A népi környezet és kultúránk továbbörökítése volt az elsődleges szempont Tulogdy László számára a kalotaszentkirályi művelődési ház tervezésekor. A kolozsvári építésszel és Póka András György polgármesterrel beszélgettünk a látványos épületről.
Japántól Amerikáig érkeztek vendégek az elmúlt években a vajdakamarási falumúzeumba, amelyet Nagy Ferenc Norbert szakács, néptáncos hozott létre a népi kultúra iránti érdeklődése nyomán, valamint ennek megőrzése érdekében.
Erdély a népművészet területén nagyhatalom, a már alig fellelhető népi kultúrát pedig valahogyan meg kell őrizni, és ez nemcsak a magyar közösségre vonatkozik, hanem a románságra és a cigányságra is – vallja a gyergyóditrói születésű Kelemen László.
Mennyire van jelen a népi kultúra az iskola oktatásban? Van-e helye a tantervekben, vagy egyre inkább kiszorul az iskolai anyagból?
Jeles személyiségekre emlékeznek muzsikával a kolozsvári Házsongárdi temetőben halottak napján az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében.