Élesd, természetközelben

Saját ösvényen

A Nagyvárad és Kolozsvárközött fekvő Élesd egy évtizede ad otthontnyaranta a fiatal művészeknek, táboruk máraneves művészteleppé nőtte ki magát. Habáregyénenként külön utakon járnak,gondolkodásuk természetes és természetközeli.Az „élesdiek” megjelenésével alapvetőenmegváltozott a korábbi évtizedekre jellemzőerdélyi képzőművészeti gondolkodásmód.Nem a kisebbség fogalmának művészi-társadalmikonstrukciója a fő témájuk, sokkal inkábbegy saját ösvény kitaposása a céljuk.Az Élesdi Művésztelep alkotói különböznekaz utóbbi évtizedek teoretikus, nyugatias magyarországikortárs művészeti életétől is.
A csoport tagjai elsősorban festők,akik olyan képtípusokkal kísérleteznek,amelyekben egybefonódva jelennek meg a XX. századiművészet nagy irányai. Alkotásaikban egyarántmegfigyelhető a figuratív és nonfiguratív,konceptuális és érzéki, ábrázolóés absztrakt, spirituális és mágikus képigondolkodás. Jellemző rájuk az a képalkotóerő, melyet immár nem befolyásolnak a társadalmielőítéletek, a múlt kísértései,a jelen kihívásai és a jövő elvárásai.Ez az erényük, és innen fakad függetlenségükis. Természetelvű ábrázolásaik nemkapcsolódnak a lepusztult és tárgyiasvalóságképhez, nem vállalkoznak aművészet funkcióinak társadalmi kivetítéséresem. Egyéni problematikájuk kiindulópontja avilág festői úton történő megismerése,a festészet felfedezése, megértése. Ehhezpedig – nem véletlenül – Élesden ezernyi témáttalálnak. Képi világuk erőteljesen szubjektívés romantikus, felfedezhetők ugyanakkor műveiken a különbözőanyagokkal, technikákkal, hagyományokkal ésújításokkal folytatott folytonos kísérletezésekis. Az élesdiek úgy elevenítik fel a képhagyományát, hogy bevezetik a nézőt a képszületésébe, az alkotás, a megismerésfolyamatába.

Tájak, másképp

Szász Sándor tájképeinem hagyományos tájábrázolások,csak távoli kapcsolatban állnak a valósággal,az igazi látvánnyal. Sötét tájai azelmúlással szembesítenek, ezt azonban derűsséteszi az életet adó vízesés. Incze Mózesalakjai nonfiguratív gesztusokból kelnek életre.Alkotói eszköztára a lehető legteljesebb, ha ahagyományos táblaképfestészet felőlközelítünk munkáihoz. Módszerei mélyenátélt, alapos felkészültségrőltanúskodnak. Bodoni Zsolt portréi megfestésekorbelülről teremti meg a külső formát. BalázsImre Barna szerkesztetlen, tájszerű képtörténeteicsupán festői elemekből táplálkoznak, mégistalán az ő vásznairól köszön visszaleginkább Élesd valóságos éselképzelt világa. Ez az érzelemgazdag festészetjellemző a sepsiszentgyörgyi Kovács Lehelre, ő azegyedüli a csoportból, aki a szabadban dolgozik, ottalkotja meg egyedi, színes, természethű képeit.Kisméretű vásznait áthatja az egyén ésa természet bensőséges viszonya.
Habár vannak általánosvonások, ezek egyénenként különbözőmódon jelennek meg a festményeken. A Kaszás Rékatájképeiben elhelyezett színes, geometrikus,perspektivikus formák a mai kulturális terepvisszásságaira hívják fel a figyelmet;Hatházi László a táblaképilluzórikus síkrétegeinek problematikájávalkísérletezik, Horváth Roland pedig a tárgyivilágnak kölcsönöz személyes, jelképesés misztikus jelentést.
A művésztelep szobrásztagjai közül Éltes Barna a konvencionálisanyag, a fa használata ellenére konceptuálismunkákat hoz létre, Vértesi Ági pedig ahagyományos mintázás, faragás mellettdöntött. Galambos Éva jól kidolgozott,klasszikusnak mondható szobrászeszközeivelugyancsak a fából bontja ki érzékletestestszobrait.