Ha létezett a Trianon utáni kornak közös kelet-közép-európai jelszava, az alighanem a címbe emelt politikai (s)óhaj volt.
2020. április 11., 19:572020. április 11., 19:57
A nagy békecsinálás következtében létrejött és felduzzadt országok – sorra vehetjük a mai Magyarország valamennyi közvetlen szomszédját és még más országokat is a térségből – közös gondja volt a megszerzett területek vissza nem vehetővé tétele. Ennek pedig alighanem a legbiztosabb módja az volt, hogy a területeket etnikai értelemben olyanná alakítsák, amilyennek a béketárgyalások során – a valóságtól teljesen elrugaszkodva – hazudták.
Van mit tanulnunk, na nem a politikatörténeti hazudozások terén, hanem amikor egy-egy ország utóbbi 100 éves történetének magyar vonatkozásairól olvasunk. Legutóbbi ilyen jellegű olvasmányom Csorba Béla könyve, s szomorú látni, hogy mennyi idegengyűlöletet tapasztalunk, ha megszerzett területekről van szó. Csorba Béla a kisebbségi értelmiségi prototípusa: az újvidéki magyar tanszéken szerzett oklevelet, majd ugyanezen a tanszéken dolgozik, közben verseket ír, az Új Symposion folyóirat körének belső tagja, néprajzkutató. 1990 után beszippantja a kisebbségi politizálás forgószele, ahogyan délvidéki kollégáink mondják, a történelmi VMDK-ban (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) és ennek utódalakzataiban vállal szerepet. Fontos ez, nagyon is az, most mégis a kutatót idézem, aki az elsők között kutatta az 1944–45-ös délvidéki vérengzéseket, a jugoszláv kommunisták rémtetteit, annak a Titónak a népirtását, akit – miként Kádár Jánost az anyaországban – képesek voltak az ottani magyarok közül igen sokan a testvériség szimbólumának tekinteni, és halálakor megsiratni.
Jelen kötet korábbi cikkek és dolgozatok gyűjteménye, és ilyenként tükör egy bizonyos téma és történelmi kor eseményeit illetően. Bár több fejezetre osztja a szövegeket, ezeket a tematika felülírja és átköti. Külön kis fejezetben foglalkozik Sinkó Ervinnel, azzal a politikus íróval, aki gyermekkori élmények alapján állt „azok oldalára, akiket ütnek”, és jutott el a kommunizmusig. Nem célja átfogó Sinkó-kép felrajzolása, filológiai munkával a Sinkó-portrén végez el kisebb, fontos retusokat. De a Sinkó, az ideológus című dolgozat olyan Sinkó-jegyeket idéz, amelyekre alighanem minden kisebbségben élő nemzeti közösség vezető értelmiségei között találni párhuzamot és példát. Sinkó szerelmese kellett hogy legyen a kompozitországnak, hiszen így vallott:
(87. o.) Ezt olvasván nem tudok másra gondolni: Sinkónak, a politikusnak tudnia kellett a titói vérengzésekről – akkor pedig mi az értelme a fenti szövegrésznek? És Sinkó kiáll amellett a Titó mellett, aki ezt vallotta: „… nem tűrjük meg az olyan nemzeti kisebbségeket, akik Jugoszláviát nem tekintik saját hazájuknak. S azokat a jogokat, amelyeket az új Jugoszláviában a nemzeti kisebbségek élveznek, megirigyelhetné sok nemzet.” (87. o.)
Hát igen: visszatérő szöveg, a diktatúra kötelező kísérőjelensége. Csorba idéz egy sinkói, támogató választ a titói kijelentésre: „él Jugoszlávia népei emlékezetében az a Szent István-i Magyarország a maga tudatlan gőgjével, hetyke katonatisztjeivel, nagyzási őrületben szenvedő dzsentrijeivel”. (89. o.) És még egy, a Sinkó nemzetfelfogására jellemző álláspont: szerinte
Eddig nem voltam a sinkói irodalmi munkásság ismerője, ezek után – Hajdu Győzőre való utalással – mondom: nem is érzem szükségét, hogy jobban megismerjem. A nevét viszont feljegyzem oda, ahova kell.
