2009. szeptember 04., 09:502009. szeptember 04., 09:50
Egyebek között ezt emelte ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Hágában, miután négypárti, csúcsszintű parlamenti delegáció élén megbeszélést folytatott az EBESZ illetékesével. Az MTI-nek nyilatkozva a házelnök megerősítette, hogy Vollebaek szeptember 15-én Budapestre látogat, és más programok mellett részt vesz a külügyi bizottság ülésén. Az EBESZ-főbiztos a találkozó után kiadott közleményében alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a nyelvtörvény végrehajtási rendelete ne érintse hátrányosan a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekhez tartozókat.
Fontosnak nevezte a megfelelő egyensúly biztosítását az államnyelv megerősítése és a kisebbségek nyelvi jogainak megvédelmezése között. Eközben kiderült: A Nógrád megyei Szécsényben találkozik majd szeptember 10-én Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök. A pozsonyi kormány szóvivője csütörtökön közölte, Fico kész arra, hogy Bajnai Gordonnal találkozva minden olyan témát megvitasson, amelyet a magyar fél napirendre tűz.
Silvia Glendová ugyanakkor ismételten emlékeztet arra, hogy a találkozó sikeréhez nem járul hozzá, „ha magyar részről állandóan és egyoldalúan azzal vádolják Szlovákiát, hogy a szlovák fél a felelős a szlovák–magyar kapcsolatok megromlásáért”. Hozzátette, a szlovák kormányfőt kellemetlenül meglepte, hogy a magyar fél nem ismeri az államnyelv módosításának tartalmát. Ismeretlen tettesek egyébként a napokban festékszóróval „No Fico” feliratot írtak a magyarországi Medgyesegyháza összes, szlovák helységnévtáblájára.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.