A Tamási főhősét ihlető Ladó Lajosról tartottak előadást

Mihály János történész elmesélte, fiatalkorában a lövétei könyvtár igazgatójaként mindennapos vendége volt Ladó István bácsi, aki sokat mesélt neki rokona, Ladó Lajos és Tamási Áron barátságáról.

Ezeket a fiatal Mihály nem vette komolyan mindaddig, míg az Erdélyi Helikon kiadványaiban meg nem találta Ladó Lajos novelláit Tamási ajánlásával. Ekkor kezdődött el az irodalmi oknyomozás, melyből később kötet is született.

Ladó, az író

Ladó Lajos 1907-ben született Lövétén, földműves, sokgyermekes, szegény családban – mint Tamási. Ladó Lövétén végezte iskoláit. Édesapja nagy tréfamester hírében állt, sok lakodalomba hívták szószólónak is, így a székely ember furfangját már kisgyermekként magába szívta. Ladó Lajos még gyerekként a Hargitára került erdőpásztornak, Tamási pedig egy kirándulócsoport tagjaitól hallott róla először, akik lerobbant járművük javítására várva napokig hallgatták Ladó Lajos tréfás történeteit.

Ennek hatására Tamási és Ladó között levelezés kezdődött, majd Ladó Kolozsvárra költözött, ahol kazánfűtő lett. Itt személyesen is megismerkedett az íróval, és sokat mesélt neki hargitai kalandjairól, sőt Tamási biztatására a történetek egy részét le is írta. Ezeket a történeteket Tamási csiszolta csattanós elbeszélésekké, s így kerültek Kuncz Aladárhoz, aki az Erdélyi Helikonban le is közölte azokat Tamási ajánlásával. Így indul Ladó Lajos írói pályafutása, ám amíg Tamási karrierje felfelé ívelt, az övé lefelé.
 
Plágiumvád Tamási ellen

1932-ben jelent meg Tamási Áron leghíresebb műve, az Ábel a rengetegben, aminek köszönhetően harmadszor is megkapta a Baumgarten-díjat. Közben Kolozsváron a kávéházi asztaloknál, irodalmi berkekben elindult a pletyka, hogy a regényt nem Tamási Áron írta, hanem Ladó Lajos, és Tamási kétezer lejért vette meg tőle a történetet.

A „pikáns irodalmi csemege”, ahogyan Dsida Jenő nevezte, plágiumváddá nőtt, melynek híre Babits Mihályhoz, a Baumgarten-díj kurátorához is eljutott. Dsida utána is járt az ügynek, és kiderítette, hogy bár az Ábel-történet magva tényleg a Ladó-féle elbeszélésekből ered, a méltán híressé vált regényt kétségtelenül Tamási írta.

Ladó Lajos később a Székely Alkalmazottak Lapja szerkesztője lett, az idegenben kallódó székely munkavállalók érdekében dolgozott, és egyes íróktól szerzett ismertető szócikkekből Székely nagyjaink címmel lexikonszerű kézikönyvet állított össze – folytatta Ladó élettörténetét Mihály János. A világháború után nem volt helye a sajtóban, hiszen néhány évig erősen jobboldali volt. Előbb visszaköltözött a Hargitai erdőpásztori lakba, majd visszatért Kolozsvárra. Időközben meghalt a felesége, majd 1963-ban ő maga is elhunyt.