
Az év első bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: A táncos a sötétben című musicalt szombaton, március 3-án este 7 órától tekintheti meg a közönség.
2018. március 03., 10:272018. március 03., 10:27
Lars von Trier nemzetközileg elismert dán filmrendező 2001-ben Oscar-díjra jelölt filmje, a Táncos a sötétben című musical színpadi adaptációját az amerikai drámaíró, Patrick Ellsworth jegyzi, Temesváron pedig Kocsárdi Levente rendezésében mutatják be. A társulat színészének, Kocsárdi Leventének ez lesz a második rendezése.
Az előadásban fontos szerep jut a nézőnek, aki adott ponton maga is szereplőjévé válik az előadásnak. A díszlet- és jelmeztervek Mihai Donici műépítész, díszlettervező, valamint Mihaela Crețescu tervező munkái. Az általuk kialakított vizuális világ minimalizmusa, már-már indusztriális jellege egészen új értelmezési tartományokat teremt, a „klasszikus” musical formavilágának ellenpontjául szolgál.
Az előadás alapgondolata szerint az igazságszolgáltatási rendszer tökéletlenségét és az ebből adódó tévedéseket csak az isteni, tökéletes igazságszolgáltatásba vetett hit képes ellensúlyozni. De mi van akkor, ha az immanens rend is tévedhet? Selma a szerető anya, a jó barát, az örök álmodozó, egy romlott, érdekhajhász, pénzközpontú rendszer és az amerikai pszeudodemokrácia áldozata.
A színház művészei (Balázs Attila, Szilasi Eszter Júlia, Kiss Attila, Aszalos Géza, Vass Richárd, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika, Molnár Bence, Lukács Szilárd, Mihály Csongor és Molnos András Csaba) mellett ismét a temesvári színpadon láthatja a közönség Csoma Juditot és Horányi Lászlót, valamint két gyerekszereplőt, Makkai Gergőt és Lázár Dávidot is. Az előadást március 4-én délután 5 órakor és március 9-én este 7 órakor is láthatják az érdeklődők.
Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.
Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.
Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.
A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.
Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.
Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.
Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.
Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.
szóljon hozzá!