Többnyire tanárként dolgoznak a romániai képzőművészek

„Nem tartom tragikusnak a nagyváradi kortárs művészek helyzetét, de elismerem, hogy pusztán alkotásból senki nem él meg” – mondta el a Krónikának Holló Cs. Kinga képzőművész. Ezt a véleményt más megyékben élő képzőművészek is megerősítették: Románia nem a szabadfoglalkozású képzőművészek paradicsoma. Összeállításunk első felében Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Nagybányán próbáltuk megtudni, milyen lehetőségeik vannak a képzőművészeknek műveik eladására.

Holló Cs. Kinga például elmagyarázta, a bihari megyeszékhelyen nemrég két olyan galéria is nyílt, amelyben kifejezetten a kortárs alkotásokat állítják ki, ráadásul komoly promóciót is biztosítanak nekik. „Azért a galériáknak is vannak elvárásaik, mert szeretnék megtartani a presztízsüket. Nem fogadnak el bármilyen munkát” – pontosított a grafikus. Elmesélte, legutóbb a Konstant Galéria mintegy harminc internetes oldalon népszerűsítette tárlatát, ami nagyon jó reklám, tekintve, hogy az emberek legtöbbje ma már az interneten keresgél, ha képet szeretne venni a szobája falára. „Nem lehetetlen tehát értékesíteni a műveket, és hoz is némi pénzt az alkotás, de annak, aki pusztán ebből szeretne megélni, valójában prostituálnia kell magát, teljesen kiszolgáltatottá válik a galériák és a megrendelők kényének-kedvének” – jelentette ki Holló Cs. Kinga.

„Ha virágot kérnek, virágot, ha portrét, portrét kell csinálni, ráadásul abban a stílusban, amiben a megrendelő akarja. Így lehetetlen művészként megtartani a saját látásmódot” – fogalmazott. Mint mondta, ő maga is ismer egy-két művészt, aki az élete adott szakaszában megpróbált kizárólag festésből, rajzolásból, faragásból megélni, de a felsoroltak miatt előbb-utóbb fel kellett adnia ezt az álmát, és a művészi tevékenység mellett egyéb munkát, például tanítást is el kellett vállalnia.

Elkötelezettség kell

Muhi Sándor grafikus, a Román Képzőművészek Egyesülete szatmári tagozatának elnökségi tagja lapunk kérdésére elmondta, tudomása szerint egyesületük egyetlen tagja sem tud csupán a művészetből megélni. „Nagy elkötelezettség és hivatástudat kell ehhez a szakmához, amely egyben igen költséges szenvedély is, ugyanis meg kell fizetni a minőségi alapanyagokat és eszközöket” – fogalmazott a művész. Muhi szerint az egyesületi tagok mindegyikének van polgári foglalkozása, rendszerint tanárok. Muhi elmondta: az utóbbi években Szatmár megyében szintén nagyon megcsappantak a megrendelések, ezen a területen is érződik a gazdasági válság hatása, ráadásul külföldön sem nagyon lehet értékesíteni a képeket, és az internetes aukciókhoz is komoly szerencse kell.

„Megváltozott a vásárlói attitűd, és az emberek nagy része inkább a giccset veszi meg. Persze ez nem törvényszerű, vannak, akik felismerik az értéket, és tudják, ha rövid távon nem is, de idővel megtérül a befektetésük, így érdemesnek tartják megvásárolni a minőségi műalkotásokat” – tette hozzá Muhi, aki szerint már a hetvenes években a hagyományos festészet haláláról beszéltek, így nem érdemes csodálkozni a mai jelenségeken. A képzőművészek úgy látják, az utóbbi években egyre kevesebb az ösztöndíj-lehetőség, nem nagyon kapnak támogatást, ellenben a szakma szeretete és az önmegvalósítás vágya alkotásra ösztönzi őket.

Ki kell taposni az ösvényt

Véső Ágoston nagybányai Munkácsy-díjas festőművész munkáival évente mintegy öt kiállításon vesz részt. Ezek a Nagybányán tavasszal és ősszel megrendezendő kollektív kiállítások, ezenkívül külföldön is kiállítják munkáit. Minden évben meghívják például Budapestre a magyar festészet napjára, hogy mutassa be legújabb alkotásait – tudatta a Krónikával a festőművész.

A kiállítások megszervezésével, de a munkái értékesítésével sincs különösebb gondja az idén 80-ik életévét betöltő művésznek. „Az idősebb festőket már ismerik, ezeknek már rendszeres vásárlói vannak. A fiatalabb képzőművészek nehezebben tudják értékesíteni alkotásaikat. Mindenkinek ki kell taposnia a maga ösvényét. A képzőművésztársulások segítenek az értékesítésben. A kommunizmusban a kiállítások alkalmával minden művésztől vásárolt az állam legalább egy munkát, ez a gyakorlat azonban már nagyon régen megszűnt” – nyilatkozta Véső Ágoston. Ő egyébként nem adja be a nagybányai galériába alkotásait, az érdeklődők általában otthonában keresik meg. Arra a kérdésünkre, hogy meg tud-e egy művész kizárólag a munkáiból élni, határozott nemmel válaszolt.

„Mindenki foglalkozik valamivel a művészet mellett, habár az igazi professzionalizmus éppen az lenne, hogy csak az alkotásokra összpontosítson, ám ez a hazai körülmények között egyelőre lehetetlen” – összegzett a képzőművész. Véső Ágoston egyébként az immár 16 éves Nagybányai Tájképfestő Telep alapítója is. Ez a Hollósy Simon által alapított híres nagybányai festőiskola jogutódja, Magyar Örökség-díjat is kiérdemeltek a szervezők 2002-ben. A telepnek mintegy 80 tagja van összesen nyolc országból. A táborban született alkotásokat nem adják el a művészek, hiszen ebből egy állandó képtárat szeretnének létrehozni.