A kötet utolsó fejezete (Kinyújtott és levágott kezek) a szerb elitnek a szerbiai magyarokkal kapcsolatos álláspontjára hoz döbbenetes példákat. A Csongrádon született Miloš Crnjanski fiatalkorában sok magyar városban megfordult – Temesváron is, itt járt a szerb elemibe, majd a piarista gimnáziumba –, volt hivatalnok, újságíró, ismerte a magyar népet és a magyar kultúrát. Ady volt az egyik kedvence. Keresve sem lehetett volna találni olyan írót, értelmiségit, aki a szerb–magyar kapcsolatokról az új világhelyzetben avatottabb véleményt mondhatott volna.
1923. május 23-án a belgrádi Politika (Политика) című újságban terjedelmes vezércikkben (magyarul a címe: A mi magyarjaink) fogalmazza meg véleményét. Szót ejt a szerb politika magyarellenes lépéseiről (a cikkben használt kifejezés: ütések), számba veszi a délvidéki magyarság helyzetét – és ez reményt keltő lehetne. De következnek a nem bizonyítható, rosszindulatú állítások (száz év alatt sem fognak megtanulni szerbül), a vádak (gyakran utaznak Budapestre panaszkodni, hazudozni) és egy szó szerinti idézet: „Olyat tesznek ellenünk, amire Romániában vagy Csehországban gondolni sem mernének, mert számukra mi csak parasztok vagyunk.” (176. o.)
A képlet ismert: Crnjanski magyarságismerete hitelesítő elem, és véleménye mintegy igazolás azok számára, akik a magyarságellenes politika első számú szerepelői. Ezt a cikket további 4 követi, az ötödik roppant éles támadás (a magyar kultúrájú zsidók ellen), erre már megszólal a korabeli magyar sajtó is (Hírlap).
A fejezet izgalmas olvasmánya két szerb író közötti vita, mindkettő a magyar kultúra értő ismerője. Miloš Crnjanski és Todor Manojlović arról cseréltek vitatkozva véleményt, hogy hatott-e a magyar irodalom a szerbre. Az irodalmi-kulturális kérdésnek politikai olvasatot az ad, hogy (bizonyos vezető körökben) bevallott politikai cél a magyarok, a magyar elit ellehetetlenítése, kiszorítása a közéletből: meg kell szabadulni a magyaroktól. A vitát nem kívánom bemutatni, de fontos az, amit Crnjanski érvként idéz: „mi először nacionalisták vagyunk, s aztán forradalmárok”. (186. o.) Nem mellékes az idézet forrása: Gavrilo Princip szerb terrorista, aki 1914 júniusában lelőtte Ferenc Ferdinánd trónörököst és hitvesét. Minden szerzőt átvett idézetei is minősítenek…
Ugyanennek a fejezetnek még egy szövegére kell külön utalnom. Vladan Jojkić 1931-ben könyvet jelentetett meg Hogyan délszlávosítsuk el a Bácskát és a Bánságot (Nacionalizacija Bačke i Banata) címmel. A közel 140 oldalas, statisztikai adatokkal, népességi mutatókkal, táblázatokkal illusztrált „etnopolitikai” tanulmány egzakt módon kidolgozott program a királyi Jugoszlávia számára arra vonatkozóan, hogy mit kell tenniük, ha egyszer s mindenkorra, végérvényesen birtokba akarják venni a trianoni politikai adományt. Szükséges megjegyzés: a szerbség e két régióban jelentős kisebbségben volt a II. világháború végéig.
Jeleznem kell, hogy Csorba Béla ránk, erdélyi magyarokra is értőn figyel. Élvezetes olvasmány volt számomra, ahogyan Fábián Ernő Naplójegyzeteit szemlézi, és örvendetes, hogy figyelmezteti olvasóit Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium (I-II.) című politikatörténeti köteteire. Csorba Béla értékes kötete segít eligazítani a kelet-közép-európai történelem közös vagy sokszor azonos politikai képletek szerint működő nemzeti világaiban. Az azonos politikai képletek ellenére a közös Kelet-Közép-Európáig hihetetlenül hosszú az út.
Bodó Barna
A szerző politológus, a Sapientia EMTE nyugalmazott docense
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!