Fehér köpenyesek színes alkotásai Marosvásárhelyen

A fehér köpeny mögött című kiállításra Erdély különböző vidékeiről jelentkeztek az alkotó egészségügyi dolgozók. Az orvosok és gyógyszerészek ezzel tulajdonképpen egy nagyon régi hagyományt élesztettek újra, ugyanis Marosvásárhelyen mindig is volt jó pár művészi tehetséggel megáldott fehér köpenyes.

A térség ugyan nem adott a világművészetnek sem olyan híres festőt, mint a gyógyszerész Csontváry Kosztka Tivadar, sem olyan jeles szobrászt, mint Medgyessy Ferenc katonaorvos, de a régi vásárhelyiek még jól emlékeznek például a festő orvosokra, Nagy Zoltánra, Molnár Vincére, Cseh Felíciára, Kiss Ervinre, akik igen népszerűek voltak a művészetkedvelők körében. Ők már jó ideje letették az ecsetet, akárcsak a fehér köpenyt, 1990 utáni rohanó világunkban mások nemigen kerültek, akik átvehették volna helyüket.

Levesszük előttük a kalapunkat, elismeréssel övezzük őket, a koronavírus elterjedése óta hatványozottan csodáljuk odaadásukat, erőfeszítéseiket, de emberileg aligha kerülünk közelebb hozzájuk” – osztotta meg gondolatait a szombati tárlatnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író. Mint mondotta, nemigen tudni, milyenek ezek az emberek, amikor a fehér köpenyt levetik, azt sem, hogy egyáltalán le tudják-e venni azt, és ha igen, a folyamatos tanuláson kívül mire fordítják a rendelkezésükre álló kevés szabadidőt.

A kiállítás két kurátora, Vass Tünde és Nicoleta Radu is hangsúlyozta,

Jung János marosvásárhelyi egyetemi tanár hosszú ideje kis fűrésszel járja a természetet, és ha a földből kikandikáló, számára érdekes gyökeret vél felfedezni, levágja és hazaviszi. Mint lapunknak mesélte, előfordult, hogy Dél-Afrikából a repülőre feladott poggyászában hozta el a megmunkálásra váró növényrészt. Barabás Dénes marosvécsi háziorvos gyermekkoráig vezeti vissza az alkotás iránti vonzalmat.

Művészetpártoló családban nőtt fel, ő maga is rajzolt, majd linómetszeteket, grafikákat készített, végül az agyagozásnál kötött ki. Amikor ezelőtt közel három évtizeddel a vécsi neuropszichiátriai kórházba helyezték, arra figyelt fel, hogy a gyurmát használó beutalt gyermekek minden egyes foglalkozás végén kénytelenek alkotásaikat megsemmisíteni, és az alapanyagot újrahasznosítani. „Nem akartam, hogy mindegyre kárba vesszenek az aranyos kis alkotások, ezért agyagot vittem a gyerekeknek, és velük együtt én is elkezdtem dolgozni” – mesélte.

A bemutatott közel másfél száz alkotás skálája igencsak tág: a festészettől a gyökérszobrászatig, az agyagozástól a díszítőművészetig, a fotográfiától a grafikáig számos érdekes és értékes művel találkozhatunk az első ízben szervezett tárlaton, a pandémia évében, egyelőre csak az épület kávézójának falára felszerelt képernyőkön. A szervezők viszont abban reménykednek, hogy jövőre már „élő” és az ideinél is gazdagabb tárlattal örvendeztethetik meg az érdeklődőket.