Dobozba zárva

Az aradiak előadása attól válik különlegessé, hogy nem csupán felmondja a jól ismert, tragikomikusságában is mély és megrázó történetet, hanem olyan újszerű színpadi megoldásokkal teszi egyedivé az előadást, amelyek még jobban kihangsúlyozzák az alaphelyzet abszurditását.
Örkény világához kitűnően illenek a darabban alkalmazott, abszurdba hajló megoldások, akárcsak a minimalista díszlet, amely megfelelő keretet teremt a kitűnő színészi játék számára.

Az előadás központi motívuma a doboz – de nem abban a formában, amelyben azt a történet ismerői gondolnák. Köztudott, hogy a frontról egyik beosztottja szüleihez – akik nem tudják, hogy a fiú hősi halált halt – pihenőszabadságra érkező, elmebeteg, mindenkit alárendeltjének tekintő őrnagy azzal próbálja meg elkerülni, hogy házigazdái élete unalomba fulladjon, hogy papírdobozok készítésére kényszeríti őket. Nos, ez a motívum az aradiak előadásában is megvan, azonban egyetlen papírdoboz sem készül el.

Ehelyett a teret egyetlen nagyméretű láda uralja, amely több funkcióval bír – oldalait le- és felhajtva imitálják a szereplők a dobozkészítést, de egyben központi eleme a darabnak, amely gyakran szolgál a cselekmény konkrét helyszínéül, mintegy szimbolizálva az őrnagy – és néha a többi szereplő – korlátoltságát, illetve a diktatórikus helyzetbe került kisember cselekvési lehetőségeinek korlátait.
Az előadás dramaturgiai letisztultságához az is hozzájárul, hogy a mellékszerepeket egyetlen színész játssza, aki mesélőként is közreműködik – az, hogy néha égi hangként kezdeményez párbeszédet a szereplőkkel, még inkább kiemeli a karakterek alávetettségét. 

A színészi játék kimondottan pazar – Harsányi Attila az őrnagy szerepében ugyanolyan frenetikus, mint a társulat másik sikerdarabja, a Rudolf Hess tízparancsolata címszerepében. Egyenruha nélkül, atlétában és rövidnadrágban is hátborzongatóan érzékletesen jeleníti meg a cezaromániás katonatisztet. Nehéz kivetnivalót találni a Tót házaspárt alakító Geltz Péter és Bacskó Tünde játékában is, akárcsak az őrnagy hatalmi tébolyától megbabonázott Ágikát játszó Éder Enikőében.

Az előadás ugyanakkor nem tökéletes. A néhányszor nem teljesen világos okokból felhangzó román mondatok mellett az addig zavartalanul gördülő előadás épp a végén bicsaklik meg. A zárás előtt ugyanis – amikor az őrnagy immár zubbonyba öltözve visszatér – felcsendül Latinovits Zoltán előadásában Ady Endre Szeretném ha szeretnének című költeménye.

Márpedig ennek szükségessége kétséges – köztudott, hogy a Tóték Isten hozta, őrnagy úr! címmel Fábri Zoltán rendezte filmváltozatában ő személyesítette meg zseniális módon az őrnagyot, de az előadást nem Tribute to Latinovits alcímmel hirdették meg, és ez fölösleges is. Harsányi Attila kitűnő, erős játéka ugyanúgy emlékezetessé teszi az előadást, mint Latinovitsé a filmet, így fölösleges a „nagy előd” megidézésével megtámogatni. Ha azonban ettől eltekintünk, a Balog István rendezte Tóték kimondottan jó előadás, és jól kiválasztott eszközökkel jeleníti meg a diktatúrák által elnyomott mindenkori kisember élethelyzetét.

Örkény István: Tóték. Az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukciója. Rendező: Balog József. Szereplők: Harsányi Attila (az őrnagy), Geltz Péter (Tót), Bacskó Tünde (Tótné), Éder Enikő (Ágika), Lung László Zsolt (a postás). Koreográfus: Zsíros Linda f. h. Rendezőasszisztens: Fekete Réka. Díszlettervező: Albert Alpár