Elhunyt Csép Sándor, az erdélyi magyar közélet emblematikus alakja

Csép Sándor 1938-ban született Aradon, a középiskolát szülővárosában végeztte. Jogot tanult volna, de papgyerek lévén kirúgták, ezért a Protestáns Teológiai Intézetben tanult tovább, majd a Babeș-Bolyai Egyetem filozófiai karán szerzett diplomát.

1968-tól a kolozsvári rádió szerkesztője, 1972-től a Román Televízió Bukaresti Magyar Szerkesztőségének munkatársa volt. Bodor Pál főszerkesztő mellett dolgozott, amíg Bodor nem távozott az országból.

Első írásában Hazai valóságkutatás címmel a hazai szociológia új módszerei mellett foglalt állást (Korunk, 1966/7-8). Társadalomrajzi riporttal az Utunk, Új Élet, Igazság, Vörös Zászló hasábjain szerepelt. A képernyőn legjelentősebbek irodalmi portréi; Mikó Imrével és Dávid Gyulával közösen készített dokumentumfilmet Petőfi erdélyi útjairól; iskolariportjai és honismereti vetélkedői népszerűek voltak. Egy tévéfilmje a kolozsvári Hóstátot örökítette meg.

Alkotásai közül nagy visszhangot keltett a kalotaszegi egykézésről és ennek veszélyeiről készített Egyetlenem című riportfilmje (1975) s ennek bizakodó, fordulatot idéző folytatása (1979), majd publicisztikai feldolgozása (Katarzis, vagy csak éterbe kergetett szó? Korunk 1980/4).

A kolozsvári Állami Magyar Színház műsorába felvett történeti drámája, a Mi, Bethlen Gábor..., a nagyhatalmak erőterében lelkiismereti szabadság és béke ügyét védő fejedelmet jeleníti meg, hol Pázmány Péterrel folytatott vitájában, hol a román Markó herceggel kötött egyezségeiben mutatva rá a népek egymásrautaltságára.

Ne félj önmagadtól című drámájából született a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be.

A nevéhez köthető az Áldás, népesség című, a gyerekvállalást népszerűsítő, az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezés.

1999-től 2003-ig a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, utóbb az audiovizuális sajtóért felelős alelnöke, 2008-tól a Kolozs megyei MPP elnöke volt.

Csép Sándor hetvenedik születésnapjára írt írásában Bodor Pál ekként vélekedett róla: „Nem kétséges: romantikus lélek. Nem érzi jól magát semmiféle gondolati kicsinyességben, érzései erős gesztusokat igényelnek – és ezekhez akkor is ragaszkodott, amikor súlyos kockázatokkal jártak. Érthetetlen, hogy kiszorítják az általa kezdeményezett, régóta dédelgetett-tervezett összerdélyi magyar televíziózásból, noha az első (előbb egymilliárdnyi, majd csak háromszáz millió forintos támogatást is ő szerezte meg hozzá…) Egyébként Markó Bélával, Takács Csabával, Gálfalvi Zsolttal és Gáspárik Attilával örökös tagja az alapító testületnek, amelynek ma már semmilyen gyakorlati szerepe nincs. (...)

Alkata szerint Csép undorodik a demagógiától, nem szíveli, ha valaki visszaél saját sokaságának nemzeti érzelmeivel, s legalább annyira megveti azt, aki rossz helyezkedésből semmibe veszi övéinek hűségét sajátos közösségükhöz. Mégis kiszorult a szélesebb, kevésbé pártjellegű nemzetiségi tömörülésből, s oda kényszerült, ahol (szerintem) némelyek hangosabban szerepeltetik önmagukat, mint a közös célokat. Megfogalmazásommal Csép bizonyára nem igazán ért egyet, s ezt is kötelességem jelezni. Végtelenül fájlalom, hogy ilyen képességű, hatású-súlyú, mesteri kollégánk nem kapja meg azt az elismerést, amelyet megérdemel, sem a lehetőséget, hogy tehetségét a közössége javára kamatoztassa.

Az vigasztal, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, s az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozata kezdeményezte méltó elismerését: javaslatukra Csép Sándort kitüntették volt a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és a MÚOSZ Aranytollával. Hogy Erdélyben közönségsikerén túl elismerésének milyen jeleit tapasztalhatta, nem tudom.”