2011. január 21., 16:002011. január 21., 16:00
A Dél-szudáni Népszavazási Bizottság internetes oldalán közölte, hogy a délen lakók 98,6 százaléka az országrész önállóvá válását akarja. A voksok több mint 80 százalékát számolták össze délen és 100 százalékát az ország többi részén. A végleges hivatalos adatok februárra várhatók.
A népszavazást az a 2005-ben megkötött békemegállapodás írta elő, amely véget vetett az északon és délen élők közötti több évtizedes polgárháborúnak.
A népszavazási bizottság korábban megerősítette, hogy a népszavazás érvényes, mivel a lakosságnak az előírt 60 százaléknál nagyobb része vett részt rajta.
A Szudán olajtermelésének nagy részét adó déli országrész politikai vezetői visszafogottan reagáltak az előzetes eredményre és azt tanácsolták híveiknek, hogy tartózkodjanak az északiak indulatait esetleg felszító hangos ünnepléstől. „Erre az eredményre számítottunk... az eredmény nem sokat fog változni” – mondta Csan Rik Madut, a népszavazási bizottság alelnöke a Reutersnek.
A déli országrészben csupán Dél-Dárfúr tartományban kerültek többségbe 63,2 százalékkal az elszakadás ellen szavazók. Madut szerint ez azért nem meglepő, mert ott sok északról jött embert is déliként regisztráltak.
A délről származók, de északon élők csaknem 58 százaléka is a déli országrész elszakadására voksolt, a külföldön élő délieknek pedig több mint 98 százaléka akarja, hogy a terület önállóvá váljon.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.