Ahol Gábriel nem arkangyal, hanem mumus

Tehenek múgatására, tejfehér felhőbe lép ki sátrából a SzénaFeszt lakója, majd bódult-borzasan előkotorja fogkeféjét és bádogcsuprát, hogy az erdő alatti csorgónál megtisztuljon a hajnalig tartó buli fanyar másnapos ízétől. A graffitirajzolók már munkához láttak a kifejezetten nekik épített „siratófalnál”, a tábori rádióban Armstrong rekedt hangját megszakítja a bemondó: a napi programot ajánlja a táborlakók figyelmébe. A közeli tanyák és bányászfalvak lakói ezalatt – a saját birtokukon lévők nyugalmával – a sátrak közt lavírozva kihajtják teheneiket, mert fesztivál ide vagy oda, az állatnak ennie kell. Közben felszáll a felhő, és helyet hagy a reggeli fényben fürdő Erdélyi-érchegység látványának, a Székelykő körvonalaival a horizonton, amit az este érkezett külföldi fesztiválozók lenyűgözve kezdenek fényképezni. Közben a tehenek békésen dézsmálni kezdik Bartha Ciupe Ernő domb tetején kiállított szénaszobrait, de ezen mindenki csak mosolyog, a művészt is beleértve. Elvégre ez a hely mindenekelőtt az övék.

Környezetvédő tanfolyam
A SzénaFesztet két éve szervezték először a környezetvédők és néhány lelkes fiatalból álló civil szervezet, felhívandó a figyelmet arra, ami alternatívát jelenthet Verespatak és környéke számára: az Erdélyi-érchegység varázslatos szépségéből fakadó turisztikai lehetőségekre. Azóta sokat tanultak szervezők, résztvevők, kereskedők egyaránt. Pólóárusból idén már négy is volt: a témák váltakoznak a különféle polgárpukkasztó üzenetektől a rock, a heavy metal és az anarchia szimbólumáig; a legmenőbb Lenin es Che Guevara.
A táborozó fiatalok stílusa is megváltozott két év alatt. Ami máshol kirívó, itt természetes: az idei fesztivál divatja rasztahajat, punktarajt vagy homlokon hordott bányászlámpát diktál, de van, akinek ez sem elég: pionírnyakkendővel, hajba tűzött villával, toronymagas élénkzöld cilinderrel próbál kitűnni az amúgy is tarka összevisszaságból. „Körülbelül húsz százalékuk környezetvédő – véli Kovács Zoltán Csongor szervező, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. – Viszont itt sok ragad a többiekre, mert szembesülnek azzal, hogy a közel száz önkéntesünk minden hajnalban összeszedi utánuk a szétdobált szemetet, a teherautók meg naponta több alkalommal szállítják el a hulladékot. A vetítősátorban a Greenpeace tájékoztató filmjei peregnek, és ami a legfontosabb: az ingyenesen fellépő zenekarokat is megkértük, hogy a színpadról is Verespatak megmentéséért emeljek fel szavukat.”

„Nem tudom, kinek adjak igazat”
Avram Berindei ötödmagával jött fel a fennsíkra. Az idősödő abrudbányai férfi – bányász a Roºia Poieni-i bányában – először jár a fesztiválon. „Kíváncsi voltam, hogy milyen – magyarázza. – Nagyon csodálkozom, hogy a mi vidékünk ennyi embert tud idevonzani. A Gabriel-projektben, őszintén szólva, nem tudom, kinek adjak igazat. Amikor az RMGC alkalmazottait hallom érvelni, az az érzésem, hogy jó ez a projekt. De amikor az újságokat olvasom, és az Alburnus Maior-pártiakat hallgatom, akkor kezdek félni, hogy mi lesz ebből.”
A koncertek után a legnagyobb sikere a szénaugrásnak van: a szervezők hat méter magas tornyot ácsoltak, amelynek az oldala mászófalként üzemel, a tetejéről pedig hatalmas szénakupacba vetik le magukat a bátrak, a bámészkodók lelkes éljenzése közepette. Tőlük néhány lépésre a graffitiművészek szuggesztív képei születnek: öltönyös városi férfi távozik a hegyről, kezében véres kés, és a hegy is vérben úszik; gyermek fúrja arcát terhes anyja ölébe, az anya arcán gázmaszk, vagy egy szörnyű arc vicsorog a nézőre, aranyfogain négy kezdőbetű: R. M. G. C.

Zöld találkozások
A Greenpeace sátrán szuggesztív felirat hirdeti: az energiának zöldnek kell lennie. Mellette az alternatív energiaforrásokat mutatnak be: üveglencsék, amelyek vizet melegítenek, szélenergiát befogó szerkezetek makettjei. De azt is meg lehet tekinteni, hogyan történik a műanyag hulladékok újrahasznosítása vagy lehet színházi előadást nézni, illetve interaktív könyvbemutatók is várták az érdeklődőket. „Szeretnénk, ha idővel ez a tábor a környezetvédelem ügyét felvállaló civil szervezetek nagy találkájává nőné ki magát, de egyelőre az a tapasztalatunk, hogy a fiatalokat könnyebb bevonni, mint a civil szervezeteket” – mondja Kovács Zoltán Csongor.
Egy ilyen fesztivál 27 ezer euróba kerül úgy, hogy az együttesek, önkéntesek és szervezők ellátását tudjuk csak fizetni. Francia és brit alapítványok nagyon segítőkészek voltak, míg a hazai civil szféra egyelőre távol áll attól, hogy ténylegesen bekapcsolódjék a környezetvédelmi mozgalomba. De egyszer majd, reméljük, ez lesz a zöldek nagy romániai találkozóhelye” – fogalmazta meg reményeit a fiatal szervező. Makkai Koós Imola