A kétarcú város festője

„Nagy megtiszteltetés, hogy egy olyan mester társaságában lehetek itt, akivel 32 évvel ezelőtt fordított felállásban léptünk a közönség lé. Kristófi János és Jakobovits Miklós társaságában mutathattam be munkáimat az akkori Kis Galériában” – utalt saját indulására, és Kristófi János abban betöltött szerepére Holló Barna, majd a kiállított festmények „zeneiségére” hívta fel a figyelmet. A festőművész kántortanítói múltjára, valamint zenész gyerekeire utalván, úgy fogalmazott: „a zenei fonal szépen végighullámzik a családon”. Később Jakobovits Miklós Kristófiról írt sorait idézte, mely szerint a festő „művészetének lényege az élet igenlése”. Banner Zoltán műkritikus fogalmazta meg, hogy Várad kétlelkű, kétarcú város, ahol álom és valóság jelenik meg egymással váltakozva, és Holló Barna szerint  Kristófinak éppen ezt a kétarcúságot sikerült műveiben megragadnia. „A művész nem próbálja megszerkeszteni, szájbarágósan a néző tudtára adni, mit is kellene látnia a képeken, és éppen ezért nem is szükséges a Kristófi János képeit kommentálni. Kristófi Várad krónikása, aki ma is korát meghazudtoló energiával utazik a megyében, vagy jár művésztelepekre” – fejezte be a méltatást Holló.
A tárlat megnyitóján felszólaló Tőkés László EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Nagyváradon nemcsak a városkép változik, hanem a közösség is pusztul. „Vannak védett növények, állatok és épületek, a váradi magyar közösséget is ideje lenne védetté nyilvánítani” – mondta Tőkés hozzátéve: Kristófi az a festő, aki képre menti a pusztuló valóságot.
Kristófi János a Bihar megyei Monospetriben született 1925. december 15-én. A gimnáziumot Nagyváradon és Szilágysomlyón végezte, 1945-ben Kárásztelken helyezkedett el mint kántortanító, majd 1954-ben festőtanári oklevelet szerzett Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán. 1955 és 85 között a nagyváradi művészeti népi iskolában festészetet tanított. 1953-tól rendszeresen állította ki vallásos tárgyú képeit.