„Erdély a népművészet területén nagyhatalom” – Kelemen László folklorista Kossuth-díjáról, szerteágazó munkásságáról

Különösen azért, mert már évtizedekkel ezelőtt láttam, mennyire pusztul és tűnik el a környezetünkből. Úgyhogy ez volt az egyik fő gondolat egész életemben, ami vezérelt: minél több elemet megtartani a paraszti tudásból, illetve átadni a ma és a holnap emberének, közösségeinek. Így, ennek jegyében kerültem a táncházmozgalomba, az Ökrös zenekarban együtt muzsikáltunk zenésztársaimmal, aztán a Budapest Táncegyütteshez ezért kerültem és ezért alapítottuk meg a Hagyományok Házát.

Az, hogy adminisztratív vagy jogrend szempontjából vannak különbségek, az nem annyira fontos, meg lehet tanulni. Az identitás kérdésének tágabb kontextusához kapcsolódik, hogy a mai világunknak az egyik rettenetesen nagy baja, hogy egyensúlyt vesztett. Az egyensúly alatt pedig pont az identitásra gondolok, arra, hogy a lokális identitások vesznek ki az emberekből.

Ezért leszünk úgymond szélfútta falevelek, mert a lokális identitásunk nem elég erős már. És ennek megerősítésére a legkézenfekvőbb mód a hagyományos saját kultúránk megerősítése. És ez nemcsak az erdélyi magyarokra, hanem az erdélyi románokra, cigányokra is vonatkozik. Sőt, a lokális hagyományos kultúra akár falvanként, kisebb régiónként is változó: például a gyergyói nagyban különbözik a háromszékitől.

nemcsak zeneileg, nemcsak táncban, hanem hogy mivel maga a hagyományos paraszti lét, életforma tűnik el, eltűnik vele az a tudás is, ami minden nemzeti kultúrának az alapja kéne legyen. Gyakorlatilag ennek a pótlására hoztuk létre az intézményt, a visszatanítás céljából. Azt akartuk, hogy legyen egy olyan szervezett forma, ahol ezt a tudást át tudjuk adni a következő és a következő nemzedékeknek.

Most a legutóbb a népi gyógyászat és a gyógynövényismeret, de újabb terveim is vannak, hogy mit kellene beleilleszteni.

Erdélyben még vannak hagyományos vőfélyek, szószólók, tehát itt még könnyebb dolgunk van, de szervezetten kellene segíteni, terjeszteni.

– Irányításával öt év alatt hat területi iroda jött létre az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány keretében hat erdélyi és partiumi városban. Hogyan látja, mik jelenleg a legfontosabb küldetései az erdélyi irodáknak?

– Kicsit messzebbről indulok. 2017-ben, amikor a Hagyományok Háza kultúrstratégiai intézményi státuszt kapott, akkor arra is lehetőség nyílt, hogy a Kárpát-medencei hálózatait hivatalosítsák. A hálózatosodás már kezdettől fogva szerepelt a terveink között, és nem hivatalosan működött is, hiszen a táncházmozgalomban baráti és ismerősi szálak kötnek bennünket össze szerte a Kárpát-medencében.

a harmadik ok pedig az, hogy mégiscsak egymillió magyar ember él itt. Tehát ezért aztán létrehoztuk az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt marosvásárhelyi központtal. És mivel nagy területről van szó, hat területi, pár fős irodát kellett létrehozni, ugyanis így is rengeteget utazunk, de ezt valamelyest racionalizálni kellett. Az irodáknak nagyon sokrétű feladatuk van, de alapvető feladatuk a civil mozgalom segítése.

Viszont igyekszünk az ő munkájukat folyamatosan segíteni, és olyasmit végezni, amivel ki tudjuk egészíteni az ő hagyományátadó tevékenységüket. Gondolok például a multiplikátor hatásra, arra, hogy képzéseket helyezünk előtérbe. Például Erdélyben a pedagógiai főiskolákon nem tanítanak népi gyerekjátékokat. Valamilyen szinten működik Erdélyben ez a fajta oktatás, az iskolákba itt-ott leszivárog, de nincsen egységesítve, nem működött szervezetten, irányelvek szerint.

engedélyeztek duális képzéseket és ebben partner lesz az Erdélyi Hagyományok Háza. És azt is kitaláltuk, hogy nem furulyát kell a pedagógusoknak tanítani, mert akkor nem tudnak énekelni, hanem citerát, mert akkor mellette az éneklésüket kísérni tudják hangszeren. Átgondoltan próbálunk előbbre lépni, és a hagyományátadást szervezett keretek között minél több területen megvalósítani.

Életformává is kell válnia valamilyen szinten. Én úgy látom, hogy a mai fiataloknak sokkal nehezebb a dolguk e téren, mint nekünk volt, mert nem tapasztalták meg ezt a kultúrát közvetlenül a saját bőrükön. Ezért nagyon fontos a mindenféle beavató tevékenységeink szerepe. Tehát az, hogy lehetőség szerint legyenek beavató táncházak, ahova be tud jönni valaki, aki úgy gondolja, hogy érdekli a kultúrának ez a szegmense. Ezért igyekszünk jelen lenni a fesztiválokon is – például a marosvásárhelyi Vibe-on ezért szervezünk lakodalmi tánctanulást.

egyszerűen nem kapták meg az apjuktól, a nagyapjuktól a tudást, hogy hogyan kell táncolni egy csárdást.

– Ily módon akkor az is elmondható, hogy az Önök generációja hídszerepet töltött be a nemzedékek között?

– Így van. Hidat képeztünk két kultúra, két nemzedék, két szokásrend között. Jelenleg a népi kultúra továbbéltetésének életképességét az is mutatja, hogy a Kolozsváron a Sapientián elindított táncművészet szak nagyon sikeresnek bizonyul. Azért doktoráltam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, hogy tudjak egyetemen tanítani.

túljelentkezés volt a tavalyi felvételin, és remélem, hogy az idén is sokan jelentkeznek.