Bukaresti „Oscar-gála” erős érzelmekkel

A bukaresti színházba járó közönség más, mint az erdélyi. A színház is más. Kezdjük ott, hogy az Uniter-gálának otthont adó fővárosi nemzeti színház bejáratánál álló erélyes biztonsági hölgy szó szerint végigtapogat, majd elkéri a táskámat, és a felmutatott sajtóigazolvány ellenére hosszasan turkál benne. Öt perc után megunom, és közlöm, hogy valószínűleg az egyetlen tárgy, ami érdekelheti, egy pici svájci bicska. Erre még a férfi biztonsági kolléga is odaugrik: furcsán néznek rám. Végül elveszik a bicskát, én meg bemehetek. Habár nincs helyjegyem és reményem se sok, hogy a romániai Oscarnak nevezett maratoni esten leülhetek majd valahová, egy szervező odajön, és mosolyogva közli: mivel rokonszenves vagyok neki, két helyet biztosít a saját „készletéből”. Úgy látszik, a rokonszenv itt többet ér, mint tíz sajtóigazolvány.
A gála is e fura kettősség jegyében zajlik. A sminkek erősebbek, a toalettek merészebbek, mint Erdélyben. Rengeteg fekete, rengeteg piros (férfiakon is), rengeteg meztelen váll és dekoltázs – korosodó hölgyeké is. De a meghívón feltüntetett figyelmeztetés dacára – „Szeretettel várjuk Önöket... gálaruhában” – vannak, akik mégis farmerben, kockás ingben ülnek le a szatén kisestélyik mellé.
A gála a román királyi család védnöksége alatt zajlott, így a közönség nagy érdeklődéssel várta a pillanatot, amikor a kormányfő és a főpolgármester páholyában Margit hercegnő és Radu herceg is megjelenik. A rendezvény megnyitásakor aztán a ceremóniamester Ion Caramitru bemutatta a díszpáholy vendégeit – Mihály király két gyermeke mellett Simeon bolgár királyt és feleségét, valamint Lőrinc belga herceget és feleségét.
A színpadra lépő meghívottak seregét – akiknek Oscar-mintára az a feladatuk, hogy a borítékot kinyissák, és bemondják a nyertes művész nevét – azok közül választották ki a szervezők, akik a legnagyobb összeggel támogatták a rendezvényt. Ami tulajdonképpen természetes, hiszen egy gála megszervezése valószínűtlenül sok pénzt emészt fel – csakhogy nem kellett volna a bőkezű mecénásokat hozzászólásra biztatni. Így viszont a közjegyzők országos egyesületének képviselője olyan gondolatokat osztott meg a nagyérdeművel, mint „a kultúra a mi lelki anyánk”, míg egy másik adakozó közjegyző a színpadon állva kifejtette: „a színház grandiózusabb, mint az élet”, és „a közjegyző mestersége nagyon közel áll a színházhoz, mert ő egy hivatalos dokumentum aláírásakor a rendező, a díszlettervező és a színész is!”.
A közönségből többen hangos ásításokkal és óbégatásokkal fejezték ki egy-egy unalmasabb szónoklat alatt nemtetszésüket. Az est egyik fő hibája egyébként az volt, hogy elviselhetetlenül hosszúra nyúlt, este nyolctól egyetlen rövid megszakítással hajnali negyed kettőig kellett kibírnia annak, aki a legutolsó díjazottra is kíváncsi volt. Az életműdíjakat átvevő idős színészek nosztalgikus hangú felszólalásai végén sok szemből csorgott a könny, és a legkedveltebbeket – Florin Piersicet például – perceken át tartó tapsviharral, hangos brávózással ünnepelte a bukaresti közönség.
A jelöltek valószínűleg szorgalmasan tanultak a tévé képernyője előtt az Oscar-díj átadásakor, és pontosan tudták, mit kell mondaniuk, ha véletlenül rájuk „mosolyog” az Uniter-kitüntetés: szinte kivétel nélkül megköszönték családjuknak, kollégáiknak, tanáraiknak, a Fennvalónak vagy éppen a csecsemőkorú gyerekeiknek-unokáiknak a támogatást. Másban viszont nem igyekeztek oscárosra venni a figurát a résztvevők. A meghívottak a megengedett egy perc helyett tíz percet is beszéltek, Caramitru nem kis kétségbeesésére. Egyedül a legjobb férfi főszereplő címet sokadszorra elnyerő Victor Rebenciuc érte be egy szerény, alig két másodpercig tartó „Köszönöm, köszönöm!”-mel. Mihai Cãlint viszont hangos pfujolással tette helyre a közönség, mert azt találta mondani, hogy senki nem dedikált még verset a kritikusainak – annak apropóján, hogy az Uniter zsűrije a legjobb színikritikust is elismerésben részesíti. A nagyérdemű azonban rossznéven vette, hogy az ismert tévésztárnak nem jutott eszébe a Kritikusaimnak című Eminescu-vers. Bekiabálásaikra Mihai Cãlin derűsen ennyit mondott: ja, igen, Eminescu... hallottam róla. Habár nem nagyon olvastam...
A legnagyobb különbség a nagy tengerentúli példaképpel szemben azonban mégis a gála után maradt üres nézőtér volt. Mintha focimeccsről vagy harmadosztályú mozielőadásról távozott volna a kedvenc színeszeiknek és királyi sarjaknak kiöltözött közönség: a nemzeti színházban bokáig lehetett gázolni az eldobált vagy csak székek alatt felejtett műanyag palackok, csomagolópapírok és egyéb szemetek tengerében. És erre még az sem mentség, hogy az ünnepség olyan hoszszúra nyúlt, hogy a gála öt órája alatt mindenki megéhezett és megszomjazott.


