2011. január 24., 13:502011. január 24., 13:50
Csoj Szung Jong elmondása szerint az egyik kivégzett az észak-koreai hadsereg katonája, ő még a röplapok mellé rejtett pénzt is zsebre tette. A másik kivégzett egy 45 éves nő, aki eldugta a megtalált röplapot. Mindkettőjüket január 3-án lőtték agyon a fővárostól, Phenjantól 45 kilométerre fekvő Szarivonban. A mintegy ötszáz ember előtt végrehajtott kivégzést megelőzte egy ideológiai oktatás a Dél-Koreából többnyire léggömbökkel eljuttatott röplapokról.
Csoj Szung Jong egy szarivoni forrást idézett, amely szerint a két kivégzett ember hat családtagját a politikai foglyoknak fenntartott táborba küldték. Úgy vélekedett, hogy Észak-Korea a kivégzéssel elrettentő példát akar mutatni a lakosságnak. A rendszer igyekszik szorosabbra vonni ellenőrzését ideológiai téren olyan időszakban, amikor a jelenlegi észak-koreai vezető legkisebb gyermeke a hatalom átvételére készül - tette hozzá.
A 28 éves Kim Dzsong Unt tavaly ősszel hivatalosan is apja, az ingatag egészségi állapotban lévő Kim Dzsong Il utódjának jelölték.
A kivégzés megtekintésére kötelezett ötszáz ember között volt egykori dél-koreai hadifoglyok, illetve elrabolt dél-koreaiak mintegy ötven hozzátartozója. Csoj Szung Jong, akinek apját északiak elrabolták, létrehozott egy szövetséget, amely segíti hadifoglyok és elraboltak szökését.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.