[FRISSÍTETT] Lezuhant egy utasszállító repülőgép szerdán Pakisztánban 149 emberrel a fedélzetén. Az Airbus A320 katasztrófáját a legfrissebb hírek szerint senki nem élte túl, a korábbi híradások öt-nyolc túlélőről számoltak be. A mentőalakulatok 149 holttestet találtak a helyszínen. [VIDEÓVAL]
Az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet észak-afrikai szárnya meggyilkolta az április óta fogságukban lévő, Nigerben elrabolt francia túszt, a 78 éves Michel Germaneau-t – erősítette meg hétfőn Nicolas Sarkozy.
Az Európai Unió (EU) úgy döntött, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezd kedden Izlanddal. Az EU külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben egyhangúlag elhatározták, hogy 35 tematikus fejezetről fognak tárgyalni a szigetország képviselőivel.
Az Országgyűlés által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap tegnapi számában megjelent interjújában. A magyar miniszterelnök a német konzervatív újságnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében.
Orbán Viktor (képünkön) szerint a kormánya megalakulása óta eltelt 56 nap jelentősége, hogy a józan ész Magyarországon is túllépett az ideológiai vitákon és megszületett a nemzeti centrum.
Jelentős sikert ért el Európa legfiatalabb állama, miután az ENSZ hágai bírósága jogosnak nyilvánította Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Szerbia közölte: mindent elkövet, hogy minél kevesebb állam ismerje el volt tartománya függetlenségét.
Az Egyesült Államokból múlt héten hazatért iráni atomtudós fontos információkat szerzett az amerikai titkosszolgálatról – jelentette tegnap az iráni Fars hírügynökség, amely úgy tudja, Sahram Amiri atomfizikus – akit Irán szerint amerikai ügynökök raboltak el tavaly Szaúd-Arábiában – mindvégig kapcsolatban állt Teheránnal.
Máris jobb a szlovák–magyar viszony, s a vitatott kérdéseket a munkájukat felújító vegyes bizottságok fogják megoldani – jelentette ki Iveta Radicová szlovák miniszterelnök tegnap azt követően, hogy Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt Budapesten.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) korábbi résztvevőitől beérkezett eddigi vélemények szerint a magyar szervezetek a fórum statútumát jónak tartják és érdemi változásokat nem akarnak – nyilatkozta tegnap az MTI-nek Semjén Zsolt, megerősítetve, hogy nyár után összehívják az értekezletet.
Szlovákia álláspontja változatlan a magyarországi kettős állampolgárság ügyében - szögezte le Iveta Radicová szlovák kormányfő hétfőn Pozsonyban. A Petr Necas cseh miniszterelnökkel folytatott tárgyalás után Radicová kijelentette, hogy Pozsony szokatlannak tartja a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök eljárását.
A legfrissebb hivatalos jelentések szerint legalább hatvanegy halálos áldozata és 125 sérültje volt a hétfő kora reggel történt indiai vasúti szerencsétlenségnek.
Százezrével jutnak EU-állampolgársághoz és útlevélhez nem uniós kelet-európai országok nemzetiségi közösségeinek tagjai, akiknek az EU-tag anyaországok adnak állampolgárságot, és ez aggályokat kelt Brüsszelben – írta tegnapi riportjában az egyik vezető brit lap, a moldovai románoknak juttatott román állampolgárságot, illetve a magyarországi állampolgársági törvényt kiemelve.
Négy éven belül átadnák az ország feletti biztonsági ellenőrzést az afgán hadseregnek a nemzetközi erők, céljuk megvalósítását azonban rendkívül megnehezítik a tálibok oldalára átálló afgán katonák.
Legalább negyvenhárom embert ölt meg vasárnap az iraki fővárosban egy öngyilkos merénylő, egy másik pedig három emberrel végzett Bagdadtól nyugatra, a szíriai határ közelében – jelentették hivatalos források.
Hivatalból indítottak vizsgálatot a legfelsőbb bíróság ügyészségének közvádlói Románia chilei nagykövete, Valentin Florea ügyében, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt, mivel a diplomata a közelmúltban közlekedési balesetet okozott állomáshelyén.
Július elején is viszonylag széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a HVG számára készített legfrissebb Medián-elemzés szerint.
A nyelvi és kulturális sokszínűség az európai örökség lényege; az igazi kérdés az, hogy Magyarország EU-elnöksége alatt be tudja-e vinni ezt az érzékeny témát „az integráció vérkeringésébe” – mondta Martonyi János magyar külügyminiszter Bonyhádon csütörtökön.
Döntöttek a Szülőföld Alap kollégiumai a határon túli magyar szervezetek első pályázati fordulójának támogatásairól; az elbírálás során a határon túli költségvetési keretek „elképesztő állapotára” derült fény – tette közzé a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság az alap honlapján.