi Bernády-házban. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Műterem-sorozatában látott napvilágot az az Sz. Kovács Géza festőművész-grafikusról szóló kiadvány, amelynek szövegét a Magyarországon élő, erdélyi származású Banner Zoltán művészettörténész, műkritikus írta, aki a művészt a székely festőiskola egyik késői nemzedékéhez sorolja. A kötetet a kiadó igazgatója, Tőzsér József hozta el Sz. Kovács Géza marosvásárhelyi kiállításának megnyitójára.

A tárlaton a művész közel ötven, 2007–2008-ban készült grafikáját és festményét láthatják az érdeklődők. Sz. Kovács Géza nyolcgyermekes, szegény családból származik Székelyszentkirályról, szülőfalujára utal a nevéhez toldott Sz betű. Ötven évvel ezelőtt végzett a marosvásárhelyi művészeti iskola festészeti szakán, majd Kolozsváron szerzett egyetemi diplomát grafika szakon. Az egyetemi évek után került Segesvárra, ahol több évtizede él, és tanít. „Sz. Kovács Géza művészete teljes mértékben a szülőföld sajátosságaiból vétetett. Ezen elsősorban a Székelyföldet kell értenünk” – vélekedett Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztő-helyettese, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy körülbelül 1990-ig a művész inkább grafikákat készített, majd mintha a rendszerváltás hatására „kirobbant volna belőle a sok szín”, festeni kezdett. Grafikáira az igen aprólékos megmunkáltság, a díszítő elemek sokasága jellemző. Nagy Miklós Kund szerint ez azzal is magyarázható, hogy Székelyszentkirályon hagyománya van a csipkeverésnek, és ez hathatott a művész stílusára.

Sz. Kovács Géza a tárlatnyitón elmondta, hogy elsősorban az erdélyi falvak ezeréves múltját szeretné megörökíteni, mert úgy véli, hogy ezek szín- és formavilága rendkívül izgalmas. „Az embereket aszerint ítélték meg, hogy milyen a portájuk. Minden paraszti porta olyan, mint egy műalkotás. Minden generáció valamit elvesz belőle, és valamit hozzáad. Ez a világ valóban el fog tűnni. Tehát jó, ha nyomuk marad a kultúrában, amikor a globalizáció végképp bedarálja e falvakat” – magyarázta a képzőművész, aki szerint valóban meghatározta képei stílusát az, hogy gyerekkorában Székelyszentkirályon sokan csipkeveréssel keresték a kenyerüket. „A fonás, szövés mellett jó téli időtöltés volt a csipkeverés. Lényegében brüsszeli csipkét vertek, az 1920-as években egy lelkész honosította meg a faluban ezt a tevékenységet, és valamikor jól kerestek vele az asszonyok” – mesélte Sz. Kovács Géza.

A képzőművész elmondása szerint munkásságára nagy hatással volt Marosvásárhelyen Nagy Pál, Barabás István, Incze István, Bordi András és Olariu György, Kolozsváron pedig Kádár Tibor és Feszt György grafikus.