„Amit tettem, jól tettem”

Az ön leváltásának számos elõzménye van. Hogyan kezdõdtek a feszültségek a rádióban?

Elõbb néhány szót mondanék magáról a rádióról: a szlovák közszolgálati rádiónak öt adója van, ebbõl négy szlovák nyelvû, az ötödik, a Pátria Rádió pedig nemzetiségi adó. Utóbbi két részbõl áll: a 24 tagú, pozsonyi magyar szerkesztõségbõl és a Kassán mûködõ kisebb szerkesztõségbõl, ahol más nemzetiségek nyelvén készülnek mûsorok. Mióta a Pátria Rádió élére kerültem – 2006. augusztus 1-je óta – sok minden megváltozott, a frekvenciák és a mûsorstruktúra is. Tavaly pedig létszámleépítés volt a rádióban, a Pátriából hatan mentek el. Heti 56 órát sugárzunk, tehát a leépítés nehézségeket okozott.

Az igazi gondok a középhullámra való áttéréssel kezdõdtek.

Ez tavaly februárban, a mûsorstruktúra-váltással egy idõben következett be, elõtte három URH-frekvencián is sugároztunk. Mikor ezt a három hullámsávot elvették, csak középhullámon sugározhattunk, az adásnak gyenge volt a minõsége, és most is az. A hallgatók sokat panaszkodtak, ráadásul a nyáron kiderült, hogy a középhullámú sugárzás drága, és sokba kerülünk a rádiónak. Mi kerülünk a legtöbb pénzbe, annak ellenére, hogy az egész szerkesztõség alulfinanszírozott. Azt javasoltam, sugározhassunk rövidhullámon, hiszen 8–10 frekvenciával be lehetne teríteni Dél-Szlovákiát, ahol a mi hallgatóink vannak. Ezzel megoldódna a probléma: nem kerülnénk többé sok pénzbe, és mûszakilag is jó minõségû lenne az adás. Elkezdõdött tehát a vita a rádió berkeiben, majd a sajtóban, és én kitartottam a véleményem mellett, a rádió vezetõsége pedig azt hangoztatta, hogy a Pátria Rádiónak meg kell maradnia középhullámon – az állam köteles ezt a költséget kifizetni. A kulturális minisztérium illetékesei viszont azt mondták, ha a rádiónak van öt adója, mind az ötöt egyformán köteles finanszírozni. Mi tulajdonképpen túszok lettünk ebben a vitában, amibõl nemzetközi botrány, szlovák–magyar miniszterelnöki tárgyalások témája lett – azért is, mert a média tudomást szerzett a helyzetünkrõl. A rádió vezetõsége ugyanis azt tervezte: ha megszüntetik a középhullámot, a Pátriát internetes vagy szatellites szórásra helyezik át. Határozottan tiltakoztam ez ellen, hiszen statisztikai adataink vannak arról, hogy a hallgatóink vidéken élõ szegény emberek, az idõsebb korosztályhoz tartoznak, többnyire nincs egyetemi végzettségük. A lakásukban nincs internet, és mi nem kényszeríthetjük õket ilyen beruházásokra – tehát a tervezett lépést egyértelmûen diszkriminatívnak tartom. Erre az érvelésre mondta a vezetõség, hogy rontom a szlovák rádió hírnevét, és rémhíreket terjesztek.

Pillanatnyilag megoldódni látszik a szerkesztõség helyzete, a kormány végül kifizette a középhullámú sugárzás költségeit. Meddig tartható fenn ez a viszonylag stabil állapot?

Elindult most az adás január 1-jétõl, szintén csak középhullámon, de kevesebb adón: most csak Nyitráról, Rimaszombatról és Eperjesrõl sugárzunk. Három átjátszóállomást elvettek a Pátriától, tehát romlott a vétel minõsége, és továbbra is hívnak telefonon a hallgatók – sok helyen még annyira sem hallanak bennünket, mint tavaly. Abból a bizonyos 45,4 millió koronából pedig, amit a kormány átutalt, csak a tavalyi adósságot törlesztették. A rádió ugyan aláírta a szerzõdést a mûsorszóró vállalattal, de éppen ma jelentette be az igazgatónõ hivatalosan, hogy 35 millió koronába fog kerülni idén is a középhullám fenntartása. Ez nagyon sok, és ennek sincs fedezete a szlovák rádió költségvetésében. Tartok tõle, hogy ismét elindul a lavina, amely a tavaly majdnem elsodort bennünket. Újra feltevõdik a kérdés, ki fizesse ezt a pénzt, a rádió vagy a kulturális minisztérium? Az a borzasztó az egészben, hogy ezzel magyarellenes hangulatot lehet gerjeszteni Szlovákiában: már megint a magyarokkal van baj, mit elégedetlenkednek folyton.

Ezek szerint az utódjának is nehézségekkel kell számolnia. Kit látna szívesen a helyén, illetve mit lehet tudni a vezetõség szándékairól?

A közvetlen felettesemet már kétszer is megkérdeztem, hiszen szeretném tudni, ki lesz az utódom, hogy átadjam neki a munkát. Bizonytalan választ kaptam: talán valakit megbíznak a szerkesztõségbõl, és késõbb pályázatot írnak ki. Bárki is lenne az utódom a szerkesztõségbõl, alkalmas lenne, mert ismerné a belsõ viszonyokat, a munka menetét. Viszont mindenképpen megterhelést jelentene számára ez a tisztség, mert itt mindenkinek dolgoznia kell, nekem is vannak mûsoraim.

Milyen tervekkel távozik a tisztségébõl? Dolgozna-e még a szerkesztõségben, illetve folytatja-e az újságírói pályát?

A szerkesztõségben nem maradhatok, mert felmondást kaptam, tehát távoznom kell a rádióból. Ebben a rádióban elõbb 1976-tól ’92-ig, tizenhat évig dolgoztam, utána a Kossuth Rádiónak tudósítottam, és onnan jöttem ide vissza. Már harminc éve rádiós vagyok, és elmegyek ugyan innen, de külsõsként – hacsak le nem tiltanak – szeretnék dolgozni a szerkesztõség számára, itt szükség van az emberekre. Ha azt mondják, hogy nem dolgozhatok, akkor is újságíró maradok: a szlovákiai magyar sajtóban fogok dolgozni, nekem ez a szakmám, és ezen már nem tudok változtatni. De itt, a szerkesztõségben nem szeretnék maradni, és nem is maradhatok. Meggyõzõdésem, hogy amit tettem, jól lettem, a jövõben is csak ezt tenném. És arról is meg vagyok gyõzõdve, hogy a nyilvánosság segített a Pátriának, és kényszerítette a kulturális minisztériumot, valamint a rádió vezetõségét, hogy megegyezzenek, és az adás megmaradjon.

Rostás-Péter Emese