Az Uniter-gála idei díjazottjai
Legjobb előadás: Georg Büchner: Woyzeck – a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása, Mihai Mãniuþiu rendezésében
Legjobb rendezés: Radu Afrim – Vaszilij Szigarev Gyurma című darabjának rendezéséért a ploieºti-i Toma Caragiu Színházban
Legjobb női főszereplő: Valeria Seciu – Esme Allen (Amy világa, bukaresti Teatrul Mic színház)
Legjobb férfi főszereplő: Victor Rebengiuc – Preobrajenszkij (Kutyaszív, bukaresti nemzeti színház)
Legjobb női mellékszereplő: Péter Hilda – Lucky (Godot-ra várva, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
Legjobb férfi mellékszereplő: Constantin Drãgãnescu – Johnnypateenmike (A kripli, bukaresti Nottara Színház)
Debütdíj: Alex Mihail – a bukaresti Komédia Színházban rendezett Sötét komédia című előadásáért
A legjobb díszlet- és jelmezterv: Adriana Grand (Székek, Temesvári Állami Német Színház)
Színházkritikusnak járó díj: Doina Papp


Tompa Gábor a nagy távolmaradókról
„Nem szeretném kommentálni a zsűri döntését, mert egy ilyen seregszemle mindig szubjektív, és sokszor a véletlen is közbeszól. Az idei jelölésnek mindenesetre voltak furcsaságai: nagyon fontos előadások, alkotók, nevek hiányoznak – mindenekelőtt Silviu Purcãrete Godot-ra várva című előadása, a színészek közül Bogdán Zsolt vagy Emilia Dobrin, a díszlettervezők közül pedig Both András, Carmencita Brojboiu vagy Andu Dumitru. Vannak tehát nagy távolmaradók, és ebben a kontextusban értékelhetjük igazán egy ilyen díj súlyát. Egyébként nagyon örülök a díjnak, mert már a bemutató után ki mertem jelenteni, hogy a Woyzeck az utóbbi évek egyik legjobb előadása Romániában – és nemcsak itt. Mindez olyan pillanatban történik, amikor sokan várakozással tekintenek a jövő felé, hiszen a kolozsvári színház az Európai Színházi Unióba való felvétel előtt áll. A társulat életében is voltak, vannak válságos pillanatok, de végső soron ez a színház művészileg rendkívül egyenletes színvonalon működik.”


Péter Hilda: Lucky, a hangulatok, érzetek embere
„A tavalyi jelölésemkor indokoltnak tartottam, hogy mások, arra érdemesebbek kapják a díjat. A Godot-ra várva Luckyjánál azt éreztem, hogy különleges a próbafolyamat, a találkozásom Tompa Gábor rendezővel. Lucky lénye különböző érzetekből és hangulatokból állt össze bennem, magam sem tudom, hogyan. Úgy érzem, ezzel a kitüntetéssel a sepsiszentgyörgyi társulatnál eltöltött eddigi öt évemet díjazták. Mindenesetre nagyon örülök a szakma elismerésének.” Makkai Koós Imola