Árnyalja a felületes Székelyföld-sztereotípiákat a Budapesten látható, nagyszabású, „életszagú” néprajzi tárlat

és a válaszadás során nem mindennapi múzeumi élményt nyújt a látogatóknak. A nagylélegzetű, látványos tárlat Zabolától Gyergyószentmiklósig, Sepsiszentgyörgytől Székelykeresztúrig csaknem valamennyi székelyföldi múzeum gyűjteményéből vonultat fel tárgyakat és dokumentumokat. Hét nagy témakör, 77 történet, 14 dokumentumfilm, 100 fotó, 10 múzeum gondoskodik arról, hogy Budapesten bárki elmélyedhessen Székelyföld múltjában és jelenében.

A kiállítási projektben Háromszékről részt vesz a Székely Nemzeti Múzeum, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, valamint a Csíki Székely Múzeum, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Tarisznyás Márton Múzeum Gyergyószentmiklósról, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum, a Maros Megyei Múzeum, a Havadtői Néprajzi Múzeum, a csíkmadarasi Zsigmond Malom Panzió, illetve több egyház, egyesület és magánszemély.

A célunk az volt, hogy valamennyi székelyföldi múzeum anyaga együttesen jelenjen meg, mozaikszerűen rakják össze a székelység néprajzi narratíváját, melyet jelenleg aktuálisnak tartunk. A tárlat különlegessége a módszertani szemléletben is rejlik, hiszen nem csak a raktárakban, gyűjteményekben található néprajzi tárgyakra hagyatkoztunk, hanem – mivel a kurátorok mindegyike aktív kutató – a terep mai valóságát is beemeltük a kiállításba” – mutatott rá Kinda István.

Kérdésünkre, hogy területileg miként fedi le a Székelyföldet a tárlat, a néprajzkutató azt mondta, a történelmi Székelyföldről beszélnek, azaz nagyjából a mai Kovászna, Hargita, Maros megye magyarok/székelyek lakta vidékeiről.

ezáltal sokkal közelebbi, pontosabb képet nyújtsunk a látogatók számára. A sztereotípiákkal nem leszámolni szerettünk volna, hanem olyan módon feldolgozni azokat, hogy esetleg megerősítést vagy éppen cáfolatot nyerjen a látogató a kiállításban. Minél kevesebb vitrinbe állított tárgyat szerettünk volna látni, inkább egy életszagú, a való életből merítkező kiállítást hoztunk létre” – fejtette ki.

korábban írtuk

Átörökítendő a még élő kézművesség: Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója az eltűnőben lévő népi mesterségekről

Még élő népi mesterségeket összesítenek és népszerűsítenek egy nagyszabású, évek óta tartó projekt keretében Háromszéken. A szerteágazó munkáról a projektben oroszlánrészt vállaló Kinda István néprajzkutató beszélt a Krónikának.

ma is készülnek régi mintájú, rekonstruált csempékből álló tüzelőszerkezetek, melyeket a kor kívánalmai szerint hőálló üveggel látnak el, amelyek a nyilvánvaló fűtési funkciójukon felül ma is a lakások fő díszeként definiálhatók. A kiállítás több témájánál felbukkan a történeti hagyomány ma is élő változata” – mondta a néprajzkutató.

Recens példaként ezek mellé helyeztük a csíkmadarasi Gál Tímea történetét. Tímea családjában és férjével működtetett panziójukban is többnyire házi alapanyagokból előállított hagyományos ételeket készít, de ezen túlmenően receptes könyvet is kiadott a nagyanyja kéziratos örökségére építve. Emellett a kiállításban a székely asztal gazdagságából a kenyér, pálinka, borvíz, hús, zsír, szalonna témája is szerepel. A táplálkozáskultúra fejezet csúcs műtárgya Gyárfás Jenő 1883-ban festett, A tél örömei című alkotása, egy 2,5 méter szélességű impozáns mű, amely disznóölést ábrázol.

Kinda Istvánnak azt a kérdést is feltettük, hogy ha megpróbálná egy olyan látogatónak a helyébe képzelni magát, aki alig tud valamit a székelységről, a kiállítás megtekintése után milyen kép rajzolódhat ki a székelységről.

Kérdésünkre a főkurátor arról is beszélt, hogy miként mutatja be a tárlat a mára már eltűnőfélben lévő mesterségeket. „Sok régi foglalkozás az eltűnés határára szorult, ezt az elmúlt évtizedben a saját kutatásaim során is láthattam. Ennek a témának a népművészeti vonatkozásai a kiállítás Rozettás örökség című részében jelennek meg, ahol szó van bútorfestésről, kerámiakészítésről, famunkákról is. Ezek esetében filmeken keresztül is bemutatjuk a még valamilyen formában továbbélő hagyományok mai állapotát. A Rozettás örökség csúcs műtárgya egy olyan új székelykapu, amely még el sem készült teljesen: össze van ácsolva, a három kapuzábé közül az egyik készre faragott, a második csak gravírozott, a harmadik még ki sincs rajzolva.