Buli a szülőknek is

Utóbbiak nagy hányadaMagyarországról vagy akár a tengerentúlróltért haza ebből az alkalomból. A kolozsváriak,illetve a hajdani kolozsvári diákok közt számossepsiszentgyörgyi arcot is fel lehetett fedezni: az évfordulónapján a Háromszék Táncegyüttes isfellépett a városban.
Az össznépi mulatságelőtt gálaműsoron léptek fel az ünnepeltzenekarok: az elsőként megalakult Bodzafa, amelyet hatanképviseltek ezúttal: Papp István Gázsa,Székely Levente, Panek Kati, Kostyák Alpár,Kelemen László és Porzsolt Antal; a néhányhónappal később alapított Ördögszekérés a Regősök, valamint az 1990 után létrejöttegyüttesek, a Tüske és a Tarisznyás. A sort amagyarlapádi Pirospántlikás egészítetteki: a hagyományőrzőnek számító zenekaridősebb tagjai kolozsvári diákéveik alattismerkedtek meg a táncházzal.

A közösség ésszervezői

Az évforduló nemcsak amulatságra, de akár konferenciának beillőszakmai beszélgetésre is alkalmat adott. PávaiIstván népzenekutató irányításávala mozgalom alapító tagjai fejtették kivéleményüket a kolozsvári, illetve azerdélyi táncház múltjárólés jelenéről, a továbblépésilehetőségekről. Kolozsváron most már közelkét éve nincs heti rendszerességgel táncház,jelenleg a Heltai Alapítványnál gyűlnek összehavonta egyszer a műfaj kedvelői. A meglehetősen elméletisíkra terelődött beszélgetés sorána résztvevők ennek okait is megpróbáltákfeltérképezni. Valamennyien megegyeztek abban, hogy adiktatúra nyomása alatt felvirágzómozgalom – amely akkor divattá válhatott, hiszenújdonságnak számított – folytatásánakúj kereteket kell találni. Harminc évvel ezelőtta zenekarok gyűjtötték a vonzáskörükbea néptánccal ismerkedőket, ma már ilyen spontánközösségszerveződésre nem lehet számítani.A beszélgetés során két megoldásfogalmazódott meg: a közösségeket – akárosztályközösségeket – támogatnilehetne abban, hogy táncházat szervezzenek, illetveegyes intézmények „a háttérirányítást”vállalhatnák fel. Ez utóbbira említettsikeres példát Deák Gyula, a HáromszékTáncegyüttes igazgatója: szerinte asepsiszentgyörgyi táncházasokat nem zavarja, hogya bulik kereteit az együttes biztosítja. Ezekre akeretekre, feltételekre azonban mindenképpen szükségvan – még akkor is, ha akad ellenpélda, hiszenSzamosújváron, Nagyváradon egy-egy összeszokottcsapat évekig megelégedett a magnós táncházzalis. Könczei Csongor néprajzkutató szerint ma is alegfontosabb a zenekar – 2000-től 2004-ig azért működhetetta Zurboló-táncház a kolozsvári TranzitHázban, mert a Zurboló táncegyüttes akkormég középiskolás diákokbólálló zenekara muzsikált benne. Mikor az AlbertSzilárd vezette, ma Tüske néven muzsikálózenekar kivált az együttesből, a zenészek többénem vállalták heti rendszerességgel amuzsikálást.

A profizmus útján

A megoldást a népzeneiképzés jelentené, azonban iskolai keretek közöttnehézkes lenne megszervezni, hiszen Kolozsváron csakmagyar és román tagozattal tudnák elindítani– vetette fel Kostyák Alpár népzenész,zenetanár. Többen úgy vélekedtek, hogy anépművészeti iskolákban van lehetőségilyen jellegű tanfolyamok szervezésére. A kolozsváriutánpótlásról Könczei Csongorelmondta, újabb csapat van felnövőben: a Bogáncstáncegyüttes tagjaiból verbuválódottzenekar idéntől már gyerektáncház,később felnőtt táncház muzsikálásátis vállalhatja majd. Hogy lesz-e igény ráegy-két év múlva vagy a távoli jövőben,fennmarad-e a táncház mint szórakozásiforma – erre természetesen nem született válasza beszélgetésen. Hogy az utóbbi évtizedekbenmilyen változásokon ment át a táncházmozgalom,annál több. Pozsony Ferenc vetette fel a mai táncházegyik paradoxonját: „A professzionalizmus árthat atáncháznak”. Pávai István osztotta avéleményét, szerinte a táncházzalismerkedőket sokszor elriasztja az, amit a színpadon látnak.Előfordul, hogy a legényesbe minden motívumotbezsúfolnak, ami fellelhető az archívumokban. Egyretöbb a profi a táncházakban, akik „letáncolják”a porondot, olyan rendet kérnek a muzsikusoktól, amitrajtuk kívül senki nem ismer – egyszóval nemfigyelnek azokra, akik még csak most ismerkednek a népzenével,néptánccal.

