Vádat emeltek a szingapúri román nagykövetség volt gazdasági attaséja, Silviu Ionescu ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, egy tavaly decemberben a délkelet-ázsiai városállamban okozott halálos közlekedési baleset nyomán.
Magyarország is csatlakozik azon országokhoz, amelyek kiálltak Olaszország mellett a feszületek elhelyezése ügyében tavaly hozott strasbourgi bírósági döntés kapcsán.
Erős, a Richter-skála szerinti 6,5 fokos földrengés rázta meg Mexikó déli részét szerdán a korai órákban - jelentette az Egyesült Államok földtani intézete (USGS).
Tíz embert vettek őrizetbe az Egyesült Államokban, akiket Oroszország javára végzett kémtevékenységgel gyanúsítanak – közölte az amerikai igazságügy-minisztérium. Washington és Moszkva ennek ellenére egyaránt folytatni szeretné a kétoldalú együttműködést. Orosz lapok szerint a kémügy Barack Obama amerikai elnök ellen irányul.
Megegyezett a kormányzati tárcák és a parlamenti tisztségek elosztásáról az alakuló négypárti szlovák koalíció. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) az Iveta Radicová által elfoglalt kormányfői bársonyszéken kívül négy tárcát kap; szintén négy tárcát kap a Szabadság és Szolidaritás (SaS), s a párt adja a parlament elnökét is; a két kisebbik koalíciós tagnak – a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és a Hídnak – egyaránt...
Jogi helyzetük átfogó rendezését szorgalmazzák azok a szlovákiai nemzeti kisebbségek, amelyek képviselői tegnap találkoztak Kassán. „Szeretnénk minél előbb, lehetőleg még a hét végéig találkozni Iveta Radicová kijelölt kormányfővel és átadni neki javaslatainkat, hogy azokat esetleg be lehessen dolgozni a készülő kormányprogramba” – közölte Pavel Dolezal, a szlovákiai Cseh Társulat elnöke a találkozó után.
Irán elzárkózása a nukleáris programjáról szóló tárgyalásoktól nem vonatkozik egy esetleges megállapodásra a fűtőanyagcseréről – jelentette be tegnap Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter.
Felelőtlennek és túlságosan bizalmaskodónak nevezte tegnap egy kínai lap Barack Obama amerikai elnöknek azt a hét végi megjegyzését, hogy Kína „szándékos vakságot” tanúsít Észak-Koreával szemben. Obama a torontói G20-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: kínai kollégájának is egyenesen megmondta, hogy „különbség van a visszafogottság és az állandó problémákkal szemben tanúsított szándékos vakság között”.
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg Magyarország köztársasági elnökének az Országgyűlés kedden. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt. Az államfő legyen minden magyar összetartozásának megtestesítője, zárjuk le a...
A magyar kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), amely hat évig szünetelt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn.
Hiába üzenget a magyar kormány a Hídnak, hogy bizonyítsa, magyar párt, nekik csak Szlovákiában kell bizonyítaniuk a választóiknak, méghozzá azt, hogy betartják ígéreteiket, amelyeket a választások előtt tettek – jelentette ki Bugár Béla, a pozsonyi parlamentbe bekerült Híd elnöke vasárnap este.
François Fillon kormányfő avatta fel tegnap Franciaország legújabb mecsetét a Párizs közeli Argenteuil-ben. Ez az első alkalom, hogy egy francia miniszterelnök részt vett egy iszlám imahely megnyitásán.
Kilencvenkét éves korában vasárnap meghalt Robert Byrd szenátor, az amerikai törvényhozás leghosszabb ideig szolgáló tagja – közölte a nyugat-virginiai honatya egyik szóvivője.
Megkezdődött Manuel Noriega volt panamai elnök pere hétfőn a párizsi büntetőbíróságon: a volt diktátort kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosásával vádolják. Noriega exdiktátort áprilisban adta ki Párizsnak az Egyesült Államok, ahol az elmúlt húsz évet kábítószer-kereskedelem miatt börtönben töltötte.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) a magyar szervezetek fóruma, aki részt akar venni rajta, annak el kell fogadnia a statútumát – szögezte le a hét végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízióban. Az Orbán-kormány nemzetpolitikáért felelős tisztségviselője arra a felvetésre, hogy a – szlovákiai magyar és szlovák politikusok által alapított, a leendő pozsonyi kormányban valószínűleg szerepet vállaló – Híd-Most párt nem lesz ott a...
Elie Wiesel Nobel-békedíjas író nyilvánosan kiállt az Oroszországban adócsalás vádjával bebörtönzött Mihail Hodorkovszkij szabadon bocsátásáért egy általa összehívott New York-i rendezvényen.
Megkérdőjelezte az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése a H1N1 „sertésinfluenza” világjárvány súlyosságával kapcsolatos előrejelzéseket és a meghozott döntések indokoltságát.