Gyermekévek, rítusok

A múzeum szakemberei három éve kezdték el a kiállítás előkészítését. A látványtervet Damokos Csaba, a konzerválást Lázár Prezsmer Kinga és Tankó Zoltán végezte.

A Székely Nemzeti Múzeum a hetvenes években több ezer játékkal gazdagodott a Jóbarát című gyermeklap Síppal, dobbal elnevezésű játékkészítő pályázatának köszönhetően. Ebből az anyagból is több darab látható a tárlaton, a helyszűke miatt azonban csak az értékesebb darabok közül válogattak a múzeum munkatársai, akik a játékokon kívül a gyermek születéséhez és neveléséhez kapcsolódó tárgyakkal idézik fel a 18–20. századi gyermekek életét. Átfogó gyűjtést is szerveztek, hiszen babakocsi, etetőszék nem volt a múzeumban, és gyermekviseletből is csak kevés. Néhány tárgyat kénytelenek voltak rekonstruálni, így a frászkarikát: a hatalmas kalácsot a leírások alapján készítették el. Ha a gyerek sírós volt, betegnek látszott, sütöttek egy hatalmas, karika alakú kalácsot, ezen bújtatták át a gyermeket; majd feltűnő helyre akasztották, hogy aki elviszi, vigye magával a betegséget is – magyarázta a szakember a régi hiedelmet. A kiállítás rendezői Székelyföld különböző tájegységeinek bemutatására törekedtek. Így a magára hagyott gyermek bölcsőjén átfektetett seprű – amely a gonosz szándékúaktól védi – a felcsíki szokásokat idézi. Ugyancsak a felcsíki falvakra jellemző, hogy a baba fürdővizébe tojást és pénzt tettek, hogy mindig kerek legyen, és ne fogyjon ki a pénzből. A keresztelő bemutatásával a marosszéki hagyományokat elevenítették fel, itt a templomból hazatérve a „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk” rituális szöveggel adták át a babát az otthon maradottaknak. A nagyobb gyermek életteréhez az Erdővidék és Udvarhelyszék határán fekvő Felsőrákosról válogatták az anyagot, a babakocsi és a szabadtéri játékok Orbaiszékről származnak. A játékok többsége a munkaeszközök kicsinyített mása, ezekkel sajátíthatta el a gyermek az alapvető munkafolyamatokat.

A nemrég megnyílt tárlat az első része annak a háromtermes, nagy alapkiállításnak, amely az életkorok és a szokások bemutatására épül. Az első rész kizárólag a gyermekkorral foglalkozik, a következő a felnőttkorral, majd a harmadik az emberi élet fordulóihoz, a nagyobb naptári ünnepekhez kapcsolódó szokásokat mutatja be. A múzeum munkatársai szerint a három terem berendezését legtöbb négy év múlva fejezik be.