Balla Zsófia kolozsvári származású költőnő volt a Korunk vendége

„Amit gondolok, az mind Kolozsvárról származik” – jelenti ki Balla Zsófia, akinek bevallottan egyik fő motívuma a város, ahol felnőtt, és ahonnan Budapestre vándorolt. A „ki voltam Kolozsváron, és ki vagyok most?” kérdésre több verse is választ próbál adni, ezek közül Az élet két fele címűt fel is olvasta a jelenlévőknek. A költeményt Tamás Gáspár Miklósnak ajánlotta, akinek életét és életművét szintén az Erdélyből Magyarországra való kivándorlás szelte ketté. A költőnő szerint mindenki számára fontos lesz a hely, ahonnan indult, bárhová sodródjék is.

Demény Péter, aki Balla Zsófia költészetéről írja doktori dolgozatát, a meghívottat arról faggatta, hogyan is nézett ki a szellemi Kolozsvár, milyen mesterek vezethették a fiatal költőnőt a 60-as, 70-es években. A költőnő Bretter György filozófus, Vermesy Péter zeneszerző és Bajor Andor író nevét említette, akikben azt csodálta, ahogy megközelítették, megírták a diktatúrát, melyről éppen azért volt nehéz beszélni, mert az élet minden percét és területét áthatotta.

Balla Zsófia később irodalmi példaképeiről is beszélt, a világirodalomból Rilkét, a magyar költők közül József Attilát emelte ki, mint akik a legnagyobb hatással voltak művészetére. Emellett Borges mágikus realizmusát is megemlítette, amelynek hatására Kolozsvárt gyakran mitikus helyként láttatja verseiben. Balla Zsófia olyan költőként határozza meg magát, aki nem a posztmodern divatos irányzatához csatlakozik, hanem a Nyugat alkotói és a még korábbi klaszszikusok (Shakespeare, Arany) szellemi örökségére alapozva, kötött formájú és erkölcsi értékeket felvállaló költészetet művel.

Demény Péter Balla Zsófia Babits Gólyakalifájából írott librettójával és Arany Rózsa és Ibolya meséje alapján írott bábdarabjával kapcsolatban kérdezte meg a költőnőt, hogyan jutott el a versek után más műfajokhoz. A szerző bevallotta, hogy mindkét mű felkérésre született, hiszen Magyarországra kitelepülve nehezen talált munkát, minden, irodalomhoz kapcsolódó lehetőséget meg kellett ragadnia. Az átdolgozandó művekhez viszont nem szolgaian viszonyult, saját erkölcsi világképét is láttatja ezekben. Nem verses művei közé tartozik még Bodor Ádámmal készített interjúkötete, valamint esszéi, melyeknek kötetben való kiadását tervezi.

Balázs Imre József visszaterelte a beszélgetést a verseskönyvekhez, az érdekelte, hogyan tagolná Balla Zsófia saját költői életművét. A költőnő elmondta, hogy kezdetben rövid, kötött formájú verseket írt (első kötete 1968-ban, 19 éves korában jelent meg), melyek később föllazultak, és olyan hosszú, többször átgondolt és átírt versek jöttek létre, mint a Pater noster,

A nyár barlangja vagy a Levél egy ifjú költőhöz. Ez utóbbiban Balla Zsófia egykori költői énjéhez szól. A költői életmű fordulatait tovább boncolva elmondta, hogy Magyarországra kerülve új poétikai lehetőségeket akart kipróbálni, majd ezt követte hét év hallgatás, és végül a néhány hete A nyár barlangja címen megjelent kötetével a visszatérés a korábbi értékrendhez és formákhoz.

Végül Balázs Imre József felkérte a meghívottat, hogy a költészet értelméről is valljon. Az új kötet címlapján megjelenő rózsáról Balla Zsófia elmondta, hogy szerinte ez a virág „az élet győzelme a vereség biztos tudatában”, „a halálon túli élet szimbóluma”, mely nemcsak az ő, de egyik kedvenc költője, Rilke költészetének is fontos motívuma. Ezekkel a gondolatokkal ért véget a Korunk Akadémia írói estje, melyen egy olyan költőt ismerhettünk meg, aki Balázs Imre József szavaival élve, „észrevétlenül a magyar költészet mesterei közé nőtt”.

Szerző: Köllő Zsófia