
Negyedszer tér vissza a Kolozsváron nagy népszerűségnek örvendő dél-koreai Jaram Lee, aki ezúttal Az öreg halász és a tengert adja elő
Fotó: Doosan Arts Center
Nyilvános a Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente szervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál programja.
2022. október 18., 14:002022. október 18., 14:00
Az idén november 17-27. között, nyolcadik alkalommal tartják a szemlét, amelyre kilenc országból tizennégy meghívott társulat érkezik Kolozsvárra – közölte a színház.
A tizenegy napos fesztivál előadásaival és kiegészítő programjaival az elmúlt két év világunkat és mindennapjainkat felforgató eseményeiről és életérzéseiről szeretne párbeszédet indítani a kortárs világszínház jelentős alkotóinak és társulatainak előadásain keresztül.
A kolozsvári közönség olyan elismert nemzetközi és hazai alkotók előadásait láthatja a rendezvény tizenegy napja alatt, mint Christoph Marthaler, Heiner Goebbels, Nagy József, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, Vidnyánszky Attila, Tompa Gábor, Urbán András, Jihye Park, ifj. Vidnyánszky Attila, Diana Mititelu, valamint Catinca Drăgănescu.
Napjaink egyik legfontosabb rendezőjének, a svájci Christoph Marthalernek először jut el előadása Kolozsvárra: a Théâtre Vidy-Lausanne Fogalmam sincs (Aucune Idée) előadása két alkalommal lesz látható a színház nagytermében.
Negyedszer tér vissza a Kolozsváron nagy népszerűségnek örvendő dél-koreai Jaram Lee, aki ezúttal Az öreg halász és a tenger pansori változatát adja elő. Heiner Goebbels, aki legutóbb a 2012-es Interferenciákon a Max Black című előadásával vett részt, idén A cselekvés szabadsága című koncert-színházi előadással érkezik a 8. Interferenciák Fesztiválra.
A programot idén is járulékos események színesítik: a TIFF Házban naponta kerül sor beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, emellett lesznek kiállítás-megnyitók, könyvbemutatók, filmvetítések és koncertek is.
Az előadások részletes programja megtalálható a színház honlapján, további információk az előadásokról és kísérőprogramokról hamarosan a www.interferences-huntheater.ro oldalon érhetőek el. A fesztivál programjában szereplő előadásokra jegyek már vásárolhatóak online a www.biletmaster.ro oldalon, valamint a színház jegypénztárában. A színház fenntartja a műsorváltoztatás jogát.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!