A kocsma és a színvonal

Hajdani kávéházak, vendéglők, kocsmák emlékét és az ezeket látogató művészekhez, írókhoz, költőkhöz kapcsolódó történeteket elevenítette fel Demény Péter író, Egyed Péter filozófus, Kántor Lajos irodalomtörténész és Tatár Zoltán helytörténész a Kolozsvár Társaság kedd esti, Irodalmunk és a kocsmák – Adytól Palocsay Zsigmondig című beszélgetésén. Az est végén levetítették a Bulgakov irodalmi kávéház 2002-es megnyitóján készült felvételt, amelyen Faludy György Kossuth-díjas író mesélt az irodalom és a kocsmák viszonyáról.

A közönséget Buchwald Péter, az est moderátora köszöntötte, majd Kántor Lajos kifejtette, a rendezvény címe nem dehonesztáló sem az irodalomra, sem a kocsmákra nézve. Köztudott, hogy mit jelentett Ady számára a kávéházi élet – magyarázta –, de számtalan régi vendéglőt lehetne megidézni, amelynek köze volt az irodalomhoz. Példaként említette, hogy Páskándi Gézának a Continentál volt a törzshelye: abban az időszakban, amikor tilos volt alkohollal kiszolgálni a vendégeket, neki a pincér kávéscsészében hozta az italt.

Egyed Péter ugyanakkor elmondta: a 70-es években, amikor ő volt egyetemista, meglehetősen hanyatlóban volt a kolozsvári kocsmakultúra, olyan gyenge minőségű italokat szolgáltak fel, amelyekre „irtózattal emlékezünk\". Ilyen volt például a Vidra konyak. Egyed Péter többek közt Palocsay Zsigmondról is szót ejtett, akinek tavaly a Kriterion Kiadónál megjelent prózakötetében két kocsmai történet is olvasható. Ebben a régi kocsmai szleng szavai köszönnek vissza: ilyen például a „gebula\", ami egy gyenge minőségű párlat nevét takarta.

Demény Péter ugyanakkor azt fejtegette, hogy írók esetében a kocsma nem a fogyasztott alkoholmennyiség miatt lényeges, hanem a hangulat, a társaság miatt. Mint kifejtette, a színvonal és a kocsmázás az írók esetében összefüggött.

„A kocsmázás lényege a beszélgetés: feszültségről, ihletről, múzsáról beszélgettek, az est a színvonalról szólt\" – szögezte le. A levetített 2002-es felvételen Faludy György többek között arról beszélt, hogy Petőfi Sándorék budapesti törzshelyén 1848 márciusában – amikor kitört a forradalom – a kocsmáros, német létére, levette a falról az V. Ferdinánd osztrák császárt ábrázoló képet, így láthatóvá vált a mögötte elrejtett Kossuth Lajos-képmás.