R-P. E.

Az „aranycsapat” akkor ésmost

Papp István Gázsa, aBodzafa együttes prímása: „Minél öregebbegy zenekar vagy egy zenész, annál jobban sokasodnak azévfordulók, mindig akad alkalom az ünneplésre.Ha valaki előrukkol egy lemezzel, akkor a bemutatón„összetalálkozunk”. Legutóbb KallósZoltán 80. születésnapján muzsikáltunkegyütt. Annak idején jó baráti társaságotalkottunk, a mi osztályunk – a zeneiskola végzősosztálya – indította el a táncházatKolozsváron. Körénk gyűltek azok az egyetemisták,akik magyar, és nem diszkós társaságravágytak. Ebben a korban, húszévesen az emberkönynyebben köt barátságot, és a miesetünkben a barátság életre szólómaradt – mint a mellékelt ábra is mutatja, hiszenmindenki eljött. Szerencsésnek érzem, hogy egyhelyen, egy időben voltunk sokan zenészek, akik mindannyianigényeltük ezt a fajta szórakozást. Untuk amagyar nótát, nem szerettük a Modern Talkingot. Mamár nem tudom, mi lenne a recept, hogyan működhetnetovább a táncház, annyira megváltoztak akörülmények.”

Babos Csaba, régi táncházas:„Erre az alkalomra jöttem haza Kolozsvárra, találkoznibarátokkal, ismerősökkel, mindenkivel, akivel a hetvenesévek végén együtt jártunk táncházba.Kolozsváron 1985-ben voltam utoljára „igazi”táncházban, tavaly két ízben isideutaztam az öregek táncházába, amelyethavi rendszerességgel egy vendéglőben rendeztek meg.Budapesten élek, és ott eljártam időről időretáncolni, de tavalyelőtt abbahagytam. A fiam viszont nagyonszereti ezt a muzsikát, odavan az újabb zenekarokért,sok felvételt készített velük. De azttapasztalom, hogy egyre több nem ideillő dallamot ismegszólaltatnak, és ezt egyáltalán nemtartom jónak. Nem figyelnek eléggé a népzenetisztaságára, nem úgy örökítiktovább a hagyományt, ahogyan kellene.”

Panek Kati, a Bodzafa énekese:„Nagyon szerettem a nagyapámat, miatta kezdtem énekelni:láttam, hogy ezzel örömöt szerzek neki. Õ aztérezhette, hogy nincs idegenség, műviség abban,ahogyan énekelek, és tovább viszem azt, amit őmegfogalmazott a Magyarózdi toronyalja falumonográfiamegírásakor. A fiatalok mindig lázadnak – alányom egyelőre nem lázad. Én énekesvagyok, a lányom táncos, és együtt járunktáncházba. Õ az én korosztályommal,magam akár a tizenévesekkel. Ha valaki a gyerekéttáncházba járatja, és a csemetebeleszeret a népzenébe-táncba, akkor a szülőelérheti azt, hogy egy csapatban bulizhat a gyerekével.Ahogy Gázsa a lányával, Kostyák agyerekeivel vagy én az enyémmel, de sorolhatnékakár húsz veteránt is az aranycsapatból.Esténként jókat táncolunk a lányommal.Ha valami kötelességmulasztás történik,a gyereknek az a büntetés, hogy az édesanyjaelmegy – mondjuk – a szentgyörgyi néptánctalálkozóra,ő meg otthon marad.”