Román cégnél dolgozott az Egyesült Államokban leleplezett, majd kitoloncolt egyik orosz kém – derült ki a Washington Post című napilap internetes oldalán tegnap megjelent írásból. Mint arról beszámoltunk, tizenegy, évek óta Amerikában élő orosz kémet leplezett le az FBI, többségüket múlt héten már ki is toloncolták az országból.
Ukrajnában 50 százalékkal emelik a lakossági gázárat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének feltételeként - jelentette be Mikola Azarov ukrán kormányfő szerdán.
Vizsgálati fogságba helyezték a somorjai K. Istvánt, akit Basternák László szlovákiai magyar politikus meggyilkolásával gyanúsítanak. Erről a szlovákiai Különleges Büntetőbíróság döntött hétfőn.
Az Alkotmánybírsághoz fordult tegnap este Traian Băsescu államfő a közszereplők vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény ügyében, amelyet azért kellett módosítania a parlamentnek, mert épp a taláros testület találta alkotmányellenesnek és a személyesadat-védelem elvével ellentétesnek egyes kitételeit.
Évente készít majd jelentést a kormánynak, és információs rendszert kíván létrehozni a határon túli magyar támogatások átláthatóságának biztosításáért a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amely tegnap tartotta előkészítő ülését a Parlamentben.
Nyitrán tartják vizsgálati fogságban Basternák László szlovákiai magyar politikus állítólagos gyilkosát. „A tettest szombaton délután 15.30-kor elfogtuk. A kihallgatások és az előkerült bizonyítékok alapján hétfőn vádat emeltek ellene. A vád: gyilkosság” – közölte Michal Kopcik, az országos rendőrfőkapitány első helyettese hétfőn.
Súlyos hibákat követett el az izraeli katonai vezetés a gázai segélyflottilla elleni támadás megszervezésekor és végrehajtásakor május végén – állapította meg egy vizsgálóbizottság.
Két pokolgép robbant vasárnap éjszaka két kampalai szórakozóhelyen, ahol a vendégek tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét; a rendőrség közlése szerint 64 ember halt meg a detonációkban Uganda fővárosában. Az első robbantás egy etióp étteremben történt, nem sokkal később pedig pokolgép robbant egy rögbiklubban. Sokan megsebesültek. Mindkét szórakozóhely zsúfolásig tele volt focidrukkerekkel, akik tévén nézték a...
Három rendőr lőfegyverektől sebesült meg azokban a zavargásokban, amelyek vasárnapról tegnapra virradóra robbantak ki az észak-írországi Belfastban, ahol az Orániai Rend szokásos nyári felvonulásai zajlanak – jelentette a helyi rendőrség. A rend idei felvonulási szezonját záró meneteléseket tegnap tartották meg. Az „orániaiak” évenkénti felvonulásai idején felizzanak az indulatok a helyi protestánsok és a katolikusok között. Emiatt ilyenkor a...
Elérte a 3,5 milliárd dollárt a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa elhárításának költsége - közölte hétfőn a BP brit energetikai konszern. A társaság a Deepwater Horizon nevű olajfúró toronynál április 20-án történt robbanás következtében megindult mélytengeri olajszivárgás megakadályozására, és a következmények elhárítására fordította az összeg nagy részét. Az eddig beérkezett 105 ezer kártérítési követelés közül 52 ezret...
Kárpát-medencei Szentlászló nevű települések találkoztak a hétvégén Pusztaszentlászlón; a háromnapos rendezvényen tizenegy magyar, három erdélyi és egy horvát Szentlászló nevű település küldöttei vettek részt.
Berényi Józsefet megválasztották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) új elnökévé a párt szombati rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen. A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt.
Több mint egymillió katalán tüntetett szombat este Barcelonában nagyobb autonómiát követelve Katalóniának, és tiltakozva a spanyol alkotmánybíróság döntése ellen, amely értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet "nemzetalkotó" népcsoportnak tekinteni a spanyol alaptörvény szerint.
Vizsgálja a brit belügyminisztérium annak lehetőségét, hogy miként lehetne kitiltani Nagy-Britanniából az orosz-amerikai kémügy egyik főszereplőjét, akinek brit állampolgársága is van.
A dél-szlovákiai Ógyallán, saját háza előtt péntek este lelőtték Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) révkomáromi járási elnökét, a város egykori polgármesterét, jelenlegi főellenőrét - közölte szombaton reggel a szlovák rendőrség.
Bécsben pénteken megtörtént a kémcsere: a hidegháború vége óta példátlan ügyletben tíz, az Egyesült Államokban őrizetbe vett és kiutasított orosz ügynököt adtak ki Moszkvából érkezett négy oroszért, akiket a nyugati országok javára folytatott kémkedésért ítéltek el Oroszországban.
Érvénytelenítené Szlovákia területén a kettős állampolgárságról szóló magyar törvényt, de a leköszönő Fico-kormány által bevezetett retorziókat is visszavonatná Iveta Radicová, Szlovákia új kormányfője, aki a nemzetközi visszatetszést keltő szlovák nyelvtörvényből is több „értelmetlen” passzust kivenne – derül ki a HVG csütörtöki interjújából, amely abból az alkalomból jelent meg, hogy Ivan Gasparovic elnök kormányfővé nevezte ki a...