Fény.kép.ész.

– Saját magát a fény.kép.ész. formulával határozza meg. Ebből a háromból melyik a legfontosabb?
– Természetesen az ész. Azt kell használni, még az új gépekkel is. Amikor tanítok, előadást tartok, fontos dolgokról beszélek: például az arc anatómiájáról. És akkor hallom, hogy a  hátsó sorban arról tárgyalnak, hogy 200-as, 150-es vagy automata lencsét kell venni? Én hiszek abban, hogy át kell adni a megszerzett tudást – és akkor fontosabb a lencse vagy a zár? Az ilyesmi nagyon mérgesít.

– A technika fejlődésével változott a szemlélet a fotózásban?
– Azok a szabályok, amelyeket a reneszánsz korában a festészetben rögzítettek, a fényképészetben is alkalmazhatók. Az apám például a müncheni Művészeti Akadémián tanult fotózni, ott, ahol Munkácsy és Barabás festészetet. A fotózást festők találták ki, a fényképészet alapja a festészet. Az a jó festő vagy fotós, aki a világmindenség matematikáját geometriailag látja. Az agyukban levő szinapszisok geometriai szögben mozognak, ezért minden, ami szög, felkelti a figyelmünket és tetszik. Talán a leglényegesebb különbség a régi idők és a mai művészet között a ráfordított idő. Régen a művészet színterei a templomok voltak, felfestették a freskókat, az emberek másfél órát ültek és bámulták. Most nincs másfél óránk, ezért a kortárs művészeteknek meg kellett változniuk. Amerikában a reklámszakmában készült egy tanulmány, mely szerint ha meglátunk valamit, öt másodperc alatt kell eldöntsük, hogy megnézzük-e vagy sem, és további öt másodpercünk marad arra, hogy meg is nézzük. A modern fotó üzenete egyértelmű kell, hogy legyen, mert általában valamit el kell adjon. Egy plakáton elég, ha rajta van egy cipő és a gyártója. A többi információ felesleges. Magyarországon a reklámokon mindent feltüntetnek, a nagymama telefonszámát is. Ez nem a művészek, a fényképészek hibája, hanem a megrendelők erőszakossága.

– Ha portré készül, a modellnek feltehetően az a fontos, hogy szép legyen a fotón. Mi a fontos a fényképésznek?
– Hogy a kép legyen megkomponálva. Ha a kép nincs megkomponálva, akkor az csak családi fotó, ami pusztán arra való, hogy emlékeztessen valamire. A másik alapvető dolog egy portrénál, hogy vonzza a tekintetet. Ez úgy is elérhető, hogy a kép nagyobb, mint az életben. Engem úgy is emlegetnek, mint „szögfényképészt”, mert az én fotóimban mindig vannak szögek.

– Milliméterre beállítja a kompozícióit, mégis stáb nélkül, egyedül dolgozik. Miért?
– A szex, a pszichiátria és a fotózás szigorúan két ember magánügye. Ezekben a helyzetekben zavaró a harmadik jelenléte. A portréfényképészet egyharmada a technika, kétharmada, hogy milyen utasításokat ad a fényképész a modellnek: nézzen rá, mosolyogjon, húzza fel a szemöldökét. Én mindig kisminkeltem a lányokat, megcsináltam a hajukat, megtanítottam őket, hogyan legyenek szépek, és aztán lefotóztam őket. Egy jó fotós készítette fénykép alapján nem vennék el senkit feleségül. Pedig nagyon szeretem a nőket, ötször nősültem. Mondok egy példát: a most kiállított fényképeimről ön megjegyezte, hogy milyen gyönyörűek rajtuk a lányok. Ez nem föltétlenül igaz. Sok modell nem is hollywoodi sztár, hanem a volt feleségeim, a girlfriendjeim, a barátaim.

– Első ízben jár Romániában?
– Nem, de azt soha nem gondoltam volna, hogy Sepsiszentgyörgyön lesz egy fotókiállításom. Én 17 évesen a Hargitára jártam sízni. Soha nem felejtem el, ugyanis alvajáró voltam. A Hargitán egy templom mellett aludtunk, amikor felébredtem, fájt a talpam. A többiek mondták, hogy egész éjjel mezítláb szaladtam a templom körül. Nem politizálok, de meg kell mondanom, örülök, hogy egy magyar fotóst meghívtak Romániába. Különösen az aktuális helyzetben, most, hogy Szlovákiában is vannak ezek a cirkuszok. Az itteniek bebizonyították, hogy klassz fejek.

– Miután ötven évet élt az Egyesült Államokban, Kaliforniát Budapestre cserélte fel. Ez jó döntésnek bizonyult?
– Semmi sem hiányzik az Államokból. Nyolc éve élek Magyarországon, és még mindig turistának érzem magam. Itt minden fordítva van, mint amit megszoktam Amerikában. Senki nem köszön meg semmit, ha tüzet akarok adni egy lánynak, kicsavarja a kezemből az öngyújtót, és maga csihol lángot. Más kultúra, ami 45 év alatt alakult ki. Mindenki az egyenlőségre hivatkozik, amiben én nem hiszek. Magyarországon most nagyobb osztálykülönbség van, mint a Horthy-rendszerben. Más talán bosszankodna, vagy csodálkozna ezeken, én viszont élvezem.

– Visszatérése hogy érintette szakmai karrierjét?
– Amikor otthagytam Amerikát, az összes filmemet felraktam egy polcra, két méter magasan a szoba közepén, tisztelegtem előttük, hátat fordítottam és eljöttem. Csak a hozzám közel állók fényképeit hoztam el emlékbe.

– Excentrikus, legalább is nagyon markáns az öltözködési stílusa, egész megjelenése. Ez a hollywoodi környezetben alakult ki?
– Már az iskolában is furcsának tartottak. Én ilyen vagyok. De ez sokat segített abban, hogy jól megéljek a szakmámból. Ha a modell figyel a fotósra, könnyebb jó képet készíteni.