
Fotó: Festival-cannes.com/Anora
Az Anora című, New Yorkban játszódó filmnek, Sean Baker független amerikai filmes rendezésének ítélte az Arany Pálmát a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Greta Gerwig amerikai rendező, színésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
2024. május 25., 22:192024. május 25., 22:19
2024. május 25., 23:352024. május 25., 23:35
„Ez egy csodálatos film, tele van emberséggel (...) Összetörte a szívünket, és ugyanakkor nagyon megnevettetett” – indokolta a zsűrielnök, a Barbie című zenés film rendezője a döntést.
A történet egy modern tündérmeseként indul, de miután a fiú szülei Moszkvában tudomást szereznek arról, hogy a fiatalok összeházasodtak, és New Yorkba érkeznek, az álmodozás Anora számára véget ér, a film pedig valódi akcióvígjátékká alakul át.
A 138 perces feszes ritmusú film hatásosan idézi meg a klasszikus amerikai maffiafilmeket, miközben a milliárdosok világa és a New York-i szegény negyedek közötti váltásokkal az amerikai álom árnyoldalaira is rávilágít. A filmjeiben a peremvidékre szorultakat humorral és méltósággal középpontba helyező 53 éves amerikai rendezőnek a fődíjat George Lucas amerikai rendező, producer adta át. A Csillagok háborúja univerzumának 80 éves megálmodóját néhány perccel korábban tiszteletbeli Arany Pálma díjjal tüntette ki a fesztivál, amelyet a 85 éves Francis Ford Coppola amerikai rendező nyújtott át kollégájának.
Jóllehet az indiai filmgyártás méretében az amerikaiéval vetekszik, indiai alkotás harminc év után kapott újra meghívást a cannes-i fesztivál hivatalos programjába. A francia-holland-luxemburgi-indiai koprodukcióban készült film főhőse két alacsony sorból származó vidéki ápolónő, akik a világ egyik legnépesebb városában, Mumbaiban egy kórház szülészetén dolgoznak, s közösen bérelnek lakást. Egyikük egy éve nem látta a férjét, aki Németországban vállalt munkát, míg fiatalabb lakótársa titokban találkozgat vőlegényével. A két nő egy harmadik kolléganőjük meghívására egy tengerparti kirándulás során találja meg a helyet, ahol végre felszabadultan önmaguk lehetnek, és megélhetik vágyaikat.
A két világsztár, Selena Gomez és Zoe Saldana, a mexikói Adriana Paz, valamint a címszerepet alakító spanyol transznemű színésznő, Karla Sofía Gascón főszereplésével készült zenés krimi egy mexikói drogbáróról szól, aki az életét minden szempontból meg akarja változtatni. A díjat a színésznők nevében Karla Sofía Gascón vette át, aki a film kezdetén Manitast, egy hatalmas mexikói drogkartell erőszakos és dúsgazdag vezetőjét alakítja. A kegyetlen férfi nővé átoperáltatva magát kilép a bűnözői alvilágból, és teljesen új életet kezd.
A legjobb rendezés díját a portugál Miguel Gomes vehette át Grand Tour (Nagy körút) című fekete-fehér epikus filmjéért, amely az első világháború végén Burmában kezdődik, ahonnan egy brit köztisztviselő elmenekül a Londonból hozzá érkező menyasszonya elöl, és körútra indul Ázsiában. A férfi és az őt követő nő utazásának történetével a film egyszerre idézi meg a mai ázsiai országokat, és a több mint száz évvel ezelőtti brit gyarmati birodalmat.
A csaknem háromórás alkotás – amelyben eredeti mobiltelefonos felvételek is láthatók az erőszakba torkollott 2022-es tömegtüntetésekről, amelyek a muzulmán öltözködési szabályokat megszegő 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően robbantak ki – egy négytagú fiktív család életét követi Teheránban, amelyet teljesen felkavar a politikai helyzet.
A történet elején vizsgálóbíróvá kinevezett és a tüntetőket kihallgató apa egyre gyanakvóbbá válik feleségével és lányaival szemben, akik egy rendőrök által megsebesített barátnőjüknek próbálnak segíteni. A családon belül generációs szakadék alakul ki: míg a szülők a rend pártján állnak, addig lányaik egyértelmű szolidaritást éreznek a tüntetőkkel, és úgy érzik, hogy jogos a lázadás az elnyomó rezsimmel szemben.
A legjobb forgatókönyv díját Coralie Fargeat francia rendező The Substance (A szer) című angol nyelven készült feminista horrorfilmje kapta. A történet főhőse, egy ötvenes évei végéin járó tévés személyiség (Demi Moore), aki kipróbál egy olyan szert, amely a hirdetés szerint „jobb verziót”, „fiatalabbat, szebbet, tökéletesebbet” ígér a felhasználójának. Így jön létre az egyszerre angyali és démoni avatárja (Margaret Qualley).
A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott elsőfilmek közül a legjobbnak járó Arany Kamera díjat Halfdan Ullmann Tondel norvég rendező Armand című filmje kapta, amelyet az Un certain regard (Egy bizony nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be. A rövidfilmes Arany Pálmát a horvát Nebojąa Slijepčević The Man who could not remain silent (Az ember, aki nem tudott hallgatni) című filmje érdemelte ki.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!