
Fotó: Nemzetiszínház.hu
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre. Emellett látható a Déryné Társulat új előadása és egy monodráma, amellyel a holokausztra emlékeznek – olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. május 10., 14:262024. május 10., 14:26
A közleményben Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját idézik, aki kiemelte: a teátrum egyik fontos küldetése, hogy a magyar nyelvű színjátszás egészére rálátást biztosítson az ország első színházában.
– idézik Vidnyánszky Attilát.
Én így látom – Tompa Miklós mesél címmel a székelyföldi rendező élet- és színháztörténetei május 11-én elevenednek meg a Gobbi Hilda Színpadon Barabás Olga rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában. Az előadás Bérczes László Székely körvasút című interjúkötete nyomán született.
A Székely Színház alapító-rendezőjét az UNITER-díjas László Csaba alakítja.
A holokauszt 80 évfordulójának alkalmából látható a Kazán István Kamaraszínház Kislány a pokolban című előadása május 16-án a Kaszás Attila Teremben. A darab Sárdi Mária igaz történetét mutatja be a budapesti gettótól a koncentrációs táborig. A monodrámát Gunyecz Anna adja elő, Kriszt László rendezésében.
Május 21-én egy szerelmi történet elevenedik meg a Gobbi Hilda Színpadon; Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét a Déryné Társulat mutatja be. A szerző a történet ötletét Kós Károly építésznél tett 1914-es farsangi látogatásból merítette, a regény alakjainak modelljei pedig első felesége és annak nagynénjei voltak. „Egy letűnt világ korrajza a regény: derűvel és keserűséggel, móriczi vaskossággal és érzékenységgel” – áll az előadás ismertetőjében.
Május 22-én Jókai Mór A kőszívű ember fiai című művének színpadi változata látható a nagyszínpadon a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában, Szikora János rendezésében. „A színházi előadás új megközelítésben, a sűrítés és az színészi játék varázsával hozza közel hozzánk az 1849-49-es évek valóságának máig érvényes kérdéseit, és az akkor élt emberek válaszait” – írják a darab ismertetőjében.
Május 23-án Móricz Zsigmond dzsentrivilága kel életre a színpadon. A Kivilágos kivirradtig című előadás a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat koprodukciójában látható. Az 1898-ben játszódó regénynek nem egy személy a főhőse, hanem egy társadalmi osztály: a vidéki dzsentri. „Az örökös anekdoták és népdalok mellett a változás és a változtatás kérdése lebeg az alföldi ház feszült szobáiban, ahol István-nap van minden hétvégén, és a mulatság akkor is kivilágos kivirradtig tart, ha közben teli kristálypohárként törnek össze az álmok” – fogalmaznak a darab ismertetőjében. Mint írják, Horváth Csaba rendezésében Móricz szövegeinek zeneisége és történetének örökérvényűsége erősödik fel a fizikai színház eszközeivel.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!