Egy Mátyás-opera kalandos utóélete

Egy ötlet nem szabadalmaztatható
A premier előkészítésében nemcsak producerként, hanem karmesterként is részt vállalni kívánó Rózsán kívül azonban jelenleg a szintén magyarországi Pál Tamás karmesterrel folytat tárgyalást Simon Gábor igazgató. A kezdeményezők ezért úgy érzik, „ellopták” az ötletüket, és főként azt sérelmezik, hogy az opera vezetősége nem tájékoztatta őket arról, hogy mással kívánna együtt dolgozni. „Tisztában vagyok azzal, hogy egy ötlet nem »szabadalmazható«, de nem tartom túl korrektnek, hogy egy majdnem megkötött szerződés helyett hallgatás vegye körül a projektet, s a jó szándékú felvetők pletykákból értesüljenek egy értékes kezdeményezés további sorsáról” – nyilatkozta Csermák Zoltán.
A helyzetet főként az bonyolítja, hogy a Mátyás királyról szóló opera partitúrája nehezen beszerezhető: Olaszország patinás lemezkiadója, a Ricordi ugyanis már törölte az aktív kottatárból, és csak az archívumból lehet mikrofilmes másolatot kérni. Meglehetősen hosszadalmas eljárás után Rózsa Ferenc birtokába jutott a kottának, de a kolozsvári opera még csak most indította el a beszerzési folyamatot.

Előnyben a partitúrát már ismerő karmester
Az 1877-es milánói ősbemutató óta valószínűleg nem játszott műre Horváth Zoltán rendező bukkant rá egy olaszországi levéltárban, az 1980-as években. Csermák Zoltán újságíró – aki akkor a Hungaroton, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egyik vezetője volt – felvételre ajánlotta a művet, ez azonban anyagi nehézségek miatt meghiúsult. Csermák azóta se mondott le a bemutatásáról – amely koncertjellegű, oratorikus formában 2001-ben meg is történt Budapesten. A koncertet Pál Tamás vezényelte a Millenáris Teátrumban. Szép Gyula, a kolozsvári opera művészeti igazgatója szerint elsősorban ezért esett a választás a karmesterre. „Nem olyan operáról van szó, amit bármelyik karnagy vezényelt már. Jó, ha olyan karmestert hívunk meg, aki már ismeri a partitúrát” – magyarázta. Mindazonáltal pontosította azt is, hogy sem Rózsa Ferenccel, sem Pál Tamással nem zárták le a tárgyalást, és – amennyiben nem sikerül a kottát időben beszerezni – az őszre tervezett bemutatót kénytelenek lesznek  elhalasztani.
Rózsa Ferenc karnagy szerint személyes okai lehetnek annak, hogy a kolozsvári opera igazgatója, Simon Gábor más dirigenst kért fel a Mátyás-opera vezénylésére.

Kommunikációs zavar?
Tavaly ugyanis a felek két ügyben tárgyaltak, amelyekben Rózsa produceri szerepet vállalt: egy németországi Nabucco-turné és egy szombathelyi Bánk bán-előadás szervezése kapcsán. Az opera vezetősége és a szervező dirigens egyik esetben sem tudott megegyezni a szombathelyi fellépésről, Rózsa szerint azért, mert a kolozsvári opera túlságosan nagy összeget kért költségeinek fedezésére; az opera vezetősége viszont azt állítja, hogy az általuk összeállított költségvetési tervezetben minden tétel indokolt volt. A Nabucco-turné kapcsán pedig mindkét fél kommunikációs zavarra hivatkozik, akárcsak azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyet Rózsa Ferenc a Mátyás-opera vezényléséről és a kotta beszerzéséről szövegezett meg, illetve küldött át az operának. Simon Gábor és Szép Gyula szerint az jelentett gondot, hogy a karnagy nem tüntette fel a honoráriumot és a kotta jogdíját, illetve a beszerzés költségeit. Rózsa Ferenc ezzel szemben azt állítja, hogy utóbbival telefonon már egyeztetett ez ügyben, és leszögezte: elfogadja az opera által felkínált honoráriumot, és a jogdíjról is elmondta: nagyjából akkora összegről van szó, mint egy Verdi-opera esetében.

Rokonság Erkellel
A kolozsvári opera vezetősége mindenesetre reméli, hogy sikerül még idén, a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója előtt tisztelgő reneszánsz évben színpadra állítani a művet. A hét évvel ezelőtti budapesti, koncertjellegű premier után az őszi, kolozsvári előadás lenne a Mattia Corvino első, nagyszínpadi bemutatója magyar nyelvterületen. Hogy minden bizonnyal zenei és művelődéstörténeti csemegéről van szó, azt a 2001-es előadást követő kritika néhány sora is mutatja. „S bár a mű librettója a valóságos eseményekkel még távoli rokonságot sem igen mutat, az egyik kórustételben megszólaló szépséges melódia abszolút hiteles: hangról hangra azonos Erkel által megzenésített nemzeti imádságunkkal. Még harmonizálásában is, amiből arra kell következtetnünk, hogy Pinsuti nem hallomásból, hanem kottából ismerte az 1844-es pályázaton díjazott szerzeményt, sőt talán személyes kapcsolatai is voltak magyar muzsikusokkal – ezt kideríteni majd a kutatók feladata lesz” – írja Kerényi Márta Zenei jegyzetek című írásában.