A Shakespeare-rendező esete a képregényhőssel

Talán furcsának tűnik, hogy egy világszerte elsimert színész, aki amúgy Shakespeare művei alapján rendezett filmjeivel is beírta a nevét a világ mozitörténelmébe, elvállalja egy képregény filmadaptációjának megrendezését Hollywoodban. Persze ez csak azért lehet így, mert a képregényt sokan még ma is valami haszontalan bulvárproduktumnak, esetleg kizárólag gyerekeknek szóló műfajnak tekintik annak ellenére, hogy  már több évtizede komoly, felnőtteknek szánt, művészi kivitelezésű albumok ezrei kerülnek forgalomba a rajzasztalokról, és gyakorlatilag önálló művészeti ágként működik.

A most mozikba került végeredményt tekintve kijelenthető: telitalálat volt, hogy a Marvel Comics egyik, viszonylag kevésbé ismert karaktere, Thor történetét a színészként és rendezőként is számos rangos elismerésben részesült Kenneth Branagh vitte vászonra. Persze maga az alapsztori némileg emlékeztet a shakespeare-i királydrámákra, hiszen van benne kevélysége miatt bukásra kárhoztatott főhős és intrikus is, nemes küzdelem és látványos csata. A történet ugyanakkor természetesen napjainkban játszódik – a Földön és a földöntúli lények lakóhelyén, Asgardban. A képregény egyébként a germán mitológiából merítette hősét, Thor nem más, mint Odin fia, a viharisten, akit atyja – testvére, Loki ármánykodásának is köszönhetően – büntetésként a Földre száműz, hogy az emberek között élve tanuljon önzetlenséget, szerénységet és együttérzést.

A film ugyanakkor szakít a transzcendenciával: Asgard lakói itt nem istenek, hanem egy másik dimenzió, esetleg egy másik galaxis nagy hatalmú polgárai, akik néha gigászi csatákat vívnak a Föld megmentése érdekében a fagyszörnyekkel. Az ily módon Erich von Däniken elméletének – miszerint a különféle vallásokban megjelenő istenek valójában több ezer évvel ezelőtt a Földünkön járt földönkívüliek voltak – propagálójává avanzsált film főhősei így ugyan a mitológiából ismert páncélt és szárnyas sisakot viselnek, de amúgy látványos teleportációs kapukon keresztül közlekednek, amikor a Földre vagy a fagy birodalmába utaznak.

Persze Kenneth Branagh ide vagy oda, a Thor elsődleges célja mégiscsak a szórakoztatás, és nem az emberi sors alapvető kérdéseinek boncolgatása. Szórakoztató funkciójának azonban eleget tesz, majdnem olyan sikeres adaptáció, mint a Vasember vagy a Transformers. Ehhez nem csupán a látványvilág esztétikuma járul hozzá, hanem az is, hogy Branagh igazi, a szó jó értelmében vett sztárgárdát hozott össze: Odint Sir Anthony Hopkins játssza, a női főhőst Natalie Portman alakítja, de Stellan Skarsgard is helyet kapott a stáblistán. A címszerepet egy kevéssé ismert ausztrál színész, Chris Hemsworth kapta, aki ugyan nem játssza le a vászonról nevesebb kollégáit, de azért háttérbe sem vész mellettük.

Az azonban kissé kínos, hogy a politikai korrektség jegyében néhány istenséget ázsiai, illetve afroamerikai színész játszik, de hát a trend az trend. Külön érdekesség viszont, hogy még arra is odafigyeltek, hogy Coulson ügynököt ugyanaz a Clark Gregg játssza, mint a Vasember-filmekben.

Mindennek nyomán a Thor nem csupán a Marvel-képregények rajongói, de általában a fantasykedvelők számára is kellemes élményt nyújthat, és aki megkedvelte a karaktert, az hamarosan viszont is láthatja, hiszen a tervek szerint jövőre jön az újabb képregény-film, A boszszú angyalai.