A chisinãui vezetõ a napokban egy televíziós interjúban azt állította: Mircea Snegur, a Moldovai Köztársaság elsõ elnöke 1992-ben a bukaresti hatóságok „meggyõzõ akciója” hatására robbantotta ki a Dnyeszter menti fegyveres konfliktust, amelynek nyomán a szakadár Transznisztria kikiáltotta függetlenségét. Voronin szerint a mindenkori bukaresti vezetés dédelgetett terve, hogy „bekebelezze” Moldovát, amely többek között abban a román politikusok által sûrûn hangoztatott diskurzusban is tetten érhetõ, miszerint a Prut menti köztársaság majdani uniós csatlakozásával létrejöhet a román nemzet újraegyesítése. Bukarest az ortodox húsvétot övezõ munkaszünet miatt egyelõre nem reagált a vádakra, Mircea Snegur azonban egyszerûen aberrációnak nevezte utódja kijelentését, amelyhez nem fûzött több kommentárt. Megtette viszont egykori tanácsadója, Oazu Nãntoi politológus, aki szerint a Dnyeszter menti háborút éppen Moszkva provokálta ki azt követõen, hogy a chiºinãui parlament 1990-ben kimondta a Moldovai Köztársaság kiválását a Szovjetunióból.
Különben az elmúlt idõszakban közeledés volt tapasztalható Chisinãu és a szakadár tiraszpoli vezetés között, amelynek egyik jele, hogy április közepén – hétéves szünet után – Voronin megbeszélést folytatott Igor Szmirnov transznisztriai elnökkel a Dnyeszter menti konfliktus rendezésérõl. Jelentõs elõrelépés nem történt az ügyben, viszont áttörés, hogy a chisinãui kormány tagjai a jövõben szabadon mozoghatnak Transznisztriában, Moldova pedig felkérte az EU-t és az Egyesült Államokat: vegye le a beutazási tiltólistáról a szakadár tiraszpoli vezetõket.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.