
Gyanú Volodimir Zelenszkij úgy véli, Ukrajna azért nem kap Patriot rakétákat, hogy engedékenyebb legyen
Fotó: Presidency
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
2026. augusztus 06., 09:422026. augusztus 06., 09:42
2026. augusztus 06., 09:482026. augusztus 06., 09:48
Zelenszkij, akit az UNIAN ukrán hírügynökség idézett, azt mondta, hogy Kijev partnerei hivatalosan a közel-keleti harci cselekményekkel indokolták a szállítmányok csökkenését.
„Legalábbis ezt a hivatalos indoklást kaptuk partnereinktől, elsősorban az Egyesült Államoktól, de az európaiaktól is. (...) Nem tudom, vannak-e más okok is a Közel-Kelet mellett.
– tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a külügyminisztériumnak és a védelmi minisztériumnak „fogait összeszorítva mindent meg kell tennie” annak érdekében, hogy a partnerek fokozzák a ballisztikus rakéták ellen bevethető légvédelmi eszközök szállításait.
Az UNIAN korábban arról számolt be, hogy Zelenszkij legutóbbi fehér házi látogatása alkalmával Donald Trump amerikai elnök elutasította ukrán hivatali partnere további 300 darab Patriot-rakéta szállítására vonatkozó kérését.
Trump amerikai készlethiánnyal magyarázta döntését és közölte, hogy Washingtonnak szüksége van ezekre az eszközökre saját közel-keleti bázisai védelmére.
Olha Resetilova katonai ombudsman – akit szintén az UNIAN idézett – szerdán arról számolt be, hogy mintegy 16 ezer külföldi önkéntes harcol az ukrán fegyveres erők oldalán. A katonai ombudsman erről az Ukrajnában működő külföldi diplomáciai képviseletek vezetőivel tartott tanácskozáson beszélt. Mint mondta, ezek a katonák legalább 72 ország állampolgárai, csaknem 40 százalékuk pedig latin-amerikai országokból érkezett.

Legkevesebb tizenöten meghaltak az ukrán fővárost és környékét keddre virradóra ért tömeges orosz légitámadás következtében, a sebesültek száma meghaladja az ötvenet – jelentették az ukrán hatóságok.
A nap folyamán korábban Zelenszkij a Facebookon nehezményezte, hogy
„Sajnos idén jelentősen visszaesett a partnereinktől érkező rakétaelhárító fegyverek szállítása. A légvédelmi rakéták mennyisége a szállítmányokban a 2025-ös évhez képest a harmadára csökkent.
Ez nemcsak a nyári időszakra vonatkozik, hanem 2026 első félévének teljes időszakára” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij bejegyzésében az MTI szerint.
Az elnök hangsúlyozta, hogy
„Fontos, hogy végre megszülessenek a szükséges politikai döntések a szállításokról és a gyártási folyamatok felgyorsításáról, különösen azok ukrajnai lokalizálásáról. Ez kézzelfogható támogatást jelenthet nemcsak országunknak, hanem az emberi élet globális védelmének is” – emelte ki.
Az államfő hozzátette, hogy a hadsereg, a védelmi minisztérium, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a katonai hírszerzés (HUR) és az elnöki iroda vezetőinek részvételével tartott tanácskozáson meghatározták az ukrajnai infrastruktúra védelmét szolgáló további intézkedések rendjét.
A tanácskozáson emellett az ukrán fegyveres erők olyan aktív intézkedéseiről is döntöttek, amelyeket a donyecki régióban és a front néhány más szakaszán hajtanak végre.
– jegyezte meg Zelenszkij.
Közlése szerint megvitatták ezenfelül az augusztusi prioritásokat az Oroszország elleni nagy hatótávolságú csapások tekintetében.
„Folytatódnak a műveletek az orosz olajipari létesítmények és olajfinomítók ellen. A háború elhúzásának ára az agresszor számára tovább fog emelkedni” – jelentette ki az elnök.
Észak-koreai rakétaalakulatot telepítettek Oroszországba
Észak-Korea megkezdte egy rakétaalakulat telepítését Oroszország nyugati részére, és elképzelhető, hogy 120 ballisztikus rakétával és hat indítóállomással szerelik fel Ukrajna elleni támadások céljából – közölte az ukrán katonai hírszerző ügynökség egyik tisztviselője.
Ukrajnának nagyon kevés csúcstechnológiájú légvédelmi rendszere van, és Oroszország igyekszik ezt kihasználni azzal, hogy több ballisztikus rakétát vet be, amelyeket különösen nehéz lelőni.
Oroszország 2023 vége óta több tucat észak-koreai ballisztikus rakétát lőtt ki Ukrajna felé, de az észak-koreai rakétacsapatok telepítése a Moszkva és Phenjan közötti, már így is kiterjedt katonai együttműködés további bővítését jelentené. Andrij Csernjak, az ukrán Fő Hírszerzési Igazgatóság munkatársa elmondta, hogy Oroszország azt tervezi, hogy a mintegy 90 észak-koreai katonából álló rakétás egységet Oroszország nyugati részén, Voronyezs régióban, a 112. rakétabrigád keretében állomásoztatja.
A kérdéssel jól ismerős forrás a Reutersnek elmondta, hogy az Egyesült Államok tudomással bír az észak-koreai telepítésről, de nem kívánt részleteket közölni.
Phenjan már elküldött Oroszországba egy új, 40 darabos KN-23-as és KN-24-es rakétából álló szállítmányt, valamint személyzetet, de a telepítés részleteit és a rakéták teljes számát a jövő hónapban tartandó legfelső szintű tárgyalásokon fogják véglegesíteni – tette hozzá.
Kormányzó: az eddigi legerősebb ukrán dróntámadás érte a jaroszlavli régiót, újabb halálos orosz csapás Ukrajna ellen
Az eddigi legerősebb ukrán dróntámadás érte a Volga menti jaroszlavli régiót, a légvédelem 88 pilóta nélküli repülőszerkezetet lőtt le csütörtökre virradóra – közölte Mihail Jevrajev kormányzó a Max üzenetküldő alkalmazáson.
A Jaroszlavl és Moszkva közötti autóutat lezárták.
A Rigában szerkesztett orosz ellenzéki Meduza hírportál Telegram-hírcsatornák helyszíni értesüléseire hivatkozva azt közölte, hogy tűz keletkezett a Szlavnyefty tulajdonában lévő Jaroszlavlnyeftyeorgszintez finomítóban.
Vitalij Koroljov kormányzó bejelentette, hogy a tveri régióban lehulló drónszilánkok megrongálták a Wildberries webáruház egyik logisztikai létesítményének homlokzatát.
Az orosz védelmi minisztérium szerint a légvédelem az éjjel 605 ukrán drónt lőtt le 19 régió, valamint az Azovi- és a Fekete-tenger fölött.
Eközben Ukrajnát is újabb orosz csapások érték.
Hárman meghaltak a Harkiv megyei Balakliját ért orosz dróncsapásokban, Szumiban tizenkettő, Zaporizzsjában pedig két ember sebesült meg az orosz hadsereg légitámadása következtében csütörtökre virradóra az eddigi adatok szerint. Több helyen lakóházak és civil infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – jelentették az illetékes ukrán hatóságok.
Három ember életét vesztette a Harkivtól mintegy száz kilométerre délkeletre fekvő Balaklija családi házas övezetét ért orosz dróncsapásokban – jelentette Vitalij Karabanov, a városi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon.
Tizenkét ember megsebesült az észak-ukrajnai Szumiban, a városra néhány perc alatt 8 irányított légibombát dobtak le az orosz erők – közölte Szerhij Krivosejenko, a helyi katonai közigazgatás vezetője Telegram csatornáján. A nagyszabású légitámadás következtében megrongálódott egy bevásárlóközpont, öt üzlet, tíz többszintes épület, három családi ház és öt személygépkocsi.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!