Gábor Áron halála: három évtizeden keresztül festett csataterek

A méreteiben is monumentális, 294x356 centiméteres festmény szomszédságában Bem tábori nyomdája és Széchenyi pipája uralja a kiállítóteret. A kép történelmi hűséggel rögzíti Háromszék önvédelmi harcának utolsó pillanatait: a székely önvédelmi erők és az orosz cári csapatok összecsapását és a sebesült ágyúöntő ezermester halálát. A festményt könnyed ecsetkezelés, a fény-árnyék játékkal hangsúlyozott bátor színkezelés, egyféle plen-air hangulat jellemzi: a háttérben álló ágyúk füstjén és a reggeli párán keresztül kibontakozó gyönyörű, oldott tájkép éles kontrasztban van a halál közelségével, a téma drámaiságával. Vargha Mihály múzeumigazgató maga is képzőművész, szívesen mesél a festmény történetéről. „A Gábor Áron halála című képet Gyárfás Jenő akkor kezdte el festeni, amikor hazatelepedve Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóválasztmányi tagja lett. A város elöljárói olyan „székely témájú” mű megfestését akarták rábízni a művészre, amely képviselhette volna a vármegyét az országos millenniumi képzőművészeti tárlaton.

Bár a terv pénz hiányában sosem valósult meg, Gyárfás Jenő eldöntötte, hogy vászonra viszi Gábor Áron haláltusáját. Életének utolsó harminc évében folyamatosan dolgozott ezen a művön, de a kép valójában most sincs befejezve: benne ragadt Gyárfás egyéni tragédiája, kétségei, tépelődése.

„Gyárfás unokájától hallottam, hogy édesapja, Endre, a festő fia panaszkodott, hogy sokat kellett modellt állnia: kardot, paszományos mentét viselnie” – mesélte Vargha Mihály, aki szerint valószínű, hogy a művész bíztatást és kellékeket is kapott a múzeumtól, hogy megfesse a berecki hős halálát. Gyárfás műtermében egy kiegyenesített kasza állt, ha elégedetlen volt a kompozícióval, egyszerűen „lekaszálta”, a penge élével leborotválta a vászonról a felvitt festékréteget. Vargha Mihály szerint a vastagon felvitt rétegekből kibomló harctéri tájkép egyben valódi harctér is: a művész és a téma küzdelmének, vívódásának színtere.

Cserey Zoltán, a szentgyörgyi múzeum történésze a kép bal oldalán álló fehér paripára hívta fel a figyelmet. Erről a ménről segítették le társai a székely tüzérség parancsnokát, a sebesült Gábor Áront. A legenda úgy tartja, az állat okozta a berecki hős vesztét: feltűnő fehér lovon és öltözetben lovagolt ki a harctérre, felhívta magára az ellenség figyelmét, így a cári lövészek rá irányították a tüzérségi lövedékeket.

A festményt a 80-as években Vinczeffy László szakszerűen restaurálta, értéke jelenleg egy háromszobás lakás árával egyenlő. Árúba bocsátásáról azonban szó sem lehet, hiszen a múzeum egyik alapműve, sokan csak azért térnek vissza, hogy újra megcsodálhassák.