
A Sapientia fotó- és filmszakának végzősei az egyetem kolozsvári, Tordai úti épülete előtt
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit, mint amilyen a barátság, szerelem, testvérek – fejtette ki a Krónikának a végzősök munkáit érékelve, összegezve Blos-Jáni Melinda egyetemi oktató, a szak tanszékvezetője. A filmek történetei többnyire saját vagy a szülők tapasztalataiból inspirálódtak, és nagyon hasonló forgatókönyvírás-gyakorlatok végeredményei.
2024. július 19., 18:392024. július 19., 18:39
Hetedik alkalommal tartotta immár a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet és Média Szaka a First Cut elnevezésű, tanév végi eseményét, amelynek keretében
A július első hetében szervezett rendezvénysorozat kapcsán Blos-Jáni Melinda egyetemi oktatót, a szak tanszékvezetőjét kérdeztük a fiatal alkotók által létrehozott idei termésről, a szakot végzők perspektíváiról. Mint elmondta, idén 11 alapképzéses hallgatójuk végez a rendező és operatőr szakirányon, és 4-en az audiovizuális kommunikáció szakirányon.
A Sapientia filmszakának tanév végi kolozsvári vetítése
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
„Ez a kollaboratív jelleg, a közös munka az, ami nagyon egyedivé teszi a filmes képzéseket, és a legtöbben ezt a csapatjátékos képességet kamatoztatni is tudják későbbi munkahelyeiken. A szeniorabb és juniorabb hallgatók együttműködése azért is hasznos, mert sokat tanulnak egymástól, a kölcsönösség mellett egyfajta mentorálás is történik” – mondta a tanszékvezető.
Blos-Jáni Melinda tanszékvezető a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet és Média Szaka a First Cut elnevezésű, tanév végi eseményen
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
Kifejtette, az idén talán még intenzívebben együtt dolgoztak a hallgatók, mint tavaly, holott nagyjából ugyanannyi film készült.
A tanszékvezetőt arról is kérdeztük, a friss alkotásokból mi rajzolódik ki: milyen tematikák, műfajok érdeklik, foglalkoztatják a szak hallgatóit. Valamint akad-e olyan téma, műfaj, amit többen választanak, vagy ami hangsúlyosabban jelenik meg ezekben a diplomamunkákban 2024-ben.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
„Az alkotásokban látok közös preferenciákat. Például gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit (barátság, szerelem, testvérek). Az egyik film címe: Társkereső, és
Mint fogalmazott, gyakran az a benyomása, hogy ezek a kis munkák nagyon átvitt értelemben fogalmaznak ugyan, de valójában nemcsak diplomafilmként fontosak, hanem egyféle, a családból hozott trauma levezetése is megtörténik a filmkészítés során.
Fotókiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a tanév végi eseményen
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
„A történetek többnyire saját vagy a szülők tapasztalataiból inspirálódtak, és nagyon hasonló forgatókönyvírás-gyakorlatok végeredményei. Sokat csiszolják a történetet és a karaktereket még papíron, gyakran meg is változik az eredeti személyes történet is, míg a végső, forgatható formáját eléri” – fejtette ki az egyetemi oktató. Arra is kitért, hogy
A rendezők és operatőrök olykor bevetik a stilizációt és groteszk minőséget is. Évente egy-két irodalmi adaptáció is készül: idén egy Krúdy-novella került elő.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
„A műfaji film készítése még ebben a rövid formátumban is túl költséges, hogy diákfilmként elkészíthető legyen, ennek ellenére idén többen is próbálkoztak a horror műfajával. Dokumentumfilm nem készül minden évben, mintha több érettség kellene ahhoz, hogy a valóságban meglássák a történetet, és kreatívan, filmes eszközökkel megörökítsék. Az egy emelt szint operatőrnek, rendezőnek egyaránt” – magyarázta a tanszékvezető.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
Blos-Jáni Melindától megkérdeztük, hogyan látja, a műfaji sokszínűség mire enged következtetni a tekintetben, hogy a hallgatóik merre veszik majd az irányt. „A különféle műfajok, megközelítések kívülről azt sejtetik, hogy csírájában ennyiféle filmkészítői attitűd mocorog, holott ezek szárnypróbálgatások. Van, akinek a realista elbeszélés fekszik jobban, más a stilizációval, avantgárdabb vágással próbálkozik vagy a mágikus-realista filmmel. A filmek önmagukban nem tesznek valakit mainstream műfaji filmessé vagy művészfilmessé, sőt, még az sem biztos, hogy művészként képzelik el karrierjüket” – magyarázta a tanszékvezető.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
Hozzátette, ez azonban nem gond,
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
„Idén megnéztem két volt hallgatónk, Köllő Ildikó és a László Barna megrendelésre készített filmjének werkjeit. Az egyik a székelyföldi öngyilkossági ráta témáját dolgozta fel, társadalmi hirdetésként, a másik pedig Hargita megyét reklámozta a román közönség számára. Két teljesen különböző stílus, téma volt, viszont felismertem bennük azt a fajta filmes látásmódot, amit például a sajtó, a kommunikációs szakma felőli filmezés, a riportfilmezés nem szokott képviselni” – magyarázta Blos-Jáni Melinda.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
Úgy fogalmazott, a látás nyelvén, a film nyelvén láttatni a világot teljesen más megközelítés, mint tudósítani, és szerkeszteni a riportfelvételeket, interjúkat. „Reménykedem, hogy a hallgatóink eljövendő munkái által gazdagabb, tudatosabb vizuális környezetben fogunk mozogni” – mondta az egyetemi oktató.
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim
Fotó: Sapientia/Szabó Efraim

Új filmkoncertekkel jelentkezik a 23. alkalommal tartandó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), ezek közt egy elveszettnek hitt Drakula-film remake-je is szerepel, amelyet a Sapientia egyetem kolozsvári alkotói jegyeznek